A műrepülő magányossága

Speciális életformát élnek a pilóták. Ég és föld között Fotó: Reuters

– Szóval szemizomláz. Bevezetnél a titokba, mi is ez valójában?

– Tudod, az emberek többsége azt látja csak, hogy a műrepülés milyen szép dolog, ahogy a repülő különböző figurákat halmoz egymásra a levegőben, csakhogy a gépben bent ülve egészen más a helyzet. Régóta mondogatom, hogy nem fehér embernek való ez a sport, mert repülés közben olyan terhelés rakódik a pilótára, hogy az egyszerűen elképzelhetetlen.

A sportrepülés egyébként is egy hálátlan dolog, mert nagyon nehéz precízen repülni, és ha nincs alkalom arra, hogy télen is gyakoroljon az ember, akkor a tudásának hetven százaléka elszáll tavaszra. Én már 1982 óta repülök, de amikor tavasszal újra beülök a gépbe, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy én vagyok.

– Miért?

– Mert rengeteget felejt az ember, nem is beszélve azokról

a fizikai szenvedésekről, amelyeken át kell esnie az első néhány héten, amíg visszarázódik a rendes kerékvágásba. A legérdekesebb élmény ilyenkor, amit kérdeztél is, a szemizomláz. Egy szemgolyó nemigen több öt dekagrammnál, de ha jól meghúzod a repülőt, és tíz g lesz a terhelés rajtad, az azt jelenti, hogy a testsúlyod tízszer nagyobb lesz, tízszeres terhelés éri minden testrészedet, így a szem ötvendekás lesz hirtelen. Az izmok azonban az ötdekás szemhez szoktak, mégis muszáj nekik az ötvendekásat mozgatniuk, na, hát ebből lesz a szemizomláz. Ugyanez vonatkozik a többi izomra is, például minden zsigeri izomra, a rekeszizomra is, mert amikor meghúzom a gépet, és nyolc-tíz g-s terhelés éri az embert, a centrifugális erő miatt a vér egyszerűen leszalad a bokába, ami nagyon hiányzik az agynak, olyannyira, hogy egy időre nem is lát a pilóta, közben persze folytatnia kell a gyakorlatot. Ez a pozitív terhelésnél jellemző, amikor gyorsul a gép, de van negatív terhelés is, ami a köznyelvben súlytalanságként ismert. Ilyenkor is érdekes dolgok történnek. Ekkor a centrifugális erő nem beleprésel az ülésbe, hanem pont fordítva, ki akar tépni belőle. Ilyenkor szó szerint csak egy csípőheveder tartja a pilótát az ülésben, különben szálldosna a gépben, mint az űrhajósok. Csakhogy ez a heveder közvetíti a terhelésből fakadó nyomást is, vegyünk például egy hetvenkilós embert, egy nyolc g-s terhelésnél a heveder már nem hetven kilót, hanem ötszázhatvan kilót tart, tehát ekkora súly helyeződik arra a néhány centire, ahol fog a heveder. Képzeld el, hogy nézek ki, amikor kiszállok ezek után a gépből, olyan, mintha összevertek volna.

Veres Zoltán egy merész gyakorlat közben. A nézők egyre többet várnak Fotók: V. Z.