G. Gabriella. Ma huszonnégy éves
– És te?
– Egy tizennégy éves gyerek hova menjen, ha megfenyegetik, hogy elvágom a torkodat, ha bárkinek szólsz róla? Először nem is tudtam, mi az, amit csinál.
– Hányszor történt meg?
– Nem számoltam, sokszor.
– Anyád tudta ezt?
– Tudta. Ők a konyhában aludtak, többször hallottam, amikor már nagyon késő volt, lehet, hogy már éjjel is, mikor a húgom már aludt, hallottam, hogy mondja anyámnak, megyek a nagyobbik lányodat fölcsinálni. Anyám mondta neki erre, ott van, menjél, úgyse mered. Aztán mégis merte. Anyám aranytálcán kínált föl apámnak.
– Ez volt az első szexuális kapcsolatod?
– Igen.
– A mostohaapáddal?
– Igen.
– Meg a második is, meg a tizedik is?
– Meg még a sokadik is. Megtanultam csöndben tűrni, a végén már nem fájt annyira, de a kés mindig ott volt a torkomon, úgy sírtam, hogy ne legyen hangja.
– Ezek szerint a gyereked a mostohaapádtól van?
– Tőle.
– Anyád tudja?
– Tudja.
– Ő neked édesanyád?
– Az, de nem szeretett igazából soha, ha a húgom, ha a bátyám valami rosszat csinált, nem ők kaptak ki, hanem én. Bármi baj volt a tanyán, mindenért engem vert meg.
– Mesélj valamit anyádról, szép asszony volt, vagy esetleg intézetben nevelkedett?
– Most negyvennyolc éves, de az ital teljesen tönkretette.
– Alkoholista?
– Nem is kicsit. Megcsinálta, hogy bement a kocsmába, és ha nem volt pénze, fölállt az asztalra, levetkőzött anyaszült meztelenre, táncolt az embereknek, és aztán meghívták inni, ő meg elment velük. És akik ott részegeskedtek vele, másnap meg harmadnap, mikor kijózanodtak, és megláttak minket, éreztették, hogy na, itt vannak a K-betűsnek a gyerekei.
– A húgoddal nem próbálkozott a mostohaapád?
– Nem, csak velem. Egyszer volt olyan, hogy arra ébredtem fel, a húgom nyöszörög, furcsa, mert hogy azokban a napokban nem volt jól a kishúgom, és őt fektettem kívülre, hogy ha valami nincs rendben, fel bírjon kelni, és ki bírjon menni, és arra ébredtem, hogy ott motoszkált a kishúgomnál, és akkor nem féltem, és rákiabáltam, hogy mit csinál, és azon nyomban kihúzta onnan a csíkot.
– Hány éves volt akkor a húgod?
– Tizenkettő.
– Anyád mindig is ivott?
– Nyolcvankettő óta, amikor a húgom megszületett, azóta iszik. Olyan az ital számára, mint a drog.
– Nem lehetséges, hogy anyád egyikőtök megszületését sem akarta?
– Nem tudom.
– Anyád együtt él még ezzel az élettársával, aki téged megerőszakolt?
– Nem, otthagyta az ital miatt. Aztán anyám férjhez ment egy volt rendőrhöz, aki negyvenöt évvel idősebb, mint ő, de hát hozzáment, hogy aztán minek
vagy hogy mit tudnak adni egymásnak
nem tudom.
– A bátyáddal sem tudtál összefogni a mostohaapád ellen?
– A bátyám korán elkerült a tanyáról, ment tanulni, aztán lett jó állása. Egyszer gondoltam, hogy mindent elmondok neki, de addigra már meghalt.
– Hogyhogy meghalt?
– Öngyilkos lett anyu miatt. Bátyámat szerettem a legjobban. Jól keresett, sokszor hazajött, hogy segítsen nekünk. Olyankor anyám mindig meglopta őt, volt, amikor mindenét elvette, és úgy ment vissza egy fillér nélkül. És mit csináljon a bátyám, verje meg a saját anyját, csak sírt, aztán már nem bírta, kiment a vonat elé, és amikor az jött, rátette a nyakát a
a
sínre.
– Ivott a bátyád?
– Nem, soha.
– Mi volt, amikor a hasad egyszer csak elkezdett nőni ott a tanyán?
– Én nem tudtam akkor, mi az, hogy terhesség, mert engem senki nem világosított fel ilyesmiről. De ahogy anyuék megtudták, hogy terhes lettem, kint dolgoztattak, hogy menjen el a gyerek, de hát akkor én ezt, mondom, nem tudtam, ha esett az eső, menjek ki, vigyázzak a disznókra, meg volt, amikor reggeltől estig a földön egyeltem, meg kapáltam, krumplit szedtem, a sok hajlástól azt gondolták, elmegy. Később kiderült, mondták a gyámügyön nekik, hogy ha nekem vagy a gyereknek bármi baja esik, őket lecsukják. De őket ez nem érdekelte.
– Ki tudott arról, hogy a gyerek az apádtól van?
– A gyámügyesek tudták, meg talán az intézetben is, ahol szültem. Felvettek egy jegyzőkönyvet, és kész.
– Hogyhogy nem lett belőle rendőrségi ügy?
– Nem tudom. De ott az intézetben, Kunfehértón, Kecskeméten is több gyerek mondta, hogy ilyen, meg hasonló dolgokat velük is csináltak otthon. Különben azt mondta a nevelőapám a gyámügyön, hogy nem fog elszökni, megvárja, amíg a gyerek megszületik, és minden vizsgálatnak aláveti magát. A bátyám akkor még élt, ő hívott fel a kórházban aznap, amikor megszületett a kislányom, hogy a kislány apja eltűnt, és nem találják. A mai napig se került elő, de jobb is, hogy nem került elő.
– Mikor először karodba vetted a kisbabát, mire gondoltál, mit éreztél?
– Hát arra, hogy ez a pici baba, ő nem tehet róla, hogy én így jártam, ő arról nem tehet, hogy énvelem ez megesett, hát ő nem hibás semmiért, így aztán csak annál inkább jobban szerettem.
– Hogy kerültél intézetbe?
– Mert terhes voltam, azért Kecskemétre vittek, a Farkas- villába, árpilis 26-ától szeptember 1-jéig, a húgom meg augusztus 24-ig. Ott szültem, Terepesi főorvos úrnál.
– Ennyire tudod a dátumokat?
– Ezeket nem tudom elfelejteni, félek, soha.
– A kislányod hol van most?
– Újfehértón.
– Újfehértón hol?
– Intézetben
, mert sajnos nem adják ki nekem, mert nincs hova vinnem.
– Elvették tőled?
– Hát nem elvették, mert én ott
, szóval együtt voltunk intézetben, ő a csecsemőknél, én meg a nagyoknál, de intézetben voltunk. A szülés után visszakerültem a Farkas-villába, ő meg a közeli csecsemőotthonba, aztán háromóránként jártam át hozzá szoptatni.
– De már nem vagy intézetben, akkor hogyhogy nincs nálad a gyerek?
– Mert mondom, nem engedik, csak a hétvégekre hozhatom ki.
A nyolcéves kislányom az én szívem csücske
2002. 10. 04. (VI/40)
