– Tíz év kőkemény munkája van mögöttem. Azért küzdöttem, és hajtottam magam kíméletlenül az edzéseken, hogy az olimpián már ne legyen teher az evezés. Nem is volt az. Könny? volt és boldogságos. Tudtam, hogy nagyon sokan komoly eredményeket várnak tőlem. A verseny előtti hónapokban az edzéseken olyan időket mentem, ami elképesztő. Csak azért, hogy nyugodtan álljak rajthoz. Ezen múlt a győzelmem. 2002-ben Szegeden volt az Európa-bajnokság. Én akkor már a szegedi színeket képviseltem. Egyesben indultam, és negyedik lettem. Tudod miért? Mert nem hoztam ki magamból maximálisan mindent az edzéseken, nem tudtam biztonsággal a rajthoz állni. Különben képes lettem volna többre is. Akár első is lehettem volna, volt bennem annyi, de bizonytalan voltam, és féltem. Ezért vesztettem. Most nem így volt. Az edzéseken folyamatosan jól mentem, s a végén még belehúztam. Két nappal az utazás előtt Fábián Öcsi bácsival, a másik edzőmmel, Kati néni férjével edzettem egyest. Ő kerékpárral jött mellettem, és mérte az időt. Annyira jól húztam, hogy ez végképp megnyugtatott a versenyre. Bíztam abban, hogy a többi versenyzőnő egyszerűen nincs ilyen jól felkészülve.
– Mi a különbség egy kiváló edzés és a verseny között? Mik a prioritások, mikor mire kell, illetve nem kell odafigyelni?
– Senki sem tökéletes, de a győzelem pillanatában a győztes közel van hozzá. Minden információnak, technikának, instrukciónak az edzéseken kell a fejembe ivódnia és az izmaimba beépülnie. Magán a versenyen már nem kell gondolkodni, azt már rutinból kell megoldani. Élvezet volt számomra az olimpián az evezés, s fáradságot sem éreztem. Az első arany után nem is volt szükségem pihenésre. Jött a páros, lehúztam azt is a Katival, nem is akárhogyan. Megvolt a második arany. Utána szinte frissebb voltam, mint előtte.
Nagyon számít a fej, tehát az, hogyan gondolkodom magamról, a többiekről, a győzelemről. Aztán számít, hogy milyen családban éltél, s hogy boldog-e az ember. És kell még a győzelemhez bátorság, sok szerencse, és még több lemondás.