Hortobágy. Ahol az ég a földdel összeborul Fotók: Somorjai L.
– Természetvédőként mivel foglalkozott leginkább az elmúlt három évtizedben?
– A teremtő sokféleséggel. Valahol minden munkám az együvé tartozó sokféleség dicsérete. A világ harmóniájának visszaállításán dolgoztam, amelynek valójában mi is részei vagyunk, amiből időnként kikívánkozunk, időnként meg vissza.
– Ez a visszakívánkozás a természetbe Önnél hogyan kezdődött?
– Kisgyerekként tanyán éltem a nagyszüleimmel és a szüleimmel. Ott mutatta meg nagyapám nekem az első vadkacsafészket, a nádast, az odavezető kisösvényt, mellette a hínárkoszorúval megrakott fészkeket. 1953-ban egy iskolai kiránduláson – akkor már Debrecenben laktunk – találkoztam először a Hortobággyal. Már kisgyerekként leny?gözött a színek, érzelmek, gondolatok többszörös kavalkádja, a pasztellszínekben pompázó zöldek, a sárgák, a kékek megannyi árnyalata. Belém égett az az élmény is, mikor először beleéreztem a végtelenbe, ahogy az ég és a föld szinte észrevétlenül egymásba borult. Ahogy séta közben a lábam elé néztem, gazdag szőttest láttam, a néhány centiméteres szintkülönbségek más-más életközösségeknek volt az otthona. 1975-ben kerültem a nemzeti parkba, és \'84-től több mint huszonegy évig dolgoztam az intézet vezetőjeként, ahonnan most, szeptember elsején mentem nyugdíjba.
A feleségemmel jövőre tartom negyvenéves házassági évfordulónkat, de a Hortobággyal való találkozásom már megérte az aranylakodalmat is.
Aradi Csaba: Kedvvel vetettem
2005. 09. 23. (IX/38)
