hetilap

Milyen dolgaid voltak?

- A nyolcvanas évek végén, huszon-egynéhány évesen egy vállalkozást működtettem. Több alkalmazottam volt, titkárnő, szállítók és sok bedolgozó. Bizsukat, játékokat forgalmaztam. Megvettem az alapanyagokat, az embereim pedig összeállították, és vittük a butikoknak, nagykereskedéseknek, játékboltoknak.

Hogyan kerültél Thaiföldre?

- Az akkori üzlettársammal véletlenül fedeztük fel, hogy milyen olcsó ott a divatékszer. Évente több hónapot töltöttem akkoriban Thaiföldön, repülővel küldtem haza az árut, itthon pedig az alkalmazottak mindent bonyolítottak. Nagyon ment a bolt. 

Tehát menő üzletember voltál.

- Igen, így is fogalmazhatunk. Olyan amerikai sportautóm volt a kilencvenes évek elején, amelyik után még most is megfordulnának az utcán. Nekem volt az elsők között mobiltelefonom. Huszonöt évesen saját belvárosi lakásom lett, külföldre jártam nyaralni, vízisíeltem. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a rendszerváltás előtt könnyebben meg lehetett gazdagodni, mint most. De ahogy bejött a heroin, lassan mindent és mindenkit leépítettem magam körül.

Miért?

- A heroin a legkegyetlenebb. Korábban használtam könnyebb szereket is, de a heroin pusztítja le leggyorsabban az embert. Szép lassan mindent elvesztettem, az üzletet, az értékeimet, a barátaimat. Egyedül a lakás maradt meg, amit inkább a lányom nevére írattam, nehogy egy rosszabb pillanatomban azt is elherdáljam.

Mit szólt mindehhez a családod?

- Akkor már több éve éltem együtt a kedvesemmel, van egy kislányunk is. Sajnos rábeszéltem a barátnőmet is a heroinra. Fél évig ő is használta, de amikor észrevette, hogy nem a maga ura, nem ő irányítja az életét, amikor a kislányunkra minden hétvégén más-más vigyáz, egyik napról a másikra abbahagyta. Neki fontosabb volt a kislányunk. Végig vele voltam a leszokás minden fázisában, és úgy gondoltam, hogy nekem is sikerül. De nem így történt. Csak szerettem volna, de nem voltam elég kemény. Ott motoszkált bennem a visszaút. 

Hagytál egy kiskaput?

- Igen, arra az esetre, ha nem sikerülne. És persze, nem is sikerült. Amikor világos lett a kedvesem számára, hogy én nem tartok vele, akkor kezdődtek el az igazán kemény dolgok. Öt év után elhagyott, beindult a csúszda. Még kevesebbet foglalkoztam az üzlettel, a barátokkal, a családommal. Csaltam, megloptam mindenkit magam körül, akit csak lehetett, hazudtam mindenkinek. Egészen addig jutottam, hogy semmi nem érdekelt az életben, csak magammal foglalkoztam. Addig hajtott a pénz, kihívás volt, hogy fenntartsam az akkori életszínvonalamat, de egy idő után már ez sem érdekelt. Tíz év sötét folyam következett. Azt mondják, abból az állapotból, amibe jutottam, abból a totális leépültségből már nem lehet visszajönni. Normális ember kikerüli az ilyen alakot, amilyen én voltam. Egész nap egyedül a lakásban, anyag, ital, gyógyszerek. Már beszélni sem tudtam, csak makogtam. Állati szint volt. Egyszerre voltam alkoholista és kábítószerfüggő. Egy fél vegyi üzemet megemésztettem. 

Czeller Péter napjainkban

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek