A Terminátor filozófiája

Fotó: Somorjai László

Fődíjas lett Japánban a Szabadság, szerelem című filmje. Úgy tudom, ekkora
elismerést magyar film még nem kapott Ázsiában. Ön szerint mennyit érthet egy
japán ember az 56-os forradalomból?

– A film egyik szála egy szerelmi történet, ami úgy is érthető, ha az 56-os
forradalomról semmit nem tud a néző. Persze érdekesebb és többet jelent, ha
valamennyire ismerjük ezt az időszakot. Mindenesetre kimondottan jót tett a
filmemnek ez a fesztivál és az elismerés, mert elkezdtek róla beszélni egy olyan
országban, ahol százharmincmillió ember él. Biztosra veszem, hogy lesz jövője a
filmnek Japánban.

Több ország is megvásárolta már ezt az alkotást. Mi lehet az oka, hogy
Amerikában mégsem ért el olyan eredményt, mint amilyenre ön számított?

– Kizárólag a forgalmazás szempontjából nem ért el eredményt, mert még nem
találtam meg a megfelelő forgalmazót. Ettől függetlenül vetítések vannak:
nemrégiben például két egyetemen is levetítettük a filmet, csak azért, hogy
teszteljük: az átlagos amerikai egyetemisták hogyan fogadják. Mondhatom,
sikerrel jártunk, úgyhogy Amerikában is lesz közönségünk.

Siker szempontjából a történetnek vagy inkább a profi kivitelezésnek van
nagyobb szerepe?

– Ezt a nézők döntik el, ők mondják meg, melyik a fontosabb számukra. Az én
feladatom az volt, hogy megpróbáljam visszaadni a mai magyar fiataloknak 56-ot
úgy, hogy megértsék, mi történt akkor és ott azokban a helyzetekben. Szerettem
volna úgy elmondani nekik a történetet, hogy érzelmileg is át tudják élni azokat
a pillanatokat. És szerintem ez sikerült. A visszajelzések többsége nem a profi
kivitelezést méltatta, hanem arról szól, hogy „most végre megértettem a
forradalmat, végre tisztában vagyok azzal, mi is történt”.

A filmben elhangzik a tavaly óta jól ismert szlogen: „Hazudtunk reggel,
délben és este.” Elmesélné, hogy hogyan került bele ez a mondat, mert némelyek
összefüggésbe hozták az őszödi beszéddel.

– Ez egy híres mondat volt 56-ból, és mi írtuk bele először a
forgatókönyvünkbe. Aztán jóval később Gyurcsány Ferenc a balatoni beszédében
felhasználta.

Amerikában mit gondolnak a magyar filmgyártásról? Egyáltalán ismerik a magyar
filmeket?

– Nem sokat tudnak róla. A régebbi filmeket, Jancsót, Szabó Istvánt, Makk
Károlyt ismerik. Vagy ott van a Mefisztó, ami Oscar-díjat is kapott. Régebben a
magyar filmek kimagasló helyet foglaltak el Amerikában, és a tehetség azóta sem
veszett ki. A kérdés inkább az lehet, hogy megtalálják-e a magyarok azokat a
témákat, amikben a világ érdekelt. A mai magyar film befelé forduló, lassú,
vontatott, szomorú. A témája általában egy belső feszültségről, szenvedélyről
szól ahelyett, hogy egy kicsit érdekesebb, színesebb, szórakoztatóbb módon
csinálnák. Hiszen a film alapvető feladata, hogy szórakoztasson. Ha ebbe még az
üzenetet is bele tudják tenni, akkor szinte mindent elértek.

Mit gondol, merre tart most Hollywood? Mitől függ az, hogy egy film komoly
tartalmat hordoz, vagy abszolút nem üzen semmit?

– Fontos, hogy mit szeretne látni a közönség, de meg kell értenünk, hogy a
filmszakma egy üzleti befektetés és a művészet kombinációja, és ezt a kettőt
folyamatosan egyensúlyban kell tartani. Nyilván senki nem akar dollármilliókat
költeni egy olyan filmre, amit a kutya sem néz meg. De hogy a kérdésére
válaszoljak, úgy gondolom, nincs olyan, hogy egy film nem üzen semmit. Minden
film mögött ott húzódik az üzenet.