Melyek a legsürgetőbb kihívások ma a magyar rendőrség számára?
– A legnagyobb probléma, hogy mint-egy háromezer tiszthelyettes hiányzik az állományból. Bizonyos létszámhiánnyal mindig is küzdöttünk, de ez az elmúlt két kormányzati ciklus kezdetéig a kezelhető határokon belül maradt. Csak a fővárosban legalább ezer rendőrre lenne szükség.
Ezek szerint tisztekkel jól el vannak látva?
– Tiszti utánpótlás gondjai a rendőrségnek húsz évre visszamenőleg nem voltak, és szerintem húsz évre előre nem is lesznek. Ez egyfelől a Rendőrtiszti Főiskola kibocsátó kapacitásának köszönhető, másfelől pedig a civil szférából jelentkező felsőfokú végzettségűek viszonylag magas számarányának. Jelenleg is több mint hétszáz diplomás pályázati anyagát kezeljük annak reményében, hogy – nem lévén rendőri, katonai előképzettségük – közalkalmazotti területre irányíthatjuk őket. Itt aztán alappal aspirálhatnak arra, hogy egyből tiszti státuszba kerülnek, ha elvégezték a rövidített, tíz hónapos átképzőt a Rendőrtiszti Főiskolán. Tegyük hozzá, hogy annyi közalkalmazottra nincs szükségünk, mint ahány felsőfokú végzettségű bekopogtat hozzánk évente. Mindez az országban zajló túlképzésnek a rendészeti területen megjelenő lecsapódása. A rendőrségnek jelen pillanatban nem – képletesen szólva – élelmiszervegyészekből rendőrtisztté avanzsált diplomásokra van szüksége, hanem tiszthelyettesekre.
Amikor az SZDSZ nyomására megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat, már akkor lesújtó statisztikák jelentek meg a fiatalok pszichés és fizikai kondíciójáról. Mi a helyzet azokkal, akik rendőrök szeretnének lenni?
– Tapasztalataim alapján meglehetősen siralmas egészségi állapotban van az a korosztály, amelyik minket potenciálisan érdekelhet. Tanítok egy rendészeti tagozatú gimnáziumban, ahonnan az érettségizőknek 80 százaléka a tiszthelyettes-képzőbe jelentkezik. Egyik felük tésztán és McDonald’s-kaján nevelt típus, másik részük vasággyal együtt harminc kiló. Nem véletlenül döntött úgy az oktatási tárca, hogy növelni kell a testnevelési órák számát az általános és a középiskolákban. A tiszthelyettes-képzés két éve alatt szerencsére kemény sportképzésben és olyan jellegű önvédelmi képzésben részesülnek, amelyek megacélozzák őket. Mentális állapotuk nagyjából rendben van, még akkor is, ha a jelentkezők hatvan százaléka az első körben fennakad a pszichológiai alkalmassági szűrőn. Ennek a fele azért alkalmatlan, mert – az infantilizmus túltengése okán – személyisége nem kellően érett a rendészeti hivatás vállalásához. Egy-két év alatt aztán benő a fejük lágya.
Mit ígér ma az állam annak, aki úgy dönt, hogy végigjárja a szamárlétrát, és a köz javát rendőrként szeretné szolgálni?
– Aki elvégzi a rendőrtiszthelyettes-képző iskolát, az bizonyosan abba a helyzetbe hozza magát, hogy ezt a hivatást az alapjaitól kezdi megtanulni. Persze nem kell leragadnia közrendvédelmi területen, ha képességei alapján többre ambicionálja magát. Ezt szerencsésebb pályakezdésnek tartom, mint a rendőrtiszti főiskola azon végzőseiét, akik még nem láttak tettest sem. Magyarországon minden felsőfokú képzés gyakorlatidegen, de a dolog természetéből fakadóan ezek csúcsa a rendészeti oktatás. Nyugat-európai szolgálati útjaim során mindenütt azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett rendőrakadémiákra nem leérettségizett civilek járnak, hanem olyan rendőrök, akiket a parancsnokaik hat-nyolc-tíz évnyi szakmai munka után alkalmasnak találtak arra, hogy vezetőképzésben vegyenek részt. Mi e téren is fordítva ülünk a lovon.
Anyagilag mennyire kecsegtető a rendőri hivatás?
– Egy biztonsági őr többet keres, mint egy rendőr. A tiszthelyetteseknél nettó 90-110 ezer forint a kezdő fizetés, egy tiszté jóval magasabb, nettó 140-160 ezer. A ranglétrán és a szolgálatban eltöltött időben előrehaladva kapják a rendfokozati illetményt, de ahhoz, hogy egy tiszti ranggal nem rendelkező rendőr nettó 150 ezret keressen, jó tíz évet le kell dolgoznia, és legalább egy törzszászlósi rendfokozatot be kell gyűjtenie. Hadd ne mondjam, hogy egy román vagy szlovák rendőrtiszthelyettes minimum 1000 eurós havi fixszel számolhat.
Az új kormány minden településre posztos rendőrt ígért. Annak fényében, amit elmond, ez nem valósítható meg egyik napról a másikra.
– Négy tiszthelyettes-képző intézményünk van: Szegeden, Körmenden, Miskolcon és Adyligeten, a főváros határában, amelyek évente körülbelül kétszáz-kétszáz fős kibocsátási kapacitással dolgoznak. Akárhogyan is számolom, legalább két-három évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy ezt a durva, háromezres tiszthelyettesi létszámhiányt csak az iskolák közrehatása eredményeképp – nem is lehet másként – pótolhassuk. Mivel azonban ennél sokkal gyorsabb megoldásra van szükség, az elmúlt években folyamatosan kértük az ágazati minisztériumot, hogy iskolánként több évfolyam induljon el, hiszen ennek minden feltétele adott, ráadásul a havi 16 ezer forintos ösztöndíjak ellenére Budapesten például nyolcszoros a túljelentkezés. Azt a választ kaptuk, hogy nincs rá pénz, és elindult a kormányzati lufieregetés: levisszük a képzés idejét négy hétre, bárki jöhet az utcáról, általános iskolai végzettséggel is lehet majd jelentkezni, satöbbi. Miközben ment az időhúzás és az ígérgetés, politikai válsághelyzetek jöttek létre, és ezzel egyenes arányban szükségképpen romlott a közbiztonság is. A meglévő, becsületesen dolgozó állomány egyre hitehagyottabbá, apatikusabbá vált, mert bár a rendészettel szemben továbbra is megmaradt ugyanaz az elvárási szint, a beígért fejlesztések elmaradtak.
Emellett az utóbbi időben igen komoly elvándorlás is zajlott a szakmából.
– A baloldali kormányzatok a vonatkozó törvény megváltoztatásával 25 év szolgálati viszony meglététől tették függővé a nyugállományba vonulást. Éppen tegnap találkoztam egy fiatalemberrel, aki az egyik vidéki városban volt közlekedési helyszínelő, most 38 éves nyugdíjas. Az elmúlt négy-öt évben tipikusnak volt mondható, hogy 43-45 éves kollégák mentek el nyugdíjba. Ez egyszerűen nevetséges. Szakmai rutinjuk nagyon hiányzik a rendőrségnél, ezért eleinte megpróbáltuk visszacsábítani őket, de minthogy az országos rendőrfőkapitánynak csak annyi mozgástere volt, hogy a beosztási illetményen felül még további bruttó 50 ezer forintot ajánlhatott fel havonta, eszük ágában sem volt újra egyenruhába bújni. Inkább elmentek a magánbiztonsági szférába pénzt keresni. A szaktárcának jól jött, hogy ezeknek a rendőröknek a bére többé már nem a minisztériumot vagy a rendőrséget terhelte, hanem a nyugdíjukat fizető társadalombiztosításét.
Ha a szakmai rutinnal rendelkezők mennek el, akkor azzal újra és újra lefejezi magát a rendőrség. Milyen a mérleg ebből a szempontból a kommunizmus bukása óta?
– A rendszerváltozás hajnala úgy köszöntött rá a rendészetre, hogy kinek-kinek el kellett döntenie, fölesküszik-e a köztársaságra vagy sem. Nagyon sokan nem írták alá az esküokmányt, főleg a jól képzettek döntöttek úgy, hogy megpróbálják magukat a civil életben. Sokuk ma már milliomos. Aztán a különböző kormányváltások fokról fokra teremtettek olyan jogi környezetet, hogy mindig a szakmailag legpotensebbek mentek el a rendőrségtől. Mindehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a rendőrség személyzete – beosztottól a középvezetőig – folyamatosan bizonytalanságban volt a politika igényeinek való megfelelés kényszere miatt. Éppen ezért kellene a politikának a lehető legtávolabbra kerülnie a rendőrségtől, és ha netán a szélsőjobb megerősödése miatt mégis elkerülhetetlen a rendészet ilyen értelmű igénybevétele, akkor az országos hatáskörű irányítóknak a korábbiaknál sokkal következetesebben és világosabban kell állást foglalniuk a kérdésben. Az a helyzet ne fordulhasson elő többé, hogy két hét múlva fegyelmit kap egy rendőr azért, amiért két héttel azelőtt kitüntették.
Egyes rémhírek szerint minden harmadik rendőr jobbikos. A toborzásnál kiderül, hogy milyen politikai, ideológiai beállítottságú a jelentkező?
– A pszichológiai mérés mindenképpen választ ad arra, kiben milyen fokú, mértékű a másság tolerálására vagy a diszkriminációra való hajlam. Akikben ez meghaladja a szakmailag elfogadható mértéket, az egyszerűen nem kerül be a rendszerbe. Ha pedig már bent van, akkor a rendőrségi törvény értelmében tilos bármiféle politikai megnyilatkozást tennie. Ezt meghaladóan nem mondhatjuk és nem is mondjuk meg , hogy ki milyen nézeteket tegyen magáévá. Tény azonban, hogy a rendészet rendbetételét illető csodavárás most már olyan mértékű, hogy egy ilyen hierarchikusan tagozódó rendszerben könnyen elhangozhatnak a Jobbik – szerintem eléggé kifogásolható – radikalizmusával összetéveszthető vélemények. Vezetői tapasztalataim alapján ezek különösen akkor erősödnek fel, ha nincs határozott, egyértelmű parancsnoki kiállás. Ha emberileg és szakmailag követhető a közvetlen felettes, akkor senki sem indul el a szélsőségek irányába.
A múlt heti rendőrgyilkosság ismét ráirányította a figyelmet arra a kockázati tényezőre, amit a homoszexualitás jelent a rendőrségen belül. Ugyanakkor uniós jogszabály tiltja, hogy a toborzásnál erre rákérdezzenek. Létező probléma ez a hivatásos állományon belül?
– A nemi identitással kapcsolatos információ különleges, érzékeny adat, ezt a rendőrség saját tagjait illetően sem vizsgálja, nem is vizsgálhatja. Amennyiben a pszichológiai tesztek elemzésekor a szakember számára mégis nyilvánvalóvá válik a jelentkező vagy a hivatásos állományú rendőr nemi identitása, ezt akkor sem kezelheti kizáró körülményként. Hogy a nemzetbiztonsági kockázatok között mégis miért szerepel a homoszexualitás rizikófaktorként, annak primer oka, hogy a magyar társadalom még mindig intoleráns az ilyen mássággal kapcsolatosan, és a közmegítélésben a rendőri hivatáshoz nem elég csupán a büntetlenség, hanem feddhetetlenség is szükségeltetik. A zsarolhatóság és a mendemondák csak így kerülhetők el. Mindez természetesen nem érinti az illető szakmai alkalmasságát az adott rendészeti feladat ellátására.
Egy időben komoly PR-munkát folytatott a rendőrség, hogy minél több roma kollégát tudhasson soraiban. Van valami előrelépés ezen a téren?
– Politikai akarat és szakmai elhatározás kérdése, hogy mennyire vonjuk be – ne romázzunk, uram, nevezzük nevén a dolgokat – a cigányságot a rendőrség munkájába. Azt nem nevezném romaprogramnak, hogy minden megyei főkapitányságnak évente egy-három fővel van tanulmányi szerződéskötési lehetősége. Ez gyakorlatilag egyenlő a nullával. Amíg nem segítjük őket például elfogadható ösztöndíjakkal a tanulásban, hiába biztosítjuk számukra nagyobb arányban a testülethez kerülés lehetőségét. Nyugdíjazásom előtt viszonylag rövid ideig a XX–XXIII. kerületi rendőrkapitányság vezetője voltam, ahol több cigány beosztottal dolgoztam együtt. Volt a kerületnek olyan, cigányok által lakott része, ahova hiába küldtem volna ki akár egy század magyar rendőrt, akkor sem lett volna annyi hozadéka, mint amikor két cigány származásút kértem meg erre. Természetesen semmiféle pozitív diszkriminációt nem eltűrve, a testületnek nagy szüksége lenne még több képzett cigány származású rendőrre.
2010. 08. 13. (XIV/32)
