- Életem nagyon kis időszakában fordult elő, hogy felettem egy kis időre felszakadozott az ég, többnyire borult időben éltem. Ilyen ország ez. Ha a haza azonos a miniszterelnökkel, akkor tényleg nincs mit mondanom az engem ért vádakra. Ha viszont a haza komplexebb fogalom, mint egy politikai vezető, egy kormány vagy az éppen uralkodó politikai párt, akkor ez a hazaárulózás csak az ostoba embereknek a szokása.
Évekig, évtizedekig be voltam tiltva, nem kaphattam munkát, tudom, hogy milyen az, amikor az állam beavatkozik a munkakörülményekbe. Korábban a Szilágyi Dezső téren laktam, szomszédomban volt a Művelődéskutatási Intézet, amit Vitányi Iván vezetett, akit én régről ismertem. Egyszer összefutottunk, kérdezte mivel foglalkozom. Elmondtam, hogy kirúgtak a munkahelyemről. Ő ajánlotta fel, hogy dolgozhatnék nekik, kérdőívek kitöltésében lehetnék adatfelvevő, mélyinterjúkat is készíthetnék. Kérdeztem is, hogy ezt jól meggondolta-e. Azt válaszolta, hogy a szerelemről és más ilyen politikamentes témákról kérdezgethetnék, amit biztos megengednek majd fent, ezért elmegy az Aczélhoz, és megkérdezi, hogy alkalmazhat-e. Nem alkalmaztak. Még semleges témákról sem tehettem fel a kérdéseket, mert a politika attól is tartott, hogy ez a Konrád miről fog beszélgetni.
Külföldi honoráriumaimból mindig érkezett valamicske pénz, nem sok, azt kellett jól beosztani. Volt, hogy jött egy ember, hozott háromszáz márkát. Az OTP átváltotta, ebből éppen megéltem. Szerencsére a Látogató című könyvem e szempontból fejőstehénnek bizonyult, mert tizennégy országban adták ki. Az elutasítás indoklása azonban mindig elmaradt.
2012. 02. 24. (XVI/08)
