- Tizenéves koromban „fertőződtem meg" a természet szeretetével. Azóta kint vagyok az erdőben, magam is vadászom. A szüleim nem értették és tiltották is ezt, ezért előfordult, hogy este kiraktam az udvarra a ruhát, hajnal előtt kisurrantam, szétnéztünk a vadászokkal, s már reggel hétkor - amikor a család ébredezett - engem az ágyban találtak. Mondtam, kicsit tovább alszom, s nem vették észre, hogy éjjel eltűntem.
Hogy fér össze egymással a vadászat és a természet szeretete?
- Nehéz ezt megmagyarázni annak, aki nem vadász. Nem arról van szó, hogy - na bumm - összevissza lövöldözik az ember. Szép a táj, jó a levegő, neszek és zörejek, rengeteg minden megfog. Emitt őzek legelnek a hajnali napfényben, amott egy szarvastehén a borjával. A puska még ott van a sarokban, s a jelenetet inkább fényképezni lenne érdemes. A puska akkor jön, amikor egy régen várt vaddal, például egy vadkannal találkozol. Ilyenhez sokszor cserkel az ember, vagyis nem a lesben várakozik, hanem ő megy a vad után. A cserkelésben az a szép, hogy bejárhatunk egy nagy területet, benézhetünk a dagonyákra, be tudunk távcsövezni a rétekre, s megfigyelhetjük, hogyan viselkednek a vadak, hogyan áll egy szarvasbika, hogyan tartja magát egy dámszarvas. A természet ismeretének haszna abban is tárgyiasul, amikor elkészítek egy állatpreparátumot.
2012. 06. 01. (XVI/22)
