– Rosszul tudja. A történész akadémikusok közül Ormos Mária és Gyáni Gábor nyilvánosan tiltakoztak az emlékmű ellen. Amikor 2013 decemberében, tehát még a vita kirobbanása előtt kikérték a véleményem, én is elmondtam: nem helyeslem az emlékmű koncepcióját. Álláspontom alátámasztására három érvet hoztam fel: (1) a német–magyar viszony bonyolultabb volt annál, mint ahogy a kompozíció terve bemutatja; (2) Németország neheztelni fog miatta; (3) egyértelműen utalni kellene a holokausztra. Az MTA II. Osztálya legutóbbi, 2014. január 30-ai ülésén Hunyady György osztályelnök javaslatára egyhangúlag, ellenszavazat nélkül elfogadtuk, hogy a szobortervet problematikusnak tartjuk, mert alábecsülni látszik a Horthy-rendszer holokauszttal kapcsolatos felelősségét. Erről egy májusra tervezett konferencián is szót fogunk ejteni. A Magyar Történelmi Társulat főtitkára, Pók Attila ugyanebben a szellemben már január 21-én levelet intézett Lázár János államtitkárhoz. A történész szakma azt hiszem, megtette azt, ami ilyen esetben elvárható tőle.
Mit gondol, valóban szükség van ilyen emlékműre? Egyáltalán van-e értelme megszállásról beszélni, hiszen Magyarország nem fejtett ki ellenállást a szövetséges németekkel szemben?
– 1944. március 19-e fontos cezúra Magyarország második világháborús történetében. Semmi kivetnivalót nem látok abban, ha erre egy köztéri szoborcsoport felhívja az arra közlekedők figyelmét, és évenként koszorút helyeznek el a talapzatára. Mohácsnak is van emlékhelye, és Trianonra is több emlékmű utal, noha mindkettő elég nagy katasztrófa volt. A kérdés az, hogy mit sugalljon egy ilyen emlékmű? Kétségtelen, Magyarország március 19. előtt éppolyan szövetségese volt Németországnak, mint azt követően; a magyar hadsereg március 19. után is tovább harcolt a Wehrmacht oldalán; a kormányzó a helyén maradt, új kormányt nevezett ki stb. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mégiscsak az országba érkezett egy több tízezer fős idegen hadsereg, s mellettük a Gestapo és más biztonsági szervek emberei. Edmund Veesenmayer személyében új német követ is jött, aki számos esetben avatkozott be a magyar belpolitikába. Ránki György szerint „ő volt Magyarország tényleges irányítója”. S ha ez talán túlzás is, a Horthy által kinevezett Sztójay-kormányt mindenesetre ő, s nem a passzivitásba vonult kormányzó instruálta. Az új kormány első intézkedései közé tartozott a baloldali pártok – beleértve a Kisgazdapártot és a Szociáldemokrata Pártot is – feloszlatása, mintegy 3000 baloldali személy letartóztatása, a baloldali és náciellenes hangvételű újságok betiltása, a főispánok és a polgármesterek – köztük Budapest főpolgármestere – mintegy kétharmadának a lecserélése. Külföldi követeink egy része tiltakozásul lemondott posztjáról, és ellenkormány alakítását fontolgatta. Ha tehát Magyarország nem is veszítette el szuverenitását teljesen, bizonyos, hogy a német befolyás március 19. után sokkal erősebben érvényesült, mint korábban.
2014. 02. 07. (XVIII/6)
