Mit gondol, az észak-atlanti tengely országai hogyan tudnak hatékonyan fellépni az Európát is egyre inkább szorongató terrorfenyegetettséggel szemben?
– A terrorizmus újfajta kihívást jelent és egyelőre sem a NATO, sem a NATO Parlamenti Közgyűlésének tagországai nem működnek kellőképpen harmonizáltan, mint ahogy nincs biztos alapot adó szövetséges viszony a muszlim államokkal sem – ami nehezíti a helyzetet. A terrorizmus ellen a leghathatósabban nem katonailag, hanem az egyes csoportok anyagi forrásainak ellehetetlenítésével lehet fellépni. Ma a leggazdagabb és legbefolyásosabb terrorszervezetként az Iszlám Államot tartják számon. Folyamatosan terjeszkedik; teszi rá a kezét olajlelőhelyekre, mezőgazdálkodással foglalkozó falvakra vagy akár történelmi műemlékekre, ahol amellett, hogy szörnyű pusztítást végez, kinyeri a számára hasznosítható vagy a feketepiacon értékesíthető javakat. Csempészettel, pénzmosással, illetve fegyver- és emberkereskedelemmel is foglalkozik. A harcosok egy része önszántából csatlakozik, de sokakat embercsempészettel szereznek meg a hadsereg számára. Az ISIS igyekszik több lábon állni, ugyanis döbbenetes pénzekbe kerül a terjeszkedése és pozíciójának fenntartása. Ezek a pénzek egyrészt az öbölállamokban, másrészt Nyugaton fordulnak meg, így ha elkezdjük együttes erővel tudatosan megcélozni a banki tevékenységek és pénzmozgások ellenőrzését, jelentős érvágást okozhatunk a dzsihádistáknak. Akár nagyobbat is, mintha elsősorban katonailag támadnánk őket.
Legalább ilyen fontosnak tartom a hírszerzés összehangolását. A titkosszolgálatoknak meg kellene osztaniuk egymással a tömeges bevándorlást szervező, illetve a terrortámogatások mozgatása mögött álló személyek adatait, minden gyanús elemet jelentve – illetve az utasnyilvántartás ügyében is előrébb kellene lépnünk európai szinten. Egyelőre huzavona van ez ügyben, pedig biztonsági szempontból elementáris fontosságúnak tartom, hogy aki repülőgépre száll egy országban, és több száz vagy akár több ezer kilométerrel arrébb landol, arról legalább minimális tudomása legyen az érintett államoknak. Az Egyesült Államokban ez már kiválóan működik. A nemzetközi szervezetek akár nyilvános listát vezethetnének azokról, akik valamilyen okból kivonják magukat az együttműködésből, hogy tömegnyomás alá helyezzék a renitens államokat.
2015. 05. 22. (XIX/21)
