– Az édesanyja túlélte Auschwitzot. Mesélne róla nekünk?
– Az édesanyám nagyon okos asszony volt. Tanulni akart, de a szülei érzékelték, hogy a zsidóellenesség erősödik az országban már a ’30-as évektől. Nehezen élte meg, hogy nem mehetett egyetemre, és nem tanulhatott tovább. Viszont otthon, Somogyszilban és Tamásiban, ahova gimnáziumba járt, minden elérhető tudásforrást megszerzett és megtanult. Remekül beszélt németül, megtanult szerbül, majd később, amikor engem tanított, oroszul is megtanult, hogy velem tudjon foglalkozni. Mivel nagyon sokat olvasott, óriási műveltségre tett szert. Aztán jött Auschwitz, Allendorf. Túlélte a poklot. Visszajött Kaposvárra és Somogyszilba. Van egy három füzetnyi írása, gyakorlatilag egy napló. Ezt a gyűjtőtáborban kezdte írni, és végig vezette a haláltáborokban és a felszabaduláskor is. Úgy adtam ki belőle a könyvet, hogy le van fotózva anyámnak a kézírása, nehogy azt mondja valaki, hogy én írtam, mivel a halála után jelent meg. Engem bízott meg vele már 18 éves koromban, hogy vigyázzak rá. Azóta is őrzöm az eredeti naplót.
16-18 éves voltam, amikor elkezdtünk beszélni a holokausztról, egészen addig nem akart róla szólni. Amikor összeadtuk, hogy a Suchman és – édesanyám részéről – a Bauer családból mennyien haltak meg, hetven főt számoltunk össze.
2017. 06.09. (XXI/23)
