A tavaly novemberi győzelmed előtt évekre „visszavonultál” a versenyzéstől. Miért?
– Remélem, nem hangzik nagyképűen, de tapintatosan megkértek rá, hogy egy ideig maradjak távol a versenyektől, vagy csak zsűrizzek. Ez a „félreállás” igazából nem okozott törést, mert sosem a díjak gyűjtése motivált. Nem valamiféle fotózási „sportteljesítményre” utazom, nem is a technikai bravúrok hoznak igazán lázba. Nekem a víz alatti világ megörökítése inkább egyfajta alkotási szükséglet, igény.
Egyébként a fényképezés az alapszakmám, jó értelemben vett iparos vállalkozásom van: főként iskoláknak fotózok tablóképeket, osztályképeket. Ma is ezzel keresem a kenyerem. Nem mondom, hogy nem élvezem ezt is, mert nagyon hálás dolog gyerekeket, közösségeket megörökíteni. De amikor 1997-ben búvárkodni kezdtem – ahová persze magától értetődően vittem a gépemet egy kölcsönkapott tokkal – akkor az elém táruló szépség kihozta belőlem azt a rég elrejtett vágyat, hogy a kamerámba végre „művészként” és ne mesteremberként nézzek bele.
2018. 02.09. (XXII/6)
