„Állok a 400 fős közönség előtt, és azzal kezdem: ez itt Kassa? – Nem, Rimaszombat. – Jó napot kívánok! Így szokás köszönni? Mert nekem itt azt mondták: dobrij gyeny! Tanítanátok engem szlovákul? Hogy mondják itt, hogy köszönöm? És milyen nap is van ma? Csütörtök? Hogy is kezdődik, hétfő, kedd, szerda… nekem a kedvenc napom a vasárnap! Gitáros lassan bekapcsolódik, miközben halkan soroljuk a napokat, de a mait jó hangosan! Ezt háromszor eljátsszuk, utána a 400 gyerek lelkes együttműködéssel azt csinálja, ami szükséges. Akkor bemutatkozom, ezentúl, ha találkozunk egymással, így szólítsatok engem: Péter bátyó, mintha a nagypapátok testvére lennék! Péter bátyó! –suttogja a gyerekkórus átéléssel.
A tanároknak ez dupla élvezet: egyrészt az előadás maga, másrészt mert a gyerekeket nem kell fegyelmezni, a teljes közönség velünk tart másfél órán keresztül. A végén minden egyes gyerekkel és felnőttel az ujjbegyünket összeérintve búcsúzunk a kijáratnál. Közben szól Gryllus Vilmos angol keringője Döbrentey Ildikó búcsúversére. Megsúgom Önnek, a színház egy ünnep – éneklem mikrofonba a dalt, amit csak élőben lehet tőlünk hallani” – meséli teljes beleéléssel, szinte kész műsort rögtönözve nekünk Levente Péter.
2019.11.15 (XXIII/46)
