„Kétség nélkül mondhatjuk, hogy nem létezik olyan konkrét genetikai meghatározottság vagy gén, amely az azonos neműek iránti vonzalmat vagy a szexuális orientációt determinálná” – fogalmaz honlapján az az MIT és a Harvard Egyetem által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amely 477 ezer fő bevonásával azt tanulmányozta, hogy milyen genetikai háttere van az azonos neműek közötti szexualitásnak. A tudósok – akik között vannak vállaltan homoszexuális személyek – azt is hozzáteszik, hogy kutatásuk során öt olyan génvariánsra bukkantak, amelyek egyenként ugyan csekély befolyással bírnak az emberek szexuális szokásaira, ugyanakkor összességében vizsgálva 8 és 25 százalék közötti mértékben határozzák meg a szexuális viselkedést – és még további több száz vagy több ezer génvariánsnak lehet erre hatása csekély mértékben. Fontos megállapítás, hogy ezek a génvariánsok nem önmagukban „döntik el” a szexuális orientációt, hanem a környezeti hatásokkal és a tapasztalatokkal együtt hathatnak abba az irányba, hogy valaki a saját neme iránt vonzódjon. Vagyis, hangsúlyozzák a kutatók – akik egyébként óvnak attól, hogy az LMBTQ személyek megbélyegzésére használják az eredményeiket –, a gének alapján előre nem lehet megmondani, hogy valakinek milyen lesz a szexuális irányultsága.
Az egyelőre nem egyértelmű, hogy az azonosított génvariánsok pontosan milyen biológiai folyamatokért felelősek az emberi szervezetben. Az öt közül az egyik kapcsolatba hozható a kopaszodással, ami a hormonszabályozásban játszott szerepére utal a tudósok szerint; egy másik variáns pedig a szaglással lehet összefüggésben – és bár a szagoknak a szexuális vonzalomban játszott szerepe egyértelmű, a szexuális viselkedés szempontjából a kapcsolat egyelőre nem világos. Az is érdekes, hogy a beazonosított génvariánsok közül kettő mindkét nemnél megtalálható, további kettő csak férfiaknál, egy pedig csak nőknél. Ezt a nemek közötti különbséget a tudósok az eltérő hormonháztartással hozták összefüggésbe.
2019.09.06.(XXIII/36)
