Rob Bilott (Mark Ruffalo) egy ügyvédi iroda alkalmazottja Nyugat-Virginiában. Nem éppen a Marvel-mesék kigyúrt, matekzseni típusa, aki behemót ellenének leszegett fejjel ront neki. De amit az elmúlt húsz évben tett, s amire ráment az egészsége, azért kijár neki egy jókora respekt. A valódi világ hőse, de azért akadnak filmes rokonai. A gyűrt ballonos Columbo, meg az olcsó szemüveges kapitány (Gary Oldman) a Batman-filmekből, akik szintén nagy fába vágták a fejszéjüket. De azért nem ők veszítenek a végén. És mivel Bilottnak egy vegyipari óriás, a teflonkirály DuPont az ellenfele – még inkább neki szurkolunk.
A bírósági film az amerikai mozi őstípusa, egyszerűen nem tud kikopni a nagy filmzsánerek közül. Az okok között szerepel, hogy az Államok alapítói annak idején ügyeltek a hatalom korlátozására (fékek és ellensúlyok), hogy ne ismétlődjön a zsarnokság, ami elől Európából elmenekültek.
A jogok védelmének tehát harcos hagyománya van; sokan perelnek sokakat. A tekintélyes bírói pulpitus, az ügyvéd és az ügyész szócsatái, a fakerítés mögé ültetett esküdtek („Tizenkét dühös ember”) régi ismerőseink, csakúgy a keresztkérdésekkel összezavart koronatanúk, majd a teátrális, összegző monológok.
A porond főhőse az amerikaiak szerint – állítólag – legirritálóbb szakma képviselője, az ügyvéd. Nyilván túl sokat találkoznak vele; a szemfüles jurátusok rendelőkben, közhivatalok várótermeiben osztogatják céges kártyáikat, főleg kártérítési perekre éhesen. Így a nem szeretett szakma sok millió dollárhoz juttatja az ottani lakosokat. Ügyvédből (hangsúlyozzuk: a filmekben!) két alaptípussal találkozunk. Egyikük a vakító fogsorú, Armani öltönyös sztárjogász, aki banklámpás íróasztala mögül tárgyal, mögötte a falon patinás olajfestmény. A másik a kisvárosi, a kezdő, esetleg egy „alter”-figura, akik főként kedveltek a „jó” ügyek vitelében. Gyakorta e két típust ugrasztják össze a néző kedvéért: jól látszik ez a Sötét vizeken „testvérfilm”-jében, a szintén szennyező gigacéget megszorongató Erin Brockovichban (képünkön), vagy még inkább az Isten nem halott című keresztény film 2. részében. És persze ki nem hagynánk gyerekkorunk kedvenc ügyvédjét, a kissé hobósan – lakókocsiból – praktizáló Petrocellit, a jogászok Robin Hoodját, aki a langy Kádár-korban amerikai életérzést hozott nekünk. Az meg ellentmondásai dacára (vagy éppen azért) vonzóan vagánynak tűnt…
Rokonszenves jogásszal a Robert Redford rendezte, személyes kedvenc Quiz show-ban is találkozhatunk (Rob Morrow) aki az NBC-nek megy neki egy vetélkedős visszaélés miatt. Ott hangzik el témánk kulcsmondata: „Tévétársaságok, gyógyszergyárak, kozmetikai ipar. Ez nehéz meccs fiam, ne vadásszon töltény nélkül…” El is veszíti a pert, de a stikli legalább nyilvánosságra kerül.
Ez lényeges. Mert ugyan nagyvállalatok pénzelik a politikát és etetik az emberek millióit, mégsem képesek gyökerestül elfojtani az időnkénti oknyomozást, adott esetben a leleplezést. Az ipari hatalom és a médianyilvánosság (még) nincs ugyanis egyetlen kézben. Mert bizony vannak olyan átfedések, amitől az alapító atyák kezéből kiesne a grátisz hamburger, ha azokra rálátnának…
A környezetvédelem amúgy ma biankócsekk az igazság birtoklása terén. Al Gore (Kellemetlen igazság) majd Leonardo di Caprio (Az utolsó óra) klímavédő hadjáratai után a perrel támadott cégeknek főként kéretik szájat befogni és kicsengetni szépen azokat a milliós kártérítéseket…
2020.04.24. (XXIV/17)
