Most, hogy hosszú ideje együtt vannak a családok, a szülőkkel való beszélgetésből kiderült, hogy nagyon nehezen tudják lekötni csemetéik figyelmét. Nyilván minden eset más. Mit tanácsol általánosságban?
– A legtöbb megoldás, ami most a neten kering, arra próbál válaszolni, hogyan kössük le a gyerekeinket, hogy mi tudjunk dolgozni. Ezer és ezer tuti ötlet jön szembe, amit a gyerekek egyedül tudnak csinálni. Már az óvónők is leülnek a kamera elé mesét olvasni a gyerekeknek, hogy azok addig is hagyják a szüleiket dolgozni. A minap egy óvónő telefonon is felhívott, hogy segítsek neki olyan ötletekkel, amit a gyerekek egyedül tudnak játszani.
Szerintem azonban fordítva ülünk a lovon. Először is, egy gyereket ne hagyjunk magára a képernyő előtt, még az óvó nénivel sem, hiszen ő nem biztos, hogy jól látja, mit is csinál a gyermekünk.