A nemzetközi közvélemény és – nem kevésbé – a szlovák nép meglepetésére
szabadon és békésen zajlottak le a szlovákiai parlamenti választások. Annak ellenére,
hogy az ellenzék a választás tisztességtelen manipulációjától, sőt katonai
beavatkozástól is tartott, a választópolgárok 84 százaléka adta le békésen voksát
az általa preferált politikai pártok javára. A nemzetközi diplomácia vélekedése
szerint a szavazás mérföldkövet jelenthet az ország demokratikus fejlődésében. Az
eredmény hasonló meglepetéseket tartogatott: bár Vladimir Meciar miniszterelnök pártja
lesz a legerősebb frakció a parlamentben, kormánykoalíció kialakítására mégis
annak a négy ellenzéki pártnak lesz esélye, melyeket jelenleg sokak szerint csak a
Meciarral szembeni ellenszenv tart össze.
A Szlovák Demokratikus Koalícióból (SDK), a Demokratikus Baloldal Pártjából, a
Magyar Koalíció Pártjából és a Polgári Egyetértés Párjából álló négyesfogat
összesen 58 százalékot, vagyis 93 mandátumot szerzett a 150 fős szlovák
parlamentben. Az új miniszterelnök várhatóan Mikulas Dzurinda, a jobbközép-bal szövetség
eddigi vezetője lesz.
Dzurinda szerint Szlovákia a szavazással megmutatta a világnak, hogy önállóan is képes
megoldani a problémáit, és a világ demokratikus országai közé kíván tartozni. Az
örvendező ellenzék szerint az eredmény a változás és a nemzeti megbékélés igényét
fejezi ki, s remélik, egyben megnyitja az utat a külföldi befektetők és az
EU-csatlakozás előtt is. Az ellenzék győzelméhez minden bizonynyal hozzájárult az
is, hogy a jelenlegi kormány ténykedése során 14 százalékra emelkedett a munkanélküliség,
elburjánzott a szervezett bűnözés, és privatizációs botrányok is felmerültek.
A Bugár Béla vezette Magyar Koalíció Pártjának most lehetősége van a kormánykoalícióban
való részvételre. Az MKP elnöke szerint ezáltal a hűvös szlovák-magyar
kapcsolatokban az áhított enyhülés kedvező lehetőségei merülnek fel. A jelöltek
elsőbbségi sorrendjét kialakító ún. preferencia-szavazatok révén a 15 magyar képviselő
közül Bugár Béla lett az első, Csáky Pál a második, Duray Miklós pedig a
harmadik.
Az EU várhatóan örömmel fogadja majd Meciar kormányfői posztról való távozását,
bár a politikus mint a HZDS képviselője továbbra is a parlamentben marad. Az EU-tagságra
jelentkező tíz, egykori kommunista ország közül Szlovákia volt az egyetlen, amelyet
politikai okokra – a demokrácia hiányára – hivatkozva utasítottak vissza.
Mindeddig az EU aggódva figyelte a szlovák politikai élet fejleményeit, tekintve, hogy
az ország Európa szívében helyezkedik el, és határai hosszan futnak Lengyelország,
Magyarország és Csehország, vagyis az EU és a NATO csatlakozási tárgyalásainak első
körébe felvett országok mellett. Egy instabil, izolált Szlovákia jelentős fehér
foltot hagyna a kibővülő Unió térképén, és nagy mértékben bonyolítaná az EU
keleti határainak védelmi kérdését. Brüsszel, mielőtt újra fontolóra venné Szlovákia
csatlakozását, meg akar győződni arról, hogy az új koalíció életképesnek
bizonyul-e. Egyes szakértők véleménye szerint lehet, hogy egy új jelentkezési hullámban
kerülhet csak sor Szlovákia újraértékelésére.
Mi lesz Szlovákiából nélkülem?
"Kíváncsi vagyok, vajon mit tesznek, kit szidnak majd akkor, ha néhány hónapig
a híremet se hallják" – mondta Vladimir Meciar szlovák miniszterelnök, aki a Szlovák
Televízóban bejelentette: leköszön a kormányfői tisztségről, és az új parlament
alakuló ülésén már vagy nem teszi le a képviselői esküt, vagy ha mégis, akkor az
eskü után rögvest visszaadja a mandátumát.
A riporter kérdésére, miszerint nem gondolja-e, hogy a mentelmi jog feladásával önmagát
sodorja majd veszélybe, Meciar kijelentette: "Mitől féljek ? Az életemet féltsem,
az egyetlent, ami megmaradt? Nem voltam vagyonos ember, ma sem vagyok az. Dolgoztam, ahogy
tudtam. Azt adtam, amit adni tudtam, ami bennem van: tudás, erő, szervező- és védekező
készség, diplomáciai képesség. Igen, heves is voltam, olykor ravasz róka is, olykor
taktikus. Önök lehettek Európában az egyetlenek, akik tőlem csakis a saját nemzetük
lelkiismeretének hangját hallhatták. Számomra egyedül ez volt a fontos, ez volt az
egyetlen mérvadó. Én nem voltam Amerika-ellenes, nem voltam németellenes, csak éppen
nem mindent vettem be abból, amit ezek."