Netanjahu, Clinton és Arafat a Fehér Házban. Erőt gyűjtenek Fotó:
MTI
A történészek figyelmét bizonyára nem fogja elkerülni az a tény, hogy mindhárom
tárgyaló fél – Clinton, Netanjahu és Arafat – "gyengeségük erejét" vetik
be. Arafatnak égető szüksége van arra, hogy eredményeket mutasson fel a mind elégedetlenebb
palesztin lakosság felé, Netanjahut koalíciója széthullása fenyegeti, Clintonnak
pedig bizonyítania kell, hogy egy esetleges vádemelési eljárás fenyegetése ellenére
is hatásosan tud politizálni.
Clinton gyengesége ugyanakkor mindkét irányba hat. Egyfelől motiválja arra, hogy időt
és fáradtságot nem kímélve vállalja a szükséges kockázatokat azért, hogy
megegyezésre bírja a két felet. Másrészről azonban a megbékélést garantáló
vezető tekintélyét csökkenti.
A békefolyamat folytatását, most úgy tűnik, mindkét fél fontosnak érzi: Izrael
biztonsága, a palesztinok pedig autonómiájuk érdekében. Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán
elmondott beszédében Arafat megpróbált híveket toborozni a Független Palesztin Állam
elismerésére, amelyről azt állította: 1999 májusában kikiáltja, akár lesz izraeli
beleegyezés, akár nem. Arafat azt is megerősítette, hogy a szóban forgó határidőt
nem lehet elhalasztani, és reményét fejezte ki, hogy addig tető alá hozzák a végleges
izraeli-palesztin megállapodást.
Netanjahu úgy véli, hogy Arafat egyoldalú lépései a békefolyamat felmondását
jelentenék, nem is beszélve arról, hogy ezek a lépések azonnali választ váltanának
ki Izrael oldaláról is. A miniszterelnök ezzel korábbi nyilakozatára célzott, amely
szerint készek valamennyi át nem adott terület Izraelhez történő csatolására,
amennyiben Arafat beváltja fenyegetését.
Az ilyen kijelentések dacára Arafat hajthatatlansága még jól jöhet az izraeli
miniszterelnöknek. Amennyiben a palesztin vezető kikiáltja a Független Palesztin Államot
és a nemzetközi visszhang is elfogadja az új országot, Netanjahunak könnyebb lesz ezt
a megváltoztathatatlan tényt elfogadtatni keményvonalas támogatóival, mint megpróbálni
fenntartani csekély többség? koalícióját úgy, hogy közben a Jordán nyugati partján
fekvő területeket átadja a palesztinoknak. Az elgondolás hátulütője az, hogy
amennyiben Netanjahu elutasítja Arafat államát, háború törhet ki a két állam között.
1998. 10. 03. (II/40)
