A francia kémelhárítás szerint Bunel július és október között négyszer találkozott
összekötőjével, akinek beszélt a bevetendő repülőgépek számáról, a légicsapások
tervezett helyszíneiről és a NATO által kiválasztott célpontokról. Ezt az információt
az értesülések szerint októberben még kiegészítette egy 25 oldalas dokumentummal,
ami leírta a döntéshozatal menetét és a lehetséges hadműveleti típusokat.
Az amerikai hírszerzés tippjére letartóztatott Bunel őrnagy kihallgatásakor azt állította,
egyedül dolgozott, fizetség nélkül, a szerb ügy iránti szimpátiájától vezetve.
Ügyvédje az azóta módosított vallomásban már "humanitárius" megfontolásokra
hivatkozik. Bár a vizsgálatok azt mutatják, hogy Bunel kulcsszerepet játszott a
szerbekkel való kapcsolattartásban, a francia kormány igyekszik kicsinyíteni a kémbotrányban
játszott szerepét, a NATO-küldöttség jelentéktelen figurájaként tüntetve fel őt.
Hubert Vedrin külügyminiszter szerint "nem is adhatott volna ki lényeges információt,
mivel ilyennel nem rendelkezett".
Bunel leleplezése nyilvánvalóvá tette a francia hadsereg szerb-párti előítéleteit
és megbízhatatlanságát a balkáni békefenntartó szerepében – azokat a kérdéseket,
amelyek már amúgy is régóta foglalkoztatták a brit és amerikai szövetségeseket. Az
eset jól példázza, milyen nehézségeket jelent a NATO számára az egység kialakítása
olyan területeken, ahol eleve hagyományos kötelékek működnek: a franciák már a második
világháború óta szimpátiával viseltetnek a szerbek iránt, akikkel egy oldalon
harcoltak a náci Németország ellen.
1998. 11. 14. (II/46)
