Az ellenzéki Mohammed Mohtari vásárolni indult otthonából múlt csütörtökön,
amikor eltűnt. Bár családja értesítette a rendőrséget, és végigkérdeztek minden
lehetséges forrást, sehol nem akadtak nyomára. A rokonoknak adott hivatalos információ
szerint a holttestet pénteken találták meg Teherán külterületén, de még nem azonosították.
Mohtari egyike volt annak a hat jelentős ellenzéki értelmiséginek, akiket egy iszlám
forradalmi bíróság októberben több alkalommal kihallgatott, mivel az iráni írószövetség
újjászervezésén munkálkodtak. 1994-ben részt vett a 130 író által szervezett
nyilvános tiltakozóakción, ahol a cenzúra ellen emeltek szót.
Mohtari halála nyomán több mérsékelt hangvétel? lap aggodalmát fejezte ki a
reformisták és ellenzékiek biztonságának hiánya miatt, különösen, mivel Mohtari néhány
héten belül már a második meggyilkolt ellenzéki. A múlt hónapban Dariush Forouhar
veterán ellenzéki vezetőt és feleségét gyilkolták meg ismeretlen tettesek.
Ugyancsak nemrégen az emigrációból néhány éve hazatért Javad Sharifot találták
meg holtan, eltűnése után. A hivatalos szervek állítása szerint Sharif szívrohamot
kapott, ellenzéki barátai azonban gyanúsnak találták halála körülményeit.