Ki nem mondottan is az a kérdés lóg a levegőben, hogy mi történik, ha Izrael a
választások után ismét meginduló, a végső státuszról folyó tárgyalásokon nem
egyezik bele Arafat követelésébe, és nem hagyja jóvá egy független palesztin állam
felállítását Jeruzsálem fővárossal? Márpedig Izrael a március 24-én kiadott
európai nyilatkozatban egyértelm? figyelmeztetést kapott a NATO gerincét alkotó
országok vezetőitől. A szövegezés Jacques Chirac leleménye, de – állítása
szerint – Clinton elnök nem ellenezte. Bár a nyilatkozatban az Európai Unió az
eddigi legerőteljesebb támogatásban részesítette a palesztinoknak az önálló állam
megalakítására tett erőfeszítéseit, a közlemény hangsúlyozta, hogy nem
kívánatosak az egyoldalú lépések, s a palesztin államról a feleknek együtt kell
megállapodni. Mindazonáltal a tárgyalások befejezésére egyéves határidőt szabtak.
A nyilatkozat szerint semmiféle vétónak nincs helye a palesztin államisággal szemben,
de – úgymond – értelme sincs, mert Izrael számára az a legnagyobb biztonság, ha
létrejön egy független palesztin állam.
Sharon külügyminiszter szerint "Izrael biztonságát nem a palesztin állam, de nem is
a palesztinok, hanem egyedül Izrael fogja biztosítani. Az európaiak igyekeznek előre
befolyásolni a tárgyalások kimenetelét, és egyoldalúan a palesztin felet
részesítik előnyben." Netanjahu már sokkal erősebben fogalmazott. Határozottan
visszautasította az európai deklarációt a palesztin állam támogatásáról, amely
előre meg kívánja határozni a tárgyalások eredményét. Netanjahu utalt arra is,
hogy egy palesztin állam tulajdonképpen agresszív és támadó hadsereget állíthatna
fel, szövetségre lépne más ellenséges országokkal, s ezért nyílt veszélyt jelent
Izrael államára nézve. "Különösen sajnálatos, hogy Európa, ahol a zsidó nép
egyharmadát megsemmisítették, egy olyan megoldást akar rákényszeríteni Izraelre,
amely azt létében veszélyezteti, és ellentmond érdekeinek" – jelentette ki a
kormányfő.
Az európaiak üzenete figyelmeztetés. Izrael egy évet kapott az oslói folyamat
befejezésére. Izrael nem vétózhatja meg egy önálló palesztin állam
megalakítását, vagyis bele kell egyeznie. Ha mégsem egyezik bele, a palesztinok
egyoldalúan kikiáltják államukat, és számíthatnak az európaiak elismerésére.
Ezzel mintegy azt is sugallja, hogy Izrael biztonsága szempontjából is fontos egy
önálló állam, mert – ellenkező esetben – számolnia kell egy a palesztinok által
indított háborúval.
Sharon határozottan közölte az európaiakkal, hogy Izrael nem fogad el semmiféle
egyoldalú nyilatkozatot a palesztinok részéről, sem most, sem egy év múlva, és
ellenzi a független palesztin állam felállítását. A jelenlegi kormány
álláspontja, hogy a palesztinok státusza meghaladja majd az autonómiáét, de nem éri
el az államét. A határokat Izrael őrzi majd szárazföldön, vízen és levegőben
egyaránt. A Jordán völgye és a júdeai hegyek is a fennhatósága alatt maradnak. A
palesztinok széles kör? önrendelkezési jogot kapnak, de hadsereget nem állíthatnak
fel, politikai és katonai szövetségeket nem köthetnek, sem légierejük, sem
tengerészetük nem lehet. Izrael a biztonságát nem bízza a palesztinokra, sem az
európaiakra, sem más országra. Ez nem különbözik jelentősen a Barak vezette
Munkapárt álláspontjától sem. Különben is, a választásokat
követően a két nagy párt valószínűleg nemzeti egységkormányt alakít.
Az oslói egyezmény jogi alapja, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es számú
határozata egyáltalán nem szól a palesztin államiságról, ezért Izraelnek nem
kötelessége a palesztin állam elfogadása, amennyiben az veszélyeztetné a
biztonságát. Az Unió így egy olyan megoldást próbál Izraelre kényszeríteni, amely
ellentétes a nemzetközi jogi normákkal, visszaélés az európai országok gazdasági
és katonai erejével, de amely egyet jelent egy olyan szerződéssel, mely
nyilvánvalóan előnytelen a számára, és az ország puszta létezését is
kérdésessé teszi. Mi történik egy év múlva, ha a felek nem tudnak megállapodásra
jutni?
A palesztinok kikiáltják függetlenségüket a rendelkezésre álló területeken.
Arafat egy ramallahi tömeggyűlésen kijelentette, hogy Izraelnek számolnia kell azzal,
hogy "elindíthatjuk az Intifádát, ha megakadályoznak bennünket, hogy jogainkat
gyakorolhassuk
Az állam megalakul Jeruzsálem fővárossal, akár akarják, akár nem.
Ha nem tetszik nekik (Izraelnek), akkor igyák meg a Holt-tenger vizét. A Fatah és a
PFSZ kész arra, hogy harcoljon, ha bárki megpróbálná megakadályozni, hogy
gyakorolhassa jogait, különösen azt, hogy kikiáltsuk az önálló államot."
E forgatókönyv szerint Izrael – s ezt tudják az európaiak is – határozottan
válaszol majd, és annektálja a birtokában álló területeket. A palesztinok –
ahogyan erre Arafat figyelmeztetett – erőszakosan reagálnak majd. Titkos gyáraikban
előállított, az oslói egyezmény által tiltott fegyvereikkel támadást indítanak a
zsidó települések civil lakossága ellen. A Hamasz és az Iszlám Dzsihád felújítja
tömeggyilkos terrorcselekményeit. A civil lakosságot érő súlyos merényletek elleni
válaszul az izraeli hadsereg megkezdi a már hónapokkal ezelőtt összeállított terv
végrehajtását, az autonómia struktúrájának felszámolását. Mi történik majd
akkor?
A palesztin ENSZ-megfigyelő, Nasser al-Kidwa levélben fordult az ENSZ főtitkárához,
Kofi Annanhoz, hogy szólítsa fel Izraelt, adjon magyarázatot a nemzetközi
közösségnek: miért annektált jogellenesen 1948-ban olyan területeket, amelyeket az
1947. novemberi 181-es számú határozat nem utalt a zsidó állam fennhatósága alá?
E levél része Arafaték hadjáratának, hogy az 1947-es felosztási ajánlást ismét
középpontba állítsák. Az Európai Unió nemrégiben emlékeztette Izraelt, hogy
Jeruzsálem nem tartozik területéhez, mert az – a 47-es ajánlás szerint –
nemzetközi város. A közös európai–palesztin kampány célja, hogy a palesztin
állam kikiáltásának nemzetközi jogalapot teremtsen, akkor is, ha a végső
rendezésben Izrael – a berlini nyilatkozat ellenére – a független állam
felállításába nem egyezik bele. Arafat is erről beszélt Ramallahban: felállítja a
palesztin államot Jeruzsálem fővárossal, akár akarja Izrael, akár nem. Az izraeli
kormány álláspontja ebben a kérdésben is egyértelmű. A 47-es javaslatot annak
idején Izrael elfogadta, azzal a feltétellel, hogy az Arab Liga is ezt teszi, és az
ENSZ megtesz mindent annak érdekében, hogy a javaslat megvalósuljon. Ez a feltétel
azonban nem teljesült. Arab részről helyből elutasították a javaslatot, mert nem
voltak hajlandók egy független zsidó állam puszta létezését elfogadni, és
háborút indítottak Izrael ellen, amelyben vereséget szenvedtek. A nemzetközi
szervezet a kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy megállítsa az arab
agressziót, és érvényt szerezzen a közgyűlési javaslatnak.
Ez azt jelenti, hogy az ENSZ közgyűlés javaslata, amely kezdetben is csak ajánlás
volt, egyáltalában nem emelkedett jogerőre. Különben is fontos alapelve a nemzetközi
jognak, hogy nem lehet olyan szerződésre hivatkozni utólag, amelyet annak idején
elutasítottak. Ha most a nemzetközi közösség ismét az 1947-es határozat
végrehajtásán munkálkodik, akkor jóváhagyja a 47-es arab intervenciót, és
felhívja a világ országait: "Ne tartsátok tiszteletben a világszervezet
határozatait, csak a magatok érdekeit kövessétek, indítsatok háborút. Ha vereséget
is szenvedtek, utólag még mindig hivatkozhattok arra a szerződésre, amelyre korábban
fittyet hánytatok."
Ez alapjában rendítené meg a II. világháború után kialakult nemzetközi jogrendet.
Különben is úgy tűnik, az Európai Unió és a NATO arra törekszik, hogy átvegye az
ENSZ szerepét. Arafat legkésőbb egy év múlva az Európai Unió támogatásával
mindenképpen kikiáltja független államát, akár tetszik Izraelnek, akár nem. De,
hogy a Holt-tenger vizéből kinek kell majd innia, azt nem nehéz megjósolni
1999. 04. 03. (III/13)
