"Nem értem, hogyan történhetett ilyen borzalom!" – nyilatkozta Leonyid Okulis,
a tragédiába fordult ünnep fő szervezője. Az utca embere mintha jobban átlátná a
dolgokat: "Mennyi esze van egy becsípett és feldobódott tinédzsernek egy bulizás után,
ráadásul tömegben?" – nyilatkozta egy járókelő. "Ő csak megy, nyomul, nem
gondol bele, hogy elöl már egymáson taposnak az emberek".
Az áldozatok közül negyvennégyen 14–18 év közötti lányok voltak, akik nehezen
tudták magas sarkú cipőiken megőrizni egyensúlyukat a csúszós kövön, illetve nem
voltak elég erősek ahhoz, hogy a rájuk zuhanó testek alól kiverekedjék magukat.
Ezenkívűl meghalt két segíteni próbáló rendőr és egy vöröskereszt-szolgálatos
is. Az áldozatok többsége megfulladt, vagy eltaposták őket.
Mire megérkeztek a mentők, már több rétegben feküdtek egymáson az emberek. A felső
réteg még élőkből állt, az alsóban már sok halott és sebesült volt. A Reuters hírügynökség
szerint a belorusz elnök másnap az illetékes vezetőkkel való találkozón egyrészt
óvott attól, hogy bárki megpróbálja a tragédiát politikai előnyök megszerzésére
felhasználni, másrészt cáfolta, hogy a koncertező fiatalok között részegek is
lettek volna. Lukasenko ezen kívül köszönetét fejezte ki az eseményről "objektívan
és viszszafogottan" tudósító újságíróknak is.
A híradások valóban viszszafogottak voltak – és a helyszín megtisztítása is rendkívül
gyorsan és összehangoltan történt. A tragédia színhelyén már két óra múlva
semmi árulkodó jel nem maradt. A metró újra járt azután, hogy a halottakat teherautókon
és buszokon elszállították, a leszakadt ruhadarabokat és egyéb oda nem illő tárgyakat
pedig hatalmas zsákokban gyűjtötték össze.
Lukasenko az áldozatok rokonai, hozzátartozói irányában kifejezte mély részvétét,
majd hozzátette: "Ne vádaskodjunk, ne ítéljünk el senkit
Ami történt, nem
oszthatja meg a társadalmat, ez megengedhetetlen és embertelen dolog lenne."
1999. 06. 05. (III/22)
