Ehud Barak és Jasszer Arafat. Osló óta a negyedik kéz
Benjamin Netanjahu vereségét és Ehud Barak győzelmét nagy ovációval fogadta az
arab és a nyugati világ. A várakozások és elvárások kielégíthetetlenül
magasaknak tűnnek az arab országok és az Egyesült Államok részéről. Barak megítélése
arab és amerikai részről kedvező, dicshimnuszokat zengenek bátorságáról és a béke
iránti szeretetéről – egyesek értelmezése szerint La Fontaine rókájához hasonlóan,
amely a holló énekhangját magasztalta, hogy a csőrében tartott zsíros sajtot
megszerezze.
A szírek azt várják tőle, hogy már a megbeszélések megkezdése előtt lemond a Golán-fennsíkról
Asszad javára, és feltétel nélkül kivonja az izraeli hadsereget a dél-libanoni
biztonsági övezetből. Ez utóbbira Barak utalt is választási kampányában, azt az ígéretet
téve, hogy egy éven belül kivonja csapatait, és visszavonul a nemzetközi határra. A
kivonulásról még a Netanjahu-kormány döntött, de végrehajtására ez idáig Libanon
szír ösztönzésre való ellenkezése miatt nem kerülhetett sor. Szíriával Barak
hajlandó felújítani a tárgyalásokat azon a ponton, ahol azokat a Peresz-kormány félbeszakította.
Ő a politikai megoldás híve, tudja, hogy Aszszad engedélye nélkül nem lehetséges a
Libanonból való szabadulás. Álláspontja szerint azonban a Golánról való
visszavonulás mélységének meg kell felelnie a Szíria által nyújtandó béke mértékének.
Idáig viszont, bár Asszad megkövetelte a hatnapos háború előtti határokra való
visszatérést, ennek fejében Rabinnak csak részletes normalizációt ígért. Most úgy
tűnik, álláspontja megváltozóban van. Ezt jelzi a londoni arab nyelv? napilapban
Patrick Seale, Asszad életrajzírója által készített párhuzamos interjúk hangneme,
amelyekben Asszad és Barak kölcsönös nagyrabecsülésükről biztosították egymást.
Asszad bátor politikusként írta le Barakot, aki – szerinte – kész a sorsdöntő lépések
megtételére. Barak pedig olyan államférfinak minősítette Asszadot, aki vállalt kötelezettségeit
minden körülmények között teljesíti.
Az izraeli–szír közeledés esélye nyugtalanítja Törökországot, amely Izraellel gyümölcsöző
katonai és gazdasági szövetségben áll már jó ideje. Állandó izraeli repülőgépraj
tartózkodik török területen, s török harci gépek gyakorolnak az izraeli
Negev-sivatagban. Ezért nem véletlen a török– izraeli szövetség lazulásától
tartó Demirel izraeli látogatása, amelyen minden bizonnyal megnyugtató választ kapott
Barakéktól. Asszad számára a tárgyalások sietős újraindítása azért is fontos,
mert attól tart, ha megkezdődnek a palesztinokkal a végső rendezésről szóló
megbeszélések, a Golán ügye lekerül a napirendről. Ezért is nem mutatott hajlandóságot,
hogy részt vegyen az Egyiptomba tervezett regionális arabközi csúcstalálkozón: attól
tartott, hogy annak határozata a szír ügyet hátrányosan befolyásolta volna. A béke
lehetőségétől annak valósága még igen messze áll, és Baraknak is emlékeznie kell
azokra az időkre, amikor a szírek még a Golánon, az izraliek pedig az óvóhelyeken ültek,
mert Asszad katonái céltáblának használták őket.
A palesztinok elvárása Barakkal szemben, hogy a Wye-egyezményt, amelynek végrehajtását
– a palesztin fél mulasztásai miatt – a Netanjahu-kabinet felfüggesztette, teljesítse,
és azonnali hatállyal kezdje meg a végső rendezésről szóló tárgyalásokat,
amelyek – Arafaték reményei szerint – egy önálló palesztin állam létrejöttéhez
vezetnek majd, Jeruzsálem fővárossal. Barak, aki ellenzékben a megállapodás feltétlen
végrehajtását hirdette, most – úgy tűnik – szívesebben venné, ha azt ad acta
tennék, és közvetlenül a végső megállapodásra térnének rá. Jeruzsálem ügyében
Barak hajthatatlannak tűnik, s a palesztin államiságról is eltérő elképzelései
vannak. A kormányfő jól tudja, hogy ha végrehajtja a Wye-egyezményt, azt csak
egyoldalúan teheti. Az újabb feltétel nélküli csapatkivonások jelentősen megnehezítenék
alkuhelyzetét a végső tárgyalások kimenetelét illetően. A palesztinok természetesen
hallani sem akarnak arról, hogy megkerüljék Wye-t, és követelik, hogy Izrael feltétel
nélkül ürítsen ki újabb területeket az Autonómia Hatóság számára.
Az Egyesült Államok elvárja, hogy Izrael teljesítse mind a szírek, mind pedig a
palesztinok igényeit. Vonuljon le a Golanról a szírekkel kötendő béke fejében, és
újabb területeket adjon át Arafatnak. Kezdje meg a végső státuszról szóló tárgyalásokat,
és lehetőleg egy éven belül fejezze is be. A palesztinoknak szabad népként kell élniük
saját földjükön, a palesztin menekültek pedig éljenek ott, ahol élni akarnak –
fogalmazta meg elvárásait az amerikai elnök.
E Barakkal szembeni várakozások sokak szerint túlzottak és teljesíthetetlenek, lényegük,
hogy szírek, palesztinok, libanoniak, amerikaiak és európaiak egyaránt azt szeretnék,
hogy az újonnan megválasztott izraeli kormányfő – Izrael létérdekeire való
tekintet nélkül – teljesítse követeléseiket. E nézet képviselői szerint ennek érdekében
magasztalják fel Barakot, mint a róka a hollót, hogy kiénekeltesse a sajtot a szájából.
1999. 07. 17. (III/28)
