A megfelelő hangulathoz szükséges zenét a több mint 50 teherautóra pakolt néhány
száz darab hatalmas teljesítmény? hangfal szolgáltatta, nemzetközi hír?
lemezlovasok irányításával. A tömeget és a "kukkoló" berlini polgárokat több
száz táncoslány erotikus produkciója gerjesztette a bömbölő járművekről. Természetesen
nem hiányozhattak a különböző, jól bevált kedélyállapot-javító energiaitalok,
diszkódrogok, valamint az alkohol sem, amelyek utóhatásai miatt több száz fiatalt
kellett az egészségügyieknek keringési zavarok miatt ellátniuk.
Az eszeveszett extázis másnap hajnalig folytatódott a város technoklubjaiban, diszkóiban.
Jóllehet a földkerekség legnagyobb szabadtéri diszkója komolyabb rendbontás nélkül
zajlott le – "csupán" száz embert kellett letartóztatni –, mégis figyelmeztető
lehet a jövőre nézve, hogy idén először halálos áldozat is akadt. Egy 27 éves
fiatalembert agyonszúrt egyik társa, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített.
Az eseményt néhány televíziós társaság élőben is közvetítette.
Ahogy azt számos tudósító megjegyzi, a gigantikus fesztivált már a közeljövő előképének
is lehet tekinteni. Az itt fellépők már egy új generáció tagjai, és amiként az
lenni szokott, minden nemzedék túltesz az előzőn. "A 99-esek saját énjük részvényeseinek
érzik magukat, és ezt a tőkét hébe-hóba beleinvesztálják egy ártalmatlan szórakozás
tömegfúziójába, és ezt a szórakozást ők Love Parade-nak nevezik" – jegyzi meg
egyik cikkében a Die Welt cím? német napilap. Az újság kifejti továbbá, hogy a
hatvanas-hetvenes évek hippikorszaka után most a piros-zöld hajú "Love Parade"-isták
ideje következhet el. A "millennium-gyerekek" azonban nem egzisztencialisták, mint például
korábbi elődeik, a hippik, hanem kihívóan hedonisták és experimentálisak. Ők olyan
fiatalok, akik ragaszkodnak ahhoz a jogukhoz, hogy az életről alkotott saját elképzeléseiket
egyénileg megvalósítsák. A Der Spiegel cím? hetilap megfogalmazása szerint feltűnőben
van az ezredvég pragmatikus generációja, akik azt tartják, hogy az egész élet nem más,
mint egy nagy "party".
Amióta a Love Parade a korai kilencvenes évektől kezdve tömegmegmozdulás és kultúresemény
lett, számos szociológus, szülő, médiakutató és újságíró teszi fel egyre
gyakrabban a következő kérdéseket: Mi motiválja tulajdonképpen fiataljainkat, és
merre tartanak? Hogy is lehetne egyáltalán nevezni a mai 15 és 25 év közötti nemzedéket?
Szakértők szerint valószínűnek látszik, hogy az ezredváltáshoz igazodva a 99-es
generáció a 20. század reményeinek és csalódásainak összegzését reprezentálja:
a mindenből kiábrándultság és egy új valóság iránti vágy megismerésének keverékét
mutatják be. Sokak egybehangzó véleménye szerint a csalódás oka többek között az,
hogy a kommunizmus bukásával a baloldali generáció a nyolcvanas évek végén
elvesztette a reálpolitikai talajt a lába alól.
"Van pénzünk, van szabad életterünk, egoisták vagyunk" – hangoztatta dacosan a
parádé egy 20 esztendős lány résztvevője az újságíró kérdéseire válaszolva.
"Mindent kipróbálunk, és keressük azt, ami számunkra a legjobb" – fejti ki véleményét
egy 21 éves egyetemista rave-hívő. És a világ már nem is bírálja az új generációt,
nem akarja azt megváltoztatni, hanem épp ellenkezőleg: egyre jobban profitálni
szeretne annak sokoldalúságából.
Mindenesetre a berlini Love Parade mottója – "A zene a kulcs" – sokatmondó: talán
kulcs az ezredvég fiatalságának megértéséhez. És aggódni nem kell, hogy nem értjük
meg őket, hiszen a német főváros jelenlegi polgármestere kijelentette, hogy – a sok
vita, probléma és a több tonna szeméthegy ellenére – fesztivál lesz jövőre is.