Schröder pártja az egyre inkább megerősödő kereszténydemokrata CDU, és az
egykori keletnémet területeken népszerű, reformkommunista PDS mögött csak harmadikként
tudott befutni. Ráadásul a kommunista utódok valamivel több mint kétszer akkora támogatottságot
tudhatnak a hátuk mögött, mint a szociáldemokraták.
A PDS élt a szocdemek országos népszerűtlenségével, és több mint 30 százalékkal
növelte mandátumainak számát. Közvélemény-kutatási adatok szerint közel 44 ezer választó
pártolt el az SPD-től a kommunista utódpárthoz. A kancellár helyzetét tovább
rontja, hogy kormányzótársaik, a zöldek is leszerepeltek: egyetlen tartományi mandátum
megszerzésére sem futotta erejükből. Ezzel a szerepléssel a piros-zöld koalíció már
kisebbségben van a német parlament felsőházában, a Bundesratban.
A legnagyobb keletnémet tartományt 1990 óta kormányzó Kereszténydemokrata Unió
abszolút többsége egy pillanatig sem volt kérdéses. A CDU helyi főnöke, Kurt
Biedenkopf kilenc éve sikeresen vezeti Szászországot, amely politikailag stabil
szigetnek számít. Biedenkopf
– aki az újraegyesítés előtti NSZK befutott politikusa volt – kormányzásához
nagyszerűen használta fel nyugati kapcsolatait: a helyi tradíciókra alapozva stabilizálta,
majd felvirágoztatta a szász gazdaságot. Ő maga azonban szövetségi politikai tényezőkre
vezette vissza elsöprő sikerüket.
Ezzel sokan egyetértenek, hiszen abban, hogy a nagyobbik kormánypárt történetének
legsúlyosabb kudarcát élte át, nagy mértékben Schröder is ludas. Az SPD legutóbbi
veresége semmiképpen sem egy egyszer? pofonnak tűnik, mint ahogy azt Müntefering pártfőtitkár
minősítette. Itt már többről van szó, ez alighanem jelzés
– Schrödernek címezve.
A választópolgárok amikor tavaly ősszel Schröderre voksoltak, inkább csak azt tudták,
hogy Helmut Kohlt már nem akarják. Azt azonban aligha sejtették, mit kaphatnak Schröder
irányításával. Aztán lassan kezdett körvonalazódni a program: a költségvetési hiány
megfékezésére készített takarékossági csomag, a nyugdíj- és adóreform már túlságosan
emészthetetlennek tűnik a mai német választópolgár számára.
A kancellár nem vét nagy "szakmai" hibákat, csak megtestesíti azt, amit a választók
nem szeretnek, vagyis eljátssza a bizalmukat. Az emberek csalódottak, hiányolják a várva
várt hagyományos szociáldemokrata értékeket. Az új politikai közép ezért új pártot
keres magának. Gerhard Schrödernek az a balszerencséje, hogy az országot olyan állapotban
örökölte meg Kohltól, amely a jövő szempontjából már tarthatatlannak bizonyult.
Ezt azonban a hétköznapi ember még nem látja be, és nem érzi, hogy a fellendülés
érdekében valószínűleg a CDU is ugyanezekhez az eszközökhöz nyúlt volna, ha most
ők lennének hatalmon.
Ezt a kereszténydemokraták nem is igen tagadják. Éppen ezért egyesek újra elkezdték
pengetni a nagykoalíció gondolatát. Ilyen gazdasági-társadalmi helyzetben egy SPD–CDU
házasság nem elképzelhetetlen; kérdés, hogy a felek hajlanak-e az égető problémák
kompromisszumos megoldására. A készség egyik oldalról most megvan. Volker Rühe
egykori védelmi miniszter szerint: "Konszenzusra van szükség Németországban annak
érdekében, hogy ne veszítsünk el éveket a modernizációs folyamat megvalósításában"
– hangoztatta a CDU vezetőhelyettese.
A kancellár azonban egyelőre nem hajlandó programján változtatni, hanem váltig
hangoztatja, hogy a kormánynak türelmesen véghez kell vinnie, amit elkezdett. Szerinte
a reformoknak már vannak látható pozitív gazdasági hatásai, és a következő évben
ezek egyre inkább erősödhetnek. Ám jelenleg úgy fest: a kancellár a hatalomhoz ért,
a kormányzáshoz nem.
1999. 09. 25. (III/38)
