Október eleje óta a német újságok a második világháború egykori náci
munkatáborai túlélőinek hirdetéseivel vannak tele. A hirdetések szövegei olyan
cégekről adnak információt, amelyek a náci kormánnyal kollaborálva dolgoztattak
munkaszolgálatosokat. A nácik által kényszermunkára ítélt mintegy 2,3 millió
személyből becslések szerint körülbelül 1,5 millióan még életben vannak.
Közülük többen már számos alkalommal nyújtottak be kárpótlási igényt német
vállalatokhoz, ám éveken keresztül semmi sem történt. Az előző kancellár, Helmuth
Kohl ugyanis úgy vélte: a háború alatt működő cégek csupán a náci kormány
parancsainak engedelmeskedtek, ezért nem kell kárpótlást fizetniük. (A háborús
bűnösök ügyét tárgyaló nürnbergi perben számos vádlott próbálta meg hasonló
indokkal felmentetni magát, ám a bíróság elutasította érvelésüket).
Az 1998-ban megválasztott új kormány azonban változtatott a hivatalos állásponton, s
ennek következtében az új kancellár, Gerhard Schröder tizenkét ipari cég (köztük
például a BASF, a BMW, a Daimler-Chrysler, a Hoesch Group, a Siemens és a Volkswagen)
képviselőjével kezdett tárgyalásokat. A találkozó eredményeként a 12 óriás
bejelentette: pénzalapot hoz létre a zsidó károsultak kárpótlására.
Az azóta eltelt időben a csoport 16 tagúra nőtt – jóllehet a náci Németországban
ennél jóval több cég működött, többen mégsem jelezték részvételi szándékukat
az ügyben –, ám kárpótlási ajánlatukat nem hajlandók 4 milliárd márkánál
többre növelni. (A Volkswagen cég például minden egyes általa alkalmazott
kényszermunkásnak 3500 dollárnak megfelelő részesedést óhajt csak fizetni – ám
cégtársai ezt is túl magasnak tartják). A kormány ugyan 2 milliárd márkás
hozzájárulásra hajlandó, a károsultakat képviselő ügyvédek azonban így is
szánalmasan kevésnek ítélik az összeget: szerintük az ilyen alacsony felajánlás
"szégyenteljes" és "valóságos sértés". Úgy gondolják, az egykori
kényszermunkások minimum 20 milliárd dollár kárpótlásra jogosultak. A háború óta
Németország egyébként különböző kárpótlási ügyekben összesen 100 milliárd
márkát fizetett ki – többek között Izrael államnak is.
Schröder úgy vélekedik: az eset kapcsán mindenki csak nyer. A károsultak kapnak némi
pénzt – a kevés is több, mint a semmi –, a vállalatoknak pedig jó védelmül is
szolgálhat ez a gesztus az esetleges jövőbeli kárpótlási perekben.
A kárpótlási ügyek Európa többi országában is számos kérdőjellel tarkítottak:
Svájcban a bankok még 1998-ban beleegyeztek abba, hogy három év leforgása alatt 1,25
milliárd dollárt fizetnek a holocaust túlélőinek és rokonaiknak, az azonban a mai
napig sem tisztázott, mekkora zsidó vagyonokat rejtenek is valójában a kis ország
trezorjai.
A helyzet Ausztriában is meglehetősen rossz. Kárpótlási ügyben az első keresetet
csak mostanában nyújtották be három osztrák cég ellen. Edward D. Fagan, a keresetet
benyújtó egyik ügyvéd szerint: "Itt Ausztriában ez még csak a kezdet. Addig
folytatjuk, amíg az utolsó fillért is visszaszerezzük azoktól a személyektől és
cégektől, akiknek semmi joguk sincs hozzá."
Eichmann aranyvonata
A második világháború utolsó napjaiban, amikor a szovjet Vörös Hadsereg átlépte
Magyarország határát, Adolf Eichmann egy arannyal, ezüsttel, értékes festményekkel,
ládányi karikagyűrűvel és egyéb vagyontárggyal alaposan megrakott vagont indíttatott
el Budapestről a semleges Svájc felé. A zsákmány annak a 600 ezer magyar zsidónak a
tulajdonát képezte, akiket Eichmann a halálba küldött. A vonat csak az ausztriai
Werfen faluig jutott – Salzburgtól mintegy száz kilométerre –, ahol pár hónappal
később, 1945. május 16-án, amerikai csapatok találtak rá. Egy, a napokban előkerült
vizsgálati eredmény szerint az amerikai tisztek zsebeibe is jócskán jutott a kincsekből.
A hír a holocaust áldozatainak elkobzott vagyontárgyaival foglalkozó amerikai Elnöki
Tanácsadó Bizottság minapi jelentéséből derült ki. A Bizottságot az USA kormánya
állította fel tavaly, hogy kiderítse: kerültek-e illegális úton amerikai kézre zsidó
vagyontárgyak. A bizottság megállapításai feleleveníthetnek egy régóta mellékvágányon
veszteglő vitát a magyar, illetve az amerikai kormány között az elmúlt ötven évben
már-már legendássá növő magyar "aranyvonat" ügyében, melynek értékét a
magyar kormány háborús értéken 206 millió, mai értéken pedig mintegy 2 milliárd
dollárra becsüli. A háború után a magyar kormány 900 személy nevének említésével
kárpótlási listát állított össze az elkobzott javakra, melyeknek összértéke
akkori árfolyamon 47 millió amerikai dollárt tett ki. 1952-ben ugyan ígéretet kapott
a magyar kormány a javak visszaszolgáltatására, ám a gyakorlatban azóta semmi nem történt.
1999. 10. 22. (III/42)
