A 73 esztendősen is tevékeny Kiep úr ellen elfogatóparancsot adtak ki e napokban;
az öregúr önként jelentkezett a hatóságoknál, majd néhány óra múltán – 500
ezer márka (kb. 65 millió forint) kaució ellenében – szabadlábra került. Az
augsburgi államügyészség tovább vizsgálódik, a CDU pedig vívódik, hogy védelmébe
vegye-e az adócsalással is vádolt veterán politikust...
A 82 millió lakosú Németországban hétről hétre újabb, nagy volumen? gazdasági bűncselekményre
derül fény. Számos ügy gyökere még az 1989/90-es korszakig nyúlik vissza, midőn
megrepedt a berlini fal, és létrejött a két német állam pénzügyi, gazdasági és
szociális uniója. A keletnémet márka "megkeményedése", Németország 1990. októberi
történelmi újraegyesülése üzletnek sem volt rossz. A komoly anyagi és technikai háttérrel
rendelkező, fehérgalléros bűnözői csoportok kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal is
rendelkeznek. A kétes ügyletekből szerzett tőke luxemburgi, svájci "pihentetése",
"tisztára mosása" éppúgy elterjedt az EU legnépesebb államában, mint a sörivás.
(A porosz miniszterelnökből Németország első kancellárjává lett Otto von Bismarck
mondta még a múlt században: "Mi, németek kevés dologgal ütünk agyon annyi időt,
mint a sörözéssel...") Az ipari kémek szorgalma is óriási kihívás Németország
számára, s a veszély nemcsak a volt szocialista országok irányából fenyeget. A
szociáldemokrata Otto Schily német szövetségi belügyminiszter, ha arra nem is lehet büszke,
hogy 1999-ben már 5 milliónál is több bűncselekményről szerzett tudomást a hatóság,
az azért örvendetes tény, hogy fokozatosan javulnak a felderítési mutatók. Schily
reményei szerint idén elérik az 55 százalékos "álomhatárt" is.
A törvénytelenségek több mint felét továbbra is a lopási ügyek teszik ki. Riasztóan
emelkedik Németországban a tizenéves bűnelkövetők száma, és a gyanúsítottak 27
százaléka külföldi. A kábítószeres ügyek kvótája már tartósan évi 200 ezer fölött
van az EU legnépesebb államában: 1999-ben már ezernél is többen váltak a drog halálos
áldozatává Németországban. A kábítószer- és cigarettacsempészés, illetve -értékesítés
évi sok milliárd márkás kárt okoz a jóléti Németországnak.
Kilenc évvel a két német állam eggyé olvadása után a pénzügyi és kereskedelmi élet
központja, a Majna menti Frankfurt a bűnnel legfertőzöttebb város; a második
helyezett Halle, míg a "bronzérem" a régi-új fővárosnak, a 3,5 millió lakosú
Berlinnek jár.