A lezuhant egyiptomi repülőgép roncsait emelik partra az amerikai parti őrség egyik
hajójáról. Nincs magyarázat Fotó: MTI
Niki Lauda, a Lauda Air elnöke "képtelenségnek" nevezte azt a feltételezést,
hogy az utasszállító gép a hajtóm? áramlásfordító berendezésének hibája miatt
járhatott szerencsétlenül. Lauda azt követően nyilatkozott így, hogy a repülőgépet
a zuhanást megelőzően vezető pilóták elmondták, hogy a gép egyik motorjának áramlásfordítója
"működésképtelen" volt. Egyes szakértők szerint ez is okozhatta a szerencsétlenséget.
Az áramlásfordító a gép fékezését segítő berendezés. Ha az egyik oldalon véletlenül
bekapcsol, míg a másik oldali hajtóm? előre mozgatja a gépet, pillanatok alatt megpördülhet
a repülőgép. A tengeren zajló kutatómunka oroszlánrészét a Grapple nev? amerikai
kutató-mentő hajó végzi. Erről olyan különleges berendezést tudnak a tenger fenekére
juttatni, amely – dacolva a víztömeg nyomásával – képes távirányítással a
tengerfenéken mozogni és a kiemelhető tárgyak helyét pontosan meghatározni.
Az amerikai hatóságok nyilatkozataikban elvetették a terrorcselekmény lehetőségét,
annak ellenére, hogy augusztusban a Szövetségi Nyomozó
Hivatalt (FBI) levélben figyelmeztették, hogy október 30-ig merényletre kerül sor egy
Los Angelesből vagy New Yorkból felszálló utasszállító gép ellen. A brit lapok
szerint a levél egy bizonyos Luciano Porcari aláírásával érkezett, aki már ült is
repülőgép elleni terrorista cselekmény miatt. A férfi az FBI-hoz elküldött levélben
arról is tájékoztatott, hogy az Egyesült Államokba 1992–93-ban becsempészett
korszerű, fémdetektorokkal nem érzékelhető robbanószerkezettel fog végrehajtani egy
merényletet.
A német pilóták szövetségének szakértői szintén arra gyanakodnak, hogy pokolgép
vagy valamilyen másfajta robbanás okozhatta a Boeing 767-es utasszállító gép tragédiáját
Észak-Amerika keleti partjánál. Az Egyiptomi Légitársaság gépe olyan hihetetlenül
gyorsan zuhant le, hogy az tulajdonképpen csak egy drámai fejleménynyel magyarázható,
vagyis vagy egy bombával vagy pedig egy más eredet? robbanással – mondta a szervezet
szóvivője, Georg Fongern hétfőn a brandenburgi rádiónak.
A történetben találhatunk néhány szerencsés személyt is. Ed McLaughlin pszichológus
volt az egyetlen olyan utas, aki bár Los Angelesben felszállt
a repülőre, New Yorkban leszállt róla, így életben maradt. McLaughlin munkája speciális:
történetesen repülőgép szerencsétlenségekben elhunytak hozzátartozói felé végez
tanácsadást. Most New Yorkban volt útitársai hozzátartozóinak igyekszik segíteni.
A lezuhant repülőgépet az Egyiptomi Légitársaság 1989 októberében vásárolta. 33
ezer órát töltött a levegőben, 7500 alkalommal szállt fel és le. A 746 forgalomban
lévő Boeing 767 típusú repülőgép közül eddig hárommal történt olyan baleset,
amely emberéletet is követelt.
Philip Condit, a Boeing repülőgépgyártó cég vezérigazgatója elmondta, hogy
egyetlen utasszállító repülőgép sem olyan biztonságos, mint a 767-es. "Ha az elmúlt
tizennyolc évet nézzük, összesen háromszor zuhant le 767-es – szögezte le Condit.
– Egyszer azért, mert terroristák eltérítették, aztán ott van a Lauda légitársaság
repülőgépének tragédiája és a mostani zuhanás. Ilyen hosszú időt figyelembe véve
minden repülőgép közül ez a gép a legbiztonságosabb." A Lauda Air szerencsétlensége
1981-ben éppen az áramlásfordító hibája miatt következett be, ám a tragédiát követően
a gyár többszörös biztonsági rendszert épített be gépeibe.
A hozzáférhető információk szűkössége miatt egyre több a találgatás is.
Figyelemreméltó, hogy a térségben rövid időn belül ez a negyedik súlyos repülőszerencsétlenség.
1996-ban a TWA légitársaság óriásgépe zuhant le az amerikai partok közelében, majd
az elmúlt évben a Swissair New Yorkból induló járatát érte hasonló tragédia. Idén
nyáron az ifjabb John Kennedy magánrepülőgépe zuhant a tengerbe. Egyik tragédia esetében
sem lehetett egyértelm? okot találni: sem a műszaki hiba, sem terrorista akció nem zárható
ki teljes bizonyossággal. Egyelőre ennyi mondható el a legutóbbi szerencsétlenségről
is.