A múlt héten az osztrák legfelsőbb bíróság azzal indokolta meg egy 16 éves és
két 19 éves neonáci elleni ítélet helyben hagyását, hogy ezen a területen nincs úgymond
"semmi ok a legcsekélyebb enyhítésre". A két 19 éves öt év, a 16 éves két év
fogházbüntetést kapott, mivel horogkereszttel mázolták be a híres bécsi
Wotruba-templomot, valamint gyújtogatásos merényleteket követtek el egy menekültek
lakta ház és két külföldiek vezette vendéglátóhely ellen.
Herwig Haidinger, a felső-ausztriai államrendőrség főnöke az osztrák tévé híradójában
bemutatta annak a rengeteg fegyvernek, lőszernek és propagandaanyagnak (rasszista
tartalmú CD-k, náci zászlók és Hitler-képek) egy részét, amit az osztrák rendőrség
több mint 40 házkutatás során foglalt le. Augusztus eleje óta egy rendőrökből és
csendőrökből álló 14 fős külön osztag nyomozott ez ügyben Felső-Ausztria négy
kerületében. A nyomozás eredményeként nyolc vezetőt letartóztattak, akik Haidinger
szerint "nem egyszerűen szélsőségesek voltak, hanem a politikai viszonyokat akarták
megváltoztatni".
A négy, egyenként tíz-húsz tagból álló csoport nem volt elszigetelve. Kapcsolatban
álltak hasonló csoportokkal az Egyesült Államokban, Németországban és Csehországban,
valamint más, korábban már elítélt osztrák "bajtársakkal" is.
Ezek a neonácik a közelmúltban azzal tűntek föl a hatóságoknak, hogy illegális találkozókat
és koncerteket szerveztek, valamint baloldaliakkal verekedtek. Csehországban meg akartak
venni egy vidéki birtokot, hogy ott lőfegyver-gyakorlatokat tartsanak. Ezen kívül azt
is tervezték, hogy létrehozzák szélsőjobboldali német pártok osztrák fiókpártjait.
Haidinger szerint a kihallgatásokon egyesek bevallották: céljuk egy újbóli Anschluss
volt, vagyis Ausztria Németországhoz való csatolását akarták elérni. A letartóztatottak
többsége pontosan tudta, mi a nemzetiszocializmus. Számítógépeiken a nyomozók
adatokat találtak politikai ellenfelekről, akiket a hatalomátvétel után "el kellett
volna intézni".
A letartóztatottak között van egy apa, aki kisfiát náci szellemben nevelte, és
megtanította jobb karját meglendítve "Heil Hitlert" kiáltani. Érdekes, hogy ezt a
környezetük mégsem vette vagy akarta észrevenni.