Külpolitikából elégtelen

A republikánus elnökjelölt. Hazai pályán erősebb Fotó: MTI

Ezek után történt, hogy Andy Hiller, a bostoni televízió tudósítója amolyan
villámvizsgát rendezett, és egy november 3-án lezajlott interjú során megkérdezte
George Bushtól, vajon meg tudná-e mondani azoknak a nevét, akik jelenleg hatalmon
vannak Tajvanban, Indiában és Pakisztánban, illetve a zűrzavaros orosz tartományban,
Csecsenföldön. A republikánus éllovas csak a tajvani elnök nevét volt képes kinyögni,
azt is csak részlegesen. Szerette volna ráborítani az asztalt a riporterre, és dühösen
azt kérdezte tőle, vajon ő meg tudná-e nevezni a mexikói miniszterelnököt. A kérdésre
a riporter igen szellemesen így felelt: "Nem, uram, de ehhez csak annyit tennék hozzá,
hogy én nem indulok az elnökválasztáson." Az 53 éves texasi kormányzót már eddig
is számos bírálat érte hiányos külpolitikai tájékozottsága miatt, amely nem
elegendő az ország vezetéséhez. Csak olajat öntött a tűzre, amikor a görögök és
kelet-timoriak nevét is helytelen angolsággal ejtette ki.

Bush szóvivője, Karen Hughes szerint az, hogy Bush nem tudott válaszolni Hiller tudósító
kérdéseire, nem bizonyítja alkalmatlanságát az elnökségre. "Az amerikai nép számára
a lényeges kérdés nem az, hogy egy jelölt mennyi külföldi vezető nevét tudja,
hanem megvan-e a stratégiai rálátása Amerika szerepére a világban." Egyébként a
tv-interjú keretében áttekintést adott a pakisztáni helyzetről, ahol a közelmúltban
Pervez Musharraf tábornok – akinek a nevét ugyan nem tudta – katonai államcsínnyel
vette át a hatalmat. Róla kijelentette: "Úgy tűnik, ez a fickó megszilárdulást
fog hozni az országnak, és azt hiszem, ez jó hír a körzet számára." A The New
York Times három nappal később megjelent vezércikkében a következőket írta a kérdésről:
"Musharraf tábornok katonai puccsa ugyancsak messze esik a jó újságtól, tekintettel
országának ingatag demokratikus hagyományaira, de különösen arra, hogy ellenáll a
nemzetközi nyomásnak a választások kiírását illetően. Bush ugyancsak elfelejtette
megemlíteni mind a tábornok rendszerének legpozitívabb jelenségét, vagyis azt az ígéretét,
hogy véget vet a rendszeres korrupciónak, mind pedig a legnegatívabbat, tehát az
atomfegyverek elterjedésének esetleges fokozott veszélyét."

Bush azzal kívánja megnyugtatni híveit és a közvéleményt, hogy bár sokat kell
tanulnia külpolitikai síkon, de kiváló szakértőkkel vette magát körül. Erre
ugyancsak a The New York Times hasábjain reagált a lap egyik kiváló munkatársa,
Thomas Friedman: "No de mi történik, ha a két legbölcsebb tanácsadó nem ért
egyet? Mi történik, ha ő lesz az elnök, és olyan helyzetben találja magát, mint
Harry Truman 1948-ban, amikor kiváló külügyminisztere, George Marshall tábornok azt
tanácsolta, hogy ne ismerje el Izrael Államot, nagyesz? tanácsadója, Clark Clifford
pedig arra ösztökélte, hogy ismerje el Izraelt. Márpedig ez nem olyan kérdés, amit
egy tv-vetélkedőn szoktak feltenni, hanem a bátorság próbatétele." Hát igen, ez már
döntési képességet követel. Avagy mit válaszolna, ha valaki feltenne egy olyan kérdést,
hogy mi a véleménye, igaza volt-e édesapjának, amikor az Öböl-háború végén elhatározta:
nem vonul be Bagdadba, és nem üti ki Szaddám Huszeint a hatalomból annak ellenére,
hogy 500 ezres létszámú haderő állt az iraki határon. Hiszen mit szólt volna a világ,
ha Eisenhower tábornok 1945-ben olyan utasítást kapott volna az elnöktől, hogy álljon
meg Németország határán, és hagyja továbbra is hatalmon Adolf Hitlert. Bruce
Buchanan, a texasi egyetem politológia tanára kifejtette: "Bush megkísérli, hogy
gyengeségét erényként tüntesse fel. Legnagyobb gyengesége, hogy a tanácsadói által
eléterjesztett lehetőségek közül esetleg nem fogja majd felismerni a helyeset."

A texasi kormányzó támogatta a szenátus határozatát, amely elvetette az
atomcsend-egyezmény jóváhagyását. Vajon mi lenne akkor, ha tanácskozáson venne részt
"hogyishívják" indiai miniszterelnökkel és "mianeve" pakisztáni tábornokkal,
hogy megkísérelje rábírni őket, állítsák le atomkísérleteiket? Miként magyarázná
meg nekik, hogy Amerika fenntarthatja a jogát az ilyen kísérletekre, de Indiától és
Pakisztántól ezt meg kell vonni? A napokban például egy asszony feltette neki a kérdést,
mit tenne, hogy előmozdítsa a közel-keleti békét. Bush habozás nélkül így válaszolt:
"Én Izrael mellett állok. Nem fogjuk engedni, hogy Izraelt beleszorítsák a Vörös-tengerbe.
Van egy »Arrow« nev? rakétarendszer, ez egy interballisztikus, mégpedig rövid hatósugarú
interballisztikus rakétarendszer, amely hatástalanítja a máshonnét jövő rakétákat."
Figyelmen kívül hagyva, hogy rakétavédelmi rendszerekről beszélt, amikor az
izraeliek és az arabok között kényes tárgyalások folynak, és nem számítva azt,
hogy nyilván a Földközi-tengerre gondolt, amelynek mentén Izrael határa húzódik, és
nem a Vörös-tengerre, ahol csak egy kikötője van; akadt még egy kis probléma abban,
amit mondott, hiszen nem létezik olyan, hogy interballisztikus rakétarendszer. Ezek
persze jelentéktelen dolognak tűnnek, de együttvéve arról tanúskodnak, hogy Bush
kormányzónak még bizony sokat kell tanulnia külpolitikai, illetve védelmi
alapfogalmakról. Amennyiben ránézünk a naptárra, láthatjuk, hogy még majd egy
esztendő van a választásokig, az igazi kampány csak a pártok nagygyűlései után
kezdődik, tehát elegendő idő áll rendelkezésére, hogy felkészülhessen a pótvizsgára.

Bush azzal válaszolt a bírálatokra, hogy nem egészen három héttel később,
pontosabban november 19-én a kaliforniai Simi-völgyben lévő Ronald Reagan Könyvtárban
megtartotta kampánya első nagy külpolitikai beszédét, amelyben néven nem nevezve, de
élesen bírálta Clinton elnököt, továbbá idézte Burke-öt, Periklészt és
Szolzsenyicint, majd ezután churchilli magasságokba emelkedve ígéretet tett, hogy külpolitikáját
"illúzió nélküli idealizmusra, önteltség nélküli bizalomra, valamint az amerikai
eszméket szolgáló realizmusra fogja építeni". Ez a meggyőző lépése egy időre
ugyan eloszlatta az aggodalmakat, de Bush kormányzónak ennél sokkal nagyobb kihívást
jelent majd az a december 2-án kezdődött, három részből álló tv-vitasorozat,
amelynek keretében össze kell mérnie erejét a többi republikánus jelölttel. Azt követően
majd sokkal tisztább képet kap a választópolgár ennek a jelöltnek a felkészültségéről.