Jozias van Aartsen holland, Mohamed Aoujar marokkói és Benita Ferrero-Waldner osztrák
külügyminiszter a bécsi rasszizmus-figyelő központ megnyitóján. Nem kell messzire
menni Fotó: Reuters
Nem tudom, hogy vajon Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter arisztokrata-e.
Eddig úgy tűnt, hogy ismeri azt az alapvető illemszabályt, hogy oda, ahol kifejezetten
nemkívánatosak vagyunk, nem megyünk. Április 7-én a bécsi Hofburgban hivatalosan
megnyitották a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelő Központját (EUMC).
A megnyitóra rendhagyó módon a kormányok képviselőit nem hívták meg.
Ferrero-Waldner meghívó nélkül jelent meg, és leült az első sorba. Az EUMC
helyettes elnöke, Bob Purkiss a pulthoz lépett és elmagyarázta, hogy azért nem
hívták meg a kormányokat, mert Bécsben egy szélsőjobboldali, idegengyűlölő párt
is része a kormánynak. A politikusnő azonban ülve maradt. Benita Ferrero-Waldner
újabb bizonyítékát adta, hogy egyes osztrák kormánytagok eddig szokatlan modort
kívánnak meghonosítani. Az osztrák külügyminiszternő megszokott
– kissé mesterséges – mosolya nélkül hallgathatta az EU-tisztségviselők
sajnálkozását jelenléte miatt, és kritikájukat, amiért konzervatív, katolikus
pártja szövetkezett az FPÖ-vel.
A megnyitón az EUMC természetesen hangsúlyt helyezett arra, hogy feladata nemcsak
Ausztria, hanem egész Európa megfigyelése. Thomas Klestil osztrák elnök Ausztria
pozitív vívmányairól beszélt, azt azonban nem magyarázta el, miért hallgatott,
amikor 1999 szeptemberében Bécset elárasztották az FPÖ idegenellenes, sárga szín?
plakátjai.
Több beszédből kiderült, hogy az EU bilaterális lépései az osztrák kormánnyal
szemben azoknak az országoknak is figyelmeztetést jelentenek, amelyek csatlakozni
kívánnak, hiszen az EU azonos mércét alkalmaz az emberi jogok betartása tekintetében
a társult és tagországokra. Ha bármelyikükben szélsőjobboldali, idegengyűlölő
párt kerülne kormányra, az ausztriaihoz hasonló intézkedések következnének.
Az első bécsi székhely? uniós intézmény megnyitóján Romano Prodi európai
bizottsági elnök beszédében Auschwitz példájára mutatva kijelentette: a felejtés
nem biztosítana békét Európának; König és Schönborn érsekek figyelmét is
felhívta erre, akikkel Bécsben külön találkozott.
Sajnos nem Ferrero-Waldner makacs modortalansága volt ennek a megnyitónak az egyetlen
kínos perce. Szombaton pódiumvitára került sor Anne Knudsen dán újságírónő,
Ursula Stenzel és Hannes Swoboda európai parlamenti ÖVP-képviselők, valamint Daniel
Vernet, a tekintélyes francia Le Monde főszerkesztőjének részvételével. A vitában
a két hölgy ellenezte az osztrák kormány elleni bilaterális szankciókat, a két
férfi pedig kiállt mellettük. Ursula Stenzel megemlítette Haider szóbeli
radikalizmusát, de pártja idegenellenességét és rasszizmusát bagatellizálni
igyekezett.
A Hetek bécsi tudósítója feltette a kérdést Ursula Stenzelnek: hogy tud így
Haiderre hárítani minden problémát, hiszen tanácsadója olyan, a holokausztot tagadó
lapot szerkeszt, amelyben március elején valaki a "zsidó világuralomról"
írhatott, és hogy alkothat pártja egy ilyen szélsőjobboldali párttal koalíciót.
Stenzel – amint ez most már szokás a koalíció politikusainál – nem válaszolt a
kérdésre. Elmondta, hogy ő mindig az "Auschwitz-hazugság" ellen volt – a
politikusnő nem a tagadás szót használta Auschwitzcal kapcsolatban. Stenzel
megemlítette a meglepett közönségnek, hogy édesanyja zsidó, és hogy nagyapja rabbi
volt – mintha ez igazolná politikai állásfoglalását. Amikor aztán azt mondta, hogy
az FPÖ nem szélsőjobboldali párt, a közönség zöme hangosan kifejezte
nemtetszését.
Mindenképp örülnünk kell, hogy 1997-ben Bécsben hozták létre ezt az
EU-intézményt, egy olyan városban, amelyben talán minden más európai városnál
jobban lehet tanulmányozni a rasszizmust, az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust
is.
2000. 04. 15. (IV/16)
