Az érem másik oldala azt mutatja, valószínűleg kissé finomabban is véghez
lehetett volna vinni a dolgot, de a megfontolás egyrészt az volt, hogy a házban
fegyvereket tartanak, másrészt a kubaiak esetleg tömegesen lépnek fel a fiúcska kiadásának
megakadályozására.
A józan ész azt sugallja, hogy egy jogilag teljesen világos és kézenfekvő ügyről
van szó. A kis Eliánt az édesanyja elhozta Kubából, és komoly veszélynek tette ki
egy semmiféle biztonságot nem nyújtó, törékeny tengeri járművön, ami el is süllyedt,
és ő életét vesztette. A gyermek valami csoda folytán megmenekült, és Floridában
élő rokonaihoz került. Az édesapja, aki elvált a mamától, és második feleségével,
valamint Elián féltestvérével Kubában él, az apa jogán magához akarta venni első
házasságából származó fiát, és benyújtotta ez irányú kérelmét.
A floridai rokonság azonban nem óhajtott eleget tenni kívánságának, és erőszakkal
Amerikában akarta tartani a gyereket azzal a lehetetlen indokkal, hogy a kisfiú menedékjogot
kért az Egyesült Államok hatóságaitól. Az ügy végül eljutott a Legfelsőbb Bírósághoz,
az igazságügy-miniszterhez és az elnökhöz, majd politikai kérdéssé lépett elő.
A tárgyalások egyre csak folytak, végül Fidel Castro kubai diktátor engedélyezte a
gyerek apjának, hogy családostól az Egyesült Államokba jöjjön. Ez persze olaj volt
a tűzre, mert a rokonság floridai része tudni sem akart a gyerek apjáról, és végül
egy helyi bírósághoz fordult, amely kimondta, hogy a fiúcskának mindaddig Amerikában
kell maradnia, amíg a menedékjogi kérelem sorsa el nem dől. Az apa jogi képviselője
azonban azt követelte, hogy a kisfiút addig is ki kell adni az édesapjának.
Megindultak a tárgyalások és az egyezkedések, de nem tudtak dűlőre jutni a feltételeket
illetően, és ez volt az a pillanat, amikor Reno miniszter Clinton elnökkel egyetértésben
elhatározta a gyerek kiszabadítását. Lett is belőle egetverő politikai kalamajka.
A Szenátus republikánus vezetői vizsgálatot követelnek az Igazságügyi Minisztérium
lépésének kivizsgálására. Al Gore alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje szintén
távolságtartó volt a kormány erőszakos intézkedéseivel kapcsolatban. Gore egy rádióinterjú
során kifejtette: "Én megkísérelném a család összehozását, de nem így, hanem bíróság
segítségével. A törvényszék eljárása ilyen körülmények között általában az,
hogy az életben maradt szülő gyámsága alá helyezik a gyereket, ezt csak rendhagyó
helyzet változtathatja meg, amikor is a gyerek jól felfogott érdeke kerül előtérbe."
George W. Bush, a republikánusok esélyes elnökjelöltje reményét fejezte ki, hogy a
kormány meg tudja győzni a kubai Gonzálezt, hogy disszidáljon, és telepedjen le családjával
az Egyesült Államokban. "A kép, amit Amerika nagy része látott, és amit én is láttam,
hogy a fiúcskát automata fegyverekkel állig felszerelt hatóság hurcolta el, minden
bizonnyal nem az, ami Amerikára jellemző. Én azt reméltem, hogy tárgyalásos úton is
meg tudják oldani a kérdést" – mondotta.
Ezzel szemben a CBS tévéhálózat felmérést készített, amelynek eredménye szerint
az amerikaiak többsége, pontosabban 57 százaléka úgy vélte: a szövetségi közegek
csupán azt tették, ami szükséges volt a törvény előírásainak keresztülviteléhez.
Rudolph Giuliani, New York polgármestere, aki indul a szenátori cím elnyeréséért,
"rohamosztagnak" minősítette a hatóság embereit, akik elvitték Elián Gonzálezt,
és véleményét továbbra is "helytálló bírálatnak" tekinti. "Megértem a törvény
érvényesítésének igazi mivoltát, valamint azt, hogy ki hozza a határozatokat. Talán
jobban is, mint a legtöbb ember. Kijelentésemet egyszerűen bírálatnak szántam Reno
igazságügy-miniszter és Bill Clinton ellen" – szögezte le Giuliani.
Hillary Clinton, a polgármester ellenfele a szenátusi címért folyó versengésben
hangsúlyozta: "Helytelen volt, hogy rohamosztagnak nevezte a szövetségi közegeket,
és azt hiszem, hogy a vezetők joggal követeltek bocsánatkérést tőle. Remélem, hogy
ez meg is fog történni. Úgy kell az egészet tekintenünk, ahogy igazában van: egy
kisfiút lelkileg bántalmaztak, majd egyesítették édesapjával. Én csak dicsérni
tudom a papát, hogy nem hivalkodik nyilvánosan, és nem használja ki tovább a
gyereket. Szeretném, ha mindenki felhagyna azzal, hogy politikai jelképként kezelje ezt
a kisfiút."
Jóllehet a kisfiút végre apja gyámsága alá helyezték, de a család floridai tagjai,
akik azt hiszik, hogy birtokon belül vannak, hiszen az események az Egyesült Államokban
játszódnak, nem akarják annyiban hagyni az ügyet. Kedden Miami kubaiak által lakott
negyede, amelyet "Kis Havanna" néven emlegetnek, munkabeszüntetést rendezett,
amelynek keretében bezártak az üzletek, és a legtöbb kubai nem ment be dolgozni.
Az ő politikai szempontjuk természetesen más, mint a pártoké. Ezek az emberek a
kommunista Castro ellen, Kuba felszabadításáért harcolnak, így talán kissé szenvedélyesebben
állnak hozzá a dologhoz. Szem előtt kell tartani persze azt is, hogy az Egyesült Államok
aláírta a Helsinki Egyezmény Családegyesítési Szerződését, tehát ezt érvényesítenie
kell még akkor is, ha történetesen, mint jelen esetben, két tűz közé kerül. Ennek
fényében pedig el kell fogadnunk Patrick J. Leahy vermonti szenátornak – a Szenátus
Igazságügyi Bizottsága legmagasabb rangú demokrata tagjának – véleményét Janet
Reno lépéséről: "Azt tette, amit kellett! Kezében volt a házkutatási engedély. A
gyámság az apa jogát képezte. A család elkerülhette volna, hogy ez történjék. Bár
megtette volna!"
2000. 04. 29. (IV/18)
