A Vuk Draskovics elleni merénylet gyanúsítottjai őrizetben. Tart a leszámoláshullám
Fotó: Reuters
Donica Draskovics, a pártelnök felesége kijelentette, a férje elleni merénylet mögött
Szlobodan Milosevics és felesége, Mira Markovics áll, s az ő halálosztagaik, amelyek
letarolják Szerbiát, most pedig Montenegrót is. Draskovics egyébként már napok óta
testőrök nélkül végzi munkáját, mivel május 31-én Oroszországban tett hivatalos
látogatása után testőreit letartóztatták. Az ő letartóztatásuk arra enged következtetni,
hogy a Draskovics elleni merényletet jó előre megtervezték. Az utóbbi időben rájár
a rúd Draskovicsra, hisz május 27-én félmilliós tömeget várt tüntetésre, de csak
mintegy harmincezren voltak kíváncsiak a szónokokra.
A cselekvésképtelen ellenzékből kiábrándult belgrádiak inkább strandolnak – az
Ada Cigonliján, Belgrád legismertebb fürdőhelyén százezrek voltak –, vagy az
Eb-továbbjutó válogatottnak szurkolnak. Draskovics hívei és szimpatizánsai ezen a
napon távolmaradásukkal demonstráltak, mivel szerintük az ellenzék nem képes kieszközölni
az annyira szükséges rendszerváltást. "Az ellenzéki vezérek tíz éve a színen
vannak, és mindegyikük saját vélt nagyságával van eltelve" – mondta a kicsire
sikeredett nagygyűlést követően Mile Isakov, a vajdasági reformisták elnöke. "Egyes
ellenzéki vezérek anyagilag nagyon jól állnak, társadalmi státusuk gyakorlatilag az
államfőének felel meg. Radikális változások esetén mindezt kockáztatnák. Ezeket a
vezéreket inkább aggasztja az a tény, hogy ha sikerül kieszközölni a választásokat,
s egy-két év múlva sor kerülne az első valódi demokratikus választásokra, akkor ez
idő alatt fény derülne piszkos ügyleteikre. Kiderülne, ki folytatott titkos tárgyalásokat
a rezsimmel, és ki hogyan gazdagodott meg. Ez bizonytalanságuk és tartózkodásuk valódi
oka, hiszen félnek, hogy elveszítenék a választópolgárok bizalmát. Ezzel magyarázható,
hogy egyesek tudatosan ássák alá a demokratikus ellenzék akcióit" – véli Isakov.
Minden jel arra utal, hogy az ellenzéki összefogásnak befellegzett, hacsak az Ellenállás
Diákmozgalomnak nem sikerül ráncba szednie az urakat. A változásokat sürgető
szerbek többsége inkább ezekben a fiatalokban bízik. Nem véletlen, hogy a hatalom
szervezetten vadászik az Ellenállás fiataljaira. A másik oldalon viszont továbbra is
folyik a Milosevicset éltető kampány. A jugoszláv katonaság vezérkara például indítványozta,
hogy Milosevicset a "Jugoszlávia védelme és biztonsága szempontjából stratégiai
jelentőség? döntések meghozatalában tanúsított személyes bátorságáért és eltökéltségéért,
amivel elkápráztatta az egész békeszerető emberiséget, a Néphős Érdemrenddel tüntessék
ki". "A főparancsnok államférfiúi bölcsessége és rátermettsége, továbbá egyéni
bátorsága (
) olyan államférfiak és hadvezérek sorába iktatja, amilyenek nemigen
vannak a világ újabb kori történelmében" – áll a vezérkar indítványában.