– Amikor két éve már kinevezett nagykövetként, de még Budapesten
nyilatkozott lapunknak, azt mondta, hogy Magyarország célja "a biztonságon túl az,
hogy Amerika népe fogadja el mint szövetségest". Mennyire sikerült ez?
– Magyarország egyike lett az Egyesült Államok 18 szövetségesének. Ez a tény
egyre több amerikai állampolgár előtt ismert. Az 1956-os forradalom, a
rendszerváltozás után a NATO-tagság elnyerése voltak a lépcsőfokok ahhoz, hogy
Magyarországot többé nem ellenséges, kommunista országnak tekinti a közvélemény.
Az átlagember Amerikában sem igen tesz különbséget kormány és nép között, még
diktatúrák esetében sem, így a változás különösen jelentős. A gyors
tűzkeresztség, a koszovói konfliktus időszakában az amerikai sajtó különösen
sokat és kedvezően foglalkozott Magyarországgal. Érzékelte ezt az Amerikában élő
több mint kétmillió magyar származású polgár is, akik közül soknak a
környezetében most először tudatosult, hogy nem egy ellenséges országból így vagy
úgy odakeveredett ember él a szomszédukban, hanem egy szövetséges állam szülöttje.
Sokan most először vállalták büszkén magyar származásukat. Az üzleti körökben
pedig az elmúlt évek egyre biztatóbb gazdasági eredményei hívták fel a figyelmet
arra, hogy Magyarország jó perspektívákkal rendelkező ország.
– Érzékelhető ez a bizalom a diplomáciai érintkezések során is?
– Sokat jelent az amerikai vezetőkkel való személyes kapcsolat: jómagam
Albright külügyminiszter asszonyt már 1990 óta ismerem, amikor az első szabad magyar
választás előkészítésében és felügyeletében a Demokrata Párt képviselőjeként
közreműködött. A barátság tehát régebbi, de az intézményes kapcsolatok ezt
magasabb szintre emelték. Érthető, hogy a Pentagon, amely az amerikai nagyhatalom egyik
legfontosabb intézménye, a teljes bizalmat csak a szövetségesi státus elnyerése
után szavazta meg a számunkra. Sok európai ügyben kevésbé tájékozott szenátor,
politikus és üzletember számára szintén ez jelentett garanciát Magyarország
irányában.
– Milyen kritikákkal találkozott az utóbbi időben?
– A világsajtó hajlamos inkább akkor írni, ha valami rossz van, vagy
katasztrófa. A ciánszennyezésről minden újság írt, ezzel együtt nem mondható,
hogy Magyarország esetében vadásznának a rossz hírekre. Ha a közvéleményt nem is
izgatja, de az amerikai hozzáértők figyelnek a magyar sajtóviszonyokra és az emberi
jogok helyzetére. Hozzáteszem: a magyar sajtó sokszor nagyon nagy visszhangot biztosít
egy-egy újságcikknek, vagy az újságcikk egyes momentumának.
– Az Egyesült Államok részéről hagyományosan nagy figyelem kíséri a
lelkiismereti és vallásszabadsággal kapcsolatos kérdéseket. Hogyan értékelik
Magyarországot ebből a szempontból?
– Nagykövetségünk nem kapott sem megkeresést, sem kritikát ezügyben.
Amerikában igen sok felekezet működik, és ezeket a felekezeteket a hívek tartják el,
ugyanakkor a kormány nagy adókedvezményeket biztosít számukra. Amerikában
meglehetősen más az egyházak helyzete és státusa, mint Európában – Magyarország
ebből a szempontból kivétel. Természetesen egyéni meggyőződésből is, és
köztisztviselőként is a magyar kormány álláspontját képviselem, és teljes
mértékben egyetértek azzal a felfogással, ami a történelmi egyházak fontosságát
hangsúlyozza. A hagyományos egyházak a múltban is képesek voltak nagyon fontos,
hasznos társadalmi funkciókat ellátni, és ezekre sokkal inkább alkalmasak, míg az
újabb kezdeményezések – amelyek közül többen már nem is olyan újak, mint
például a baptisták – hasznos kiegészítést jelenthetnek, különösen az
egyénekkel, a változások kárvallottjaival való foglalkozásokban. Jó, ha ezt a
funkciót ellátják, és erről a világ is értesül, vagy esetleg az anyaegyházaik.
Ilyen példaként említhetném a mormonokat, akik szintén jelentős erőt képviselnek
Amerikában, és Magyarországon is jelen vannak.
Robin Cook Magyarországon
2000. 07. 29. (IV/31)
