Mesic, aki az egykori Jugoszlávia utolsó elnöke és a néhai Tudjman horvát államfő
feltétlen híve volt, de gyorsan szakított vele annak elhibázott Bosznia-politikája
miatt, saját pártot alapított, az ellenzéki Horvát Demokrata Néppártot, és politizált
elnökké választásáig. Stipe Mesic, ha semmit nem csinál már hivatali ideje alatt,
akkor is bekerül a történelemkönyvekbe, mert Horvátország nemzetközi elismerése után
8 évvel megtörte a jeget: párbeszédet kezdett a Szerbiával államszövetségben lévő,
600 ezer lélekszámú kis déli köztársasággal, Montenegróval.
Milo Djukanovics kezdetben az ugyancsak montenegrói születés? szerb, majd jugoszláv
elnök, Szlobodan Milosevics feltétlen híve volt, később, a véres délszláv háborúk
idején eszmélt rá, hogy Podgoricát a szerb vezér játékszerként használja céljai
elérésére. Montenegro, a fekete hegyek országa stratégiai fekvése, tengeri hadikikötője
miatt fontos Szerbiának.
A szövetségi kötelékeken lazítani igyekvő Djukanovics és a podgoricai vezetés most
jutott el odáig, hogy a jóindulatú nyugati támogatás mellett fölismerje, Horvátország
egyre nélkülözhetetlenebb partnere. A montenegrói elnök, hogy kikerülje Belgrád
figyelő szemét, 2-3 éve a dubrovniki repülőtérről indult nyugat-európai látogató
körútjaira.
A Dél-Horvátországgal szom-szédos montenegrói települések pedig a villanyáramot
kizárólag Dubrovniktól kaphatják vízért cserébe. Nyolc év után mégsem volt
egyszer? a két elnöknek leülnie egymással. A montenegrói államfő bocsánatkéréssel
kezdte a találkozót, és volt miért bocsánatot kérnie. Dubrovnikot, a Dél-Adria gyöngyszemét,
a Világörökség részét és a tőle délre fekvő Konavlei-fennsík településeit a
Jugoszláv Néphadsereg kötelékében szolgáló montenegrói katonák súlyosan megrongálták,
illetve a falvakat kirabolták és fölperzselték.
1991. október 2-án kezdődött Dubrovnik ostroma. Senki sem hitte el az ott lakók közül,
hogy ez megtörténhet velük, mert 1972 óta nem volt a városban helyőrség, de még
egy szál puska sem. Turisták tízezrei látogatták a világ minden tájáról, és csodálták
szépségét. Azon az október eleji napon a város fölé magasodó hegyről, a tengerről
és a levegőből reggel 6-tól este 6-ig lőtték Dubrovnikot, 10 ezer aknagránát és
gyújtóbomba hullott a történelmi városra.
Jelena, belgrádi festőművész barátnőm akkor már egy évtizede dubrovniki polgár
volt, mert férjhez ment egy dubrovniki szerbhez, Milan Milisic író, költő, színházi
emberhez, aki a város és köveinek szerelmese volt. Az ostrom előtt a házaspárt menekülésre
szólították föl olasz, amerikai és angol barátaik, de ők maradtak a szeretett városban.
Az október 1-jén kezdődött bombázások 5. napján házuk találatot kapott, Milan szörnyethalt,
Jelena megsérült. Akkor ő visszament Belgrádba, de pár hónap után Magyarországon
keresztül visszatért. Néhány év múlva szerbként nem kapott megbízásokat, nem állíthatott
ki, így az ellehetetlenült helyzetben végleg visszavonult Dubrovniktól kis belvárosi
padlásszobájába, Belgrád belvárosába. És akkor ott vannak a dubrovniki horvátok,
akik, ha megkérdezik tőlük nemzetiségüket, büszkén válaszolják, hogy
dubrovnikiak. Jugoszlávia szétesésével, a háborúval, az új határokkal a dubrovniki
emberek megélhetési forrása, az idegenforgalom megszűnt (mára ez már helyreállt),
otthonaikat, szállodáikat szétlőtték, apjukat, anyjukat, férjüket, gyereküket az
ostrom alatt elvesztették, ezért nehezen felejtenek és bocsátanak meg.
Stipe Mesic horvát államfő széles látókör? politikus, mert mindezek ellenére
tudja, hogy regionális együttműködés nélkül, perben-haragban a szomszédokkal nem
vezet út az oly hőn áhított Európai Unióba. A montenegrói elnök is tisztában van
azzal, hogy egy körözött háborús bűnös vezette államszövetségben az ország továbbra
is elszigeteltségben élhetne egyre elszegényedve, ezért követte meg a dubrovnikiakat
a montenegróiaktól elszenvedett szörnyűségekért. Milo Djukanovicsot a csúcstalálkozó
miatt Belgrád azonnal elítélte, Stipe Mesic is láthatólag egyedül maradt, a
hivatalos Horvátország nem kommentálta a kétoldalú tárgyalásokat, a horvát állami
televízió dubrovnikiakat szólaltatott meg, ők valamennyien helytelenítették, hogy az
elnök szóba állt a montenegrói vezetővel.
Stipe Mesic a találkozót kis lépésnek tartja Európa szempontjából, de kivételes
jelentőségűnek a két országnak az európai integráció felé vezető útján. A horvát
és a montenegrói delegáció ennek szellemében tárgyalt az Adriai–Jón-tengeri autópálya
kiépítéséről, a gazdasági együttműködés lehetőségeiről. A csúcs eredményének
tekinthető, hogy enyhítik a határátkelés rendszerét a legdélibb horvát határállomáson,
Debeli Brijegnél, ez nagy hatással lehet a montenegrói idegenforgalom fejlesztésére,
hiszen a határátkelő a dubrovniki repülőtér közvetlen közelében van.
Ha egy ország, mint most Montenegro, a múltat képes bevallani, lehetőséget teremt egy
jobb, demokratikus életre. A sértett Dubrovniknak, ahol már teljesen eltüntették a háborús
sebeket, csak hasznára válhat, ha átjárhatók lesznek a határok a legdélibb szomszéddal
is.
2000. 07. 08. (IV/28)
