Transzparens az új berlini zsinagóga előtt Fotó: Reuters
A kancellár beszédében a "tisztességes emberek felkelésének" nevezte az eseményt, amelyen a német közélet szereplői és más neves személyiségek is megjelentek, többek között Stefi Graf és Boris Becker teniszsztárok, valamint Günther Grass Nobel-díjas író. A több tízezres tömeg az egyik legrégibb berlini zsinagóga elől, a volt Kelet-Berlinből indulva a Brandenburgi kapuhoz tartott. A tiltakozó megmozdulásnak külön jelentőséget adott, hogy Németországban éppen mostanában folyik vita a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt (NPD) esetleges betiltásáról. Egyes tudósítások a résztvevők számából úgy ítélték meg, hogy az esemény egyben a közvélemény állásfoglalása is volt a szélsőjobboldali párt betiltása mellett, ugyanakkor azt is kifejezte, hogy a parlamentben mindöszsze néhány képviselői hellyel rendelkező NPD nem képviseli a fő politikai irányvonalat Németországban.
Az 1938-as, úgynevezett Kristályéjszakán a nácik országszerte megtámadták a zsidókat, betörték a zsidó tulajdonú üzletek kirakatait, felgyújtották a zsinagógákat. Berlinben a nagygyűlés napja egyébként kettős megemlékezésre adott alkalmat, hiszen 11 évvel ezelőtt ugyanezen a napon omlott le a berlini fal is, hogy békésen egyesítse a két Németországot.
Csütörtöki ülésén a német törvényhozás alsóháza is a Kristályéjszakára emlékezett. Wolfgang Thierse házelnök beszédében kiemelte: 1938. november 9-én sokan tétlenül nézték a zsidók elleni bűncselekményeket, üzleteik kifosztását, házaik és zsinagógáik felgyújtását, ártatlan emberek legyilkolását. A náci pribékek és cinkosaik a széles nyilvánosság előtt bántalmazták és alázták meg a zsidókat, majd később koncentrációs táborokba szállították őket. A társadalom egy része anyagi hasznot húzott a kisebbség kirekesztéséből, jogfosztottságából.
A Bundestag elnöke az évfordulón bátor kiállásra szólította fel Németország lakosságát a szélsőjobboldali eszmék és cselekmények ellen. "Eljött az ideje annak, hogy a demokrácia éber őrzői hallassák a hangjukat" – mondta Thierse.
Adatlopással vádolják Haidert