hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egység és terror

2001. 02. 17.
Nemcsak a tavaly ősszel kezdődött Al-Aksza-intifáda, hanem az utóbbi évek legsúlyosabb terrorista merénylete történt a héten Izraelben, amikor egy palesztin férfi autóbusszal Tel Aviv közelében egy zsúfolt buszmegállóba rohant. A nyolc áldozatot és számos sérültet követelő gyilkosság nyomán Ehud Barak távozó miniszterelnök megígérte, hogy a tetteseket és felbujtóikat felelősségre vonják. A kilátásba helyezett katonai büntető akciót könnyen lehet, hogy Ehud Barak hadügyminiszterként fogja irányítani, miután lapzártakor érkezett jelentések szerint megállapodott a két héttel ezelőtt vele szemben elsöprő többséggel diadalmaskodó Ariel Saron megválasztott miniszterelnökkel, hogy elfogadja az egységkormányba szóló meghívást.

A súlyos merénylet az elkövetés módja miatt is meglepetést okozott. Néhány éve előfordult ugyan egy hasonló incidens, amikor Jeruzsálemben egy palesztin férfi személygépkocsijával szándékosan egy megállóba akart rohanni, ám akkor a sofőrt egy katona lövése megelőzte a terrortámadásban. Ezúttal egy gázai illetőség? vendégmunkás, a 36 éves Abu Ulba volt az elkövető, aki az egyik legnagyobb izraeli közlekedési társaság, az Egged sofőrjeként dolgozott. Abu Ulba miután kitette az egyik megállóban az általa szállított 50 palesztin munkást, az üres busszal egy forgalmas kereszteződés felé vette az irányt. A szemtanúk elmondása szerint lassan haladva, feltűnés nélkül közelítette meg a célpontjaként kiválasztott zsúfolt megállót, majd hirtelen a gázpedálba taposott. Előbb félretolt egy parkoló autót, azután a várakozók közé hajtott. A gázolás ereje olyan nagy volt, hogy néhány áldozat teste egészen az útszéli pálmafák koronájáig repült. A busz ezután nagy sebességgel továbbhajtott. A terrorakció nyomán ismét felmerült a kérdés Izraelben, hogy megengedhető-e palesztin munkavállalók beutazása az országba.

Az első pillanatban nem lehetett tudni, hogy súlyos közlekedési baleset vagy szándékos merénylet történt-e, így a sofőr el tudott menekülni járművével a helyszínről. Egy taxisofőr észlelte az esetet és riasztotta a rendőröket, akik több irányból és a levegőből is üldözőbe vették a terroristát. A busz egy kereszteződésben dugóba került. Amikor a rendőrök felszólítására Abu Ulba nem szállt ki, lövést adtak le rá, ám sebesülten is továbbhajtott, míg közel húsz kilométerrel távolabb az útra kihelyezett akadályok kormányozhatatlanná tették járművét, amivel így belerohant egy teherautóba. A merénylőt elfogták, és egy izraeli kórházba szállították, ahol a rendőrök kérdésére elismerte, hogy előre kitervelten hajtotta végre tettét. Abu Ulba a Jasszer Arafat palesztin vezető irányítása alatt álló Fatah szervezethez tartozott. Az ötgyerekes apa izraeli alkalmazása ellen korábban nem merült fel kifogás, így nem valószínű, hogy a merénylő a telefonon felelősséget vállaló egyik Hamasz-szervezethez tartozna. 

Ariel Saron megválasztott miniszterelnök a legfontosabb teendőnek nevezte, hogy megtegyék a szükséges lépéseket az izraeli állampolgárok biztonságának helyreállítására. Saron szerint a terrorszervezetek nem tesznek különbséget abban, hogy hol támadnak: Tel Aviv, Hebron, Jeruzsálem, a libanoni határ vagy a gázai övezetben fekvő zsidó települések egyaránt célpontjaik lehetnek. Mose Kacav államelnök azt mondta a kórházban, ahol felkereste a sérülteket: "Nem engedhetjük meg vérszomjas bűnözőknek, hogy káoszt teremtsenek az izraeli társadalomban. Jasszer Arafat közvetlenül felelős az elmúlt hónapok erőszakhullámáért." Saul Mofaz izraeli vezérkari főnök szerint az intifáda elmúlt 139 napján 3200 palesztin támadás történt, amelyben 61 izraeli veszítette életét.

Palesztin részről viszont az izraelieket okolják azért, hogy a megtorlásul alkalmazott likvidálási stratégia, amely során terrorizmussal vádolt palesztin hivatalos személyeket gyilkolnak meg az izraeli hadsereg különleges egységei, váltja ki az erőszakot. A Fatah a héten bejelentette, hogy "pokollá fogják tenni" az izraeli telepesek életét, továbbá halállal fenyegettek meg minden "ellenséges" újságírót, aki beteszi a lábát Bethlehembe. Abed Rabbo palesztin tájékoztatási miniszter utóbb elhatárolta magát a fenyegetőzéstől.


Fiatalok a kerekek alatt

A Tel Aviv-i gázolásos buszmerénylet áldozatai kivétel nélkül fiatalok. Rövid életrajzukat a Haarec cím? izraeli napilap foglalta össze.



Julie Weiner szakaszvezető, 21 éves

Új betelepülő volt Franciaországból, az elmúlt négy hónapban a Zikim kibucban élt. Amikor a buszra várakozott, éppen kiképzése megkezdésére utazott volna a kijelölt katonai bázisra. 



Jazmin Karisi tizedes, 19 éves

Szintén tiszt szeretett volna lenni. Első gyerekként a család büszkesége volt. A barátai már azelőtt megtudták, hogy az áldozatok között van, mielőtt a hadsereg értesítette volna a szüleit és testvéreit.



Kochava Polanszky szakaszvezető, 20 éves

A volt Szovjetunióból 1987-ben emigrált család középső gyermeke volt. Huszonhét éves bátyja és tizenhat éves öccse maradt a családban. 



Ráhel Lévi szakaszvezető, 20 éves

Szintén a család középső gyermeke, komputerekkel foglalkozott a Tel Hasomer cégnél. Újabb három évre szerződött a hadsereg szolgálatába. A családja hallott a merényletről, és felhívták a mobiltelefonját, de nem érték el. 



Alekszander Minyevics tizedes, 18 éves

Egyetlen gyerek volt. A család 1995-ben jött Izraelbe a volt Szovjetunióból, és Askelonban telepedtek le. "Ő volt az életem reménysége, szép volt és sikeres mindenben, amihez hozzákezdett" – mondta róla az édesanyja. Alekszander egyetemi tanulmányokra készült.



Ofir Magidis tiszthelyettes, 20 éves és Dávid Iluz szakaszvezető, 20 éves

Egy helyen laktak, és ugyanannál az egységnél szolgáltak gyermekkori barátokként. Néhány percen múlt, hogy lekésték a buszukat, ezért elindultak egy másik buszszal az Azur kereszteződés irányába, ahol a merényletben életüket vesztették. 



Szimcha Sitrit (30 éves)

Az egyetlen civil áldozat. A családja nem akart beszélni a riporterekkel. A barátok elmondták, hogy a múlt nyáron ment férjhez, és nyolc hónapja költöztek Askelonba a férjével. Rendszeresen ezen az útvonalon járt dolgozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!