Egy nappal az új államfő beiktatása előtt, hosszúra nyúlt, titkos tárgyalások eredményeként Robert W. Ray rendkívüli ügyész, aki Kenneth Starr utódaként Clinton elnök viselt dolgainak nyomozására kapott megbízást az Igazságügyi Minisztériumtól, bejelentette: a létrejött kompromiszszum értelmében az államfő elismeri, hogy annak idején a bíróság előtt valótlanságokat állított Monica Lewinskyvel folytatott kapcsolatát illetően. A hatóságok ennek fejében elállnak attól, hogy vád alá helyezzék a hivatalát elhagyó államfőt. Mind a republikánusok, mind a demokraták megelégedéssel nyugtázták, hogy a megszületett megoldás véget vet a sorozatos botrányoknak, amelyek szinte elejétől végéig kísérték Clinton nyolcéves elnöki pályafutását.
Mindössze órák teltek el azonban, és az örömbe üröm vegyült. A leköszönő elnök ugyanis a tizenkettedik órában aláírt 176 kegyelmi határozatot, köztük jó néhány olyat, amit az igazságügyi hatóságok sohasem javasoltak, illetve hagytak volna jóvá.
A legnagyobb felháborodást talán az okozta, hogy amnesztiát kapott a sok tízmilliós adócsalással vádolt Marc Rich, aki a büntetés elkerülésére megszökött az Egyesült Államokból, és Svájcban telepedett le. Rich jelen pillanatban is innen irányítja 30 milliárd dollárt meghaladó vállalkozását, amely az olajtól kezdve az aranyon át a gabonáig mindennel foglalkozik. A svájci hatóságok mindeddig megtagadták kiadatását, most azonban a milliárdos, akire sokéves börtönbüntetés várt volna, szabad emberként visszatérhet Amerikába – hála Clintonnak.
A republikánusok azonnal támadásba lendültek, és hatalmi visszaéléssel vádolták a volt elnököt, aki ismét sárral fröcskölte be az "Oval Office", az elnöki hivatal tekintélyét. Ami azonban mindennél felháborítóbb: semmit sem tehettek ellene. A kegyelmi határozat ugyanis az aláírás pillanatában érvényre lépett. A haragra gerjedt politikusok kongresszusi meghallgatást sürgettek, a hosszú ideje szenvedő demokraták pedig hiábavaló kísérleteket tettek, hogy megvédjék pártjuk vezetőjét.
Felmerül a jogos kérdés: miért akart Clinton segíteni egy vád alá helyezett és szökésben lévő adócsalónak? Valószínűleg nem számított mellékes ténynek, hogy Rich elvált felesége, Denise, a New York-i felső tízezer egyik ismert tagja bőkezűen hozzájárult mind Bill, mind Hillary Clinton kampányához, és az elmúlt nyolc évben milliókat szerzett a Demokrata Párt kincstárának. Rich ügyvédje, a kegyelmi kérvény ügyében eljáró Jack Quinn egy időben Clinton jogi tanácsadója volt, és személyesen is szót emelt nemcsak az amerikai elnök, de Ehud Barak izraeli külügyminiszter és Juan Carlos spanyol király előtt is Rich érdekében. Ennek eredményeként a két utóbbi politikus kapcsolatba is lépett Clintonnal, hogy kieszközölje jóindulatát. Rudolph Giuliani, New York polgármestere, aki két évtizeddel ezelőtt főügyésze volt a Rich ellen indított eljárásnak, a volt államfő lépése feletti dühében lemondta találkozóját Hillary Clinton szenátorral.
Akadt azonban a kegyelmi határozatok között más felháborodást kiváltó is. Clintont támadások érték, hogy megrövidítette négy ortodox zsidó férfi börtönböntetését, akik a New Yorkhoz közeli New Square városkában vallási iskolák alapításának ürügyén sokmilliós adományokat csaltak ki a szövetségi kormánytól. A republikánusok most azzal vádolják Hillary Clintont, hogy ígéretet tett a csalók börtönbüntetésének megrövidítésére, és ezzel megvásárolta a városka szavazatait, miközben az ortodox zsidók lakta környező települések 20:1 arányban ellenfelére szavaztak.
A The New York Times január 25-i számának vezércikke aggodalmának ad hangot, amiért Clinton gyakran barátok, politikai szövetségesek jutalmazására, illetve jövőbeli politikai előnyök megszerzése érdekében adott kegyelmet, vagy járta ki az ítélet megváltoztatását. A cikk kiemeli az évekkel korábban kokainüzérkedésért elítélt fivérének adott kegyelmet, vagy Susan McDougal esetét, aki azért került börtönbe, mert nem volt hajlandó kérdésekre válaszolni Clintonék Whitewater-ügyleteivel kapcsolatban.
Bár nemcsak a republikánusok, de a demokraták is jogtalannak tartják Clinton hatalmi túlkapásait, tenni persze a felháborodáson kívül vajmi keveset lehet ellene, hiszen az Alkotmány világosan kimondja, hogy az elnök bármikor, bárkinek kegyelmet adhat, ha úgy látja jónak. Az íratlan szabály azonban az, hogy ezt nem suba alatt szokták tenni, hanem megvitatják az illetékes ügyészekkel, illetve jogi képviselőkkel, és csak alapos megfontolás után hozzák nyilvánosságra.
2001. 02. 03. (V/5)
