Egy 83 éves utcai zenész. A hideg és a nyomor Putyin alatt sem enyült Fotó: Reuters
A kommunista párt elleni célirányos csapások már a Szovjetunió fennállása alatt, a gorbacsovi érában elkezdődtek: Jelcin és az őt támogató demokraták indították el a folyamatot. Az 1991-es augusztusi puccs után Jelcin tiltotta be az SZKP (a Szovjetunió Kommunista Pártja) bizottságainak működését az orosz föderációban, a Szovjetunió szétesése után pedig a kommunista pártot teljesen betiltották. Még bírósági eljárást is indítottak ellene: a kommunista párt által vezetett, 1930-tól 1950-ig tartó tömeges terrorral, az államhatalom bitorlásával és pusztító gazdaságpolitika bevezetésével vádolták az SZKP-t. Azonban a bírósági tárgyalás eredménytelenül ért véget, és ez nem volt véletlen: az új demokratikus elit döntő többsége kommunista múlttal érkezett a hatalomba, és a bíráskodás önmaguk elítélését jelentette volna Borisz Jelcin új orosz elnökkel kezdve. Mégis az antikommunizmus ideológiáját propagálták "Borisz cár" egész uralma idején. Jelcin ezzel akarta jóvátenni saját kommunista múltját, és boszszút állni egykori elvtársain azért, hogy nem engedték a hatalom csúcsaira az SZKP rendszerében.
Eleinte a lakosság többsége támogatta a jelcini antikommunizmust, de később, amikor a demokraták uralma idején szembe találták magukat az élet nehézségeivel, sokan eltávolodtak ettől az iránytól. 1993 februárjában a kommunista pártot ismét "feltámasztották", ezúttal alulról. Ez volt a KPRF, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, Gennagyij Zjuganov vezetésével. Még az év októberében fegyveres konfliktus robbant ki Jelcin támogatói és a Legfelsőbb Tanács között, amely egyébként magát Jelcint is a hatalomra segítette. Ekkor viszont Jelcin kijelentette, hogy a kommunisták beültek a Legfelsőbb Tanácsba, és vissza akarják hozni a múltat. A hadsereg segítségével kergették szét a testületet. Valójában persze nem a kommunisták ellen folyt a harc, hanem Jelcin küzdött elkeseredetten a hatalomért, nem akart senkivel sem megosztozni rajta – de még így sem sikerült megszabadulnia ellenfeleitől. Az Állami Duma lett az új törvényhozó hatalom Oroszországban. Zjuganov a szavazatok húsz százalékát kapta a vele szövetséges Agrárpárttal együtt. A második demokratikus választás idején pedig még több kommunista és szimpatizáns került be az immár "balos" dumába. Jelcin hatalomban töltött utolsó éveit ez a harc jellemezte. 1999 tavaszán még egy "impeachment" eljárást is el kellett tűrnie.
1999 decemberében ismét választottak. A KPRF ugyanannyi szavazatot kapott, mint a Kreml-barát Jegyinsztvo-Medvegy (Egység-Medvegy) párt. De ekkor már nem erősek annyira, hogy a szavazatok több mint felére szert tegyenek, ha a dumán belül kerül sor voksolásra. Ez az elég vékonyka siker tette lehetővé Jelcin számára, hogy visszavonuljon, és örököseként bemutassa Putyint.
Vlagyimir Putyin első éve viszonylag békésen telt el, nem voltak nagy viták a kommunisták és a Kreml között. Az új elnök beiktatásával valójában véget ért a legfelsőbb hatalom antikommunista küzdelme. Nem nagy merészség azt állítani, hogy Putyin népszerűségének ez az egyik oka. Ma viszont újból az antikommunista retorika felélesztésének lehetünk tanúi, ismét a KPRF-re akarják az ország stabilizálásának kudarcát kenni. Az okot erre az szolgáltatta, hogy a kommunisták bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Kaszjanov kormánya ellen, mivel a kabinet nagy állami cégek privatizálására készül, és nem óhajtja a gáz és olaj eladásából származó bevételeket szociális juttatásokra fordítani. A kormány kijelentette, hogy feltétlenül rendezni kell a külső adósságokat is.
Mindenki számára meglepő volt, hogy a Jegyinsztvo-frakció támogatta a bizalmatlansági indítványt, de csak azért, hogy változtatni lehessen a duma jelenlegi összetételén. Reményeik szerint "kommunistátlanítani" lehet majd a törvényhozást. Ebben pedig nagyot tévednek. Nem veszik tekintetbe azt a fontos szociológiai törvényt, hogy minél szegényebbek az emberek, annál népszerűbbek a kommunista eszmék. Oroszországban pedig ma a lakosság döntő többsége nyomorog. Ezért lehet, hogy a következő dumában még több kommunista lesz, mint a mostaniban. Ma az orosz vezetésnek nem érdeke a kommunisták eltávolítása, mi több, az elmúlt időszakban az orosz külpolitikai irányvonal is megváltozott. Putyin olyan kommunista országokkal ápol partneri kapcsolatokat, mint Kína, Észak-Korea, Vietnam, Kuba, és emellett a szocialista szellemiség? arab országokkal is jó kapcsolatban van. A Kreml számára azért is fontos a kommunistákkal való barátság, mivel maga köré akarja gyűjteni az egykori Szovjetunió köztársaságait, és éppen ők támogatják a szövetséget Oroszországgal az egykori szovjet tagköztársaságokon belül.
Szerdán, miután Putyin találkozott Zjuganovval, a kommunista vezető kijelentette, hogy pártja továbbra is kitart a bizalmatlansági indítvány mellett. A Jegyinsztvo pedig alighanem megvárja a Kreml utasítását.
2001. 03. 10. (V/10)
