John Ashcroft igazságügy-miniszter és Timothy McVeigh. Közszemlén a terrorista Fotó: Reuters
McVeigh állítása szerint ennek ellenére szereti a gyerekeket. A Time magazin által idézett egyik interjúban elmondta, hogy felmerült benne: spermáját kicsempészteti a börtönből mesterséges megtermékenyítés céljából. Utóbb elállt családalapítási tervétől, mivel rájött, hogy egy tőle származó gyereknek nem lenne túl jó dolga Amerikában.
McVeigh kivégzése 1963 óta az első olyan halálos ítélet lesz, amit a szövetségi kormány hajt végre (a közbeeső években az egyes államok, különösen Texas számos ítéletet hajtottak végre). Az oklahomai robbantó, öböl-háborús veterán várja halálát, bár bosszankodik azon, hogy a kongresszus nem engedélyezi katonai temetőben, katonai tiszteletadással történő elhantolását.
A szövetségi ügynökök gondosan készülnek a kivégzésre, amelyhez egy ötvennégy oldalas "Kivégzési Protokollt" is készítettek – eszerint az ítéletet "hatékonyan és humánusan" kell végrehajtani. McVeigh humánus kivégzése három lépésből fog állni. Először egy olyan szert kap, amitől elveszti öntudatát, majd a következőtől megszűnik a légzése, végül a harmadik szer megállítja szívverését. Az egész folyamat öt-hét percig tart. A végrehajtás lehetséges módjait egyelőre titokban tartják, ezzel is védve az érintettek személyiségi jogait. Bár a mérgek adagolását gép végzi, valakinek be kell helyeznie az infúziót McVeigh karjába – ezután az illetékesek elmondása szerint képzett egészségügyi személyzet végzi a szükséges teendőket.
Az elítéltnek joga van meghatározni, mit szeretne utoljára fogyasztani – amennyiben a menü nem tartalmaz alkoholt, dohányt vagy más tiltott anyagokat, és elkészítése nem kerül többe húsz dollárnál. A PETA (Emberek az Etikus Állattartásért) szervezet tagjai máris eljuttatták tiltakozó levelüket a McVeigh-t fogva tartó börtön vezetőségéhez, melyben azt kérik, hogy az elítéltnek maradék idejében csak vegetáriánus ételt adjanak, mivel nem szabad megengedni, hogy még egy életet kioltsanak miatta.
McVeigh egyébként – két riporter által nemrég megírt életrajza szerint – már megfogalmazta utolsó mondatait. Ezekben egy amerikai költő sorait idézi majd: "Én vagyok a sorsom ura, én vagyok a lelkem kapitánya."
A gondosan előkészített eseménynek mintegy harminc közvetlen szemtanúja lesz: tízen a médiától, nyolcan az áldozatok rokonai közül, akiket az oklahomai ügyészség választ ki. McVeigh maga is választhat további, legfeljebb hat személyt, aki jelen lesz kivégzésén: két ügyvédet, három barátot vagy családtagot és egy lelki vezetőt. A többi jelenlevő a börtön személyzetéből kerül ki, ők ellenőrzik az eljárás törvényes és humánus végrehajtását. Az áldozatok családtagjai közül többen azzal a kéréssel fordultak az Igazságügy-minisztériumhoz, hogy Oklahoma városában zárt láncú tévéadáson nézhessék végig a kivégzést, amihez John Ashcroft igazságügy-miniszter csütörtökön hozzájárult. McVeigh már előre készült a maga "visszavágására": ha így lesz, ő országos közvetítést fog kérni, jelentette ki. A halálra ítélt robbantó arról álmodozik, hogy valmelyik országos hírműsorban vagy a CNN-en fogják közvetíteni halálát. Ez azonban nem fog megtörténni, Ashcroft ugyanis a médiától érkezett számos igény ellenére szigorúan korlátozza a tömeggyilkos körüli nyilvánosságot, aki a miniszter szavaival 168 ártatlan áldozat vérén venne magának műsoridőt.
Eközben a világ minden tájáról több mint 1400 újságíró készül helyszíni tudósításra. Bár magából a kivégzésből, sőt a kivégzés helyszínéül szolgáló épületből sem fognak semmit látni, szabadon bemehetnek a börtön területére, és tudósíthatnak a kivégzést minden valószínűséggel kísérő demonstrációkról. Kényelmükről golfozáshoz használt kiskocsik, párnázott székek, hűtött ásványvíz és frissen mosott abrosszal letakart asztalok gondoskodnak majd, ha megfizetik a mindezekkel járó extra költségeket. A tiltakozók – akik minden bizonnyal mindkét oldalt, a halálbüntetés ellenzőit és híveit is képviselik majd – a börtön területére magukkal vihetik gyógyszereiket, mobiltelefonjaikat vagy személyhívójukat, a tiltakozó feliratokat, gyertyát és Bibliát, ezen kívül semmi mást. A megszorítás oka, hogy a rend őrei nem szeretnék, ha megismétlődnének az 1989-es események, amikor a sorozatgyilkos Ted Bundy kivégzésekor az örvendező emberek villamosszék-utánzatokat hoztak magukkal, és palacsintasütőket lengettek.