Vízágyúval oszlatják a berber tüntetőket Algírban. Felkelés a demokráciáért Fotó: Reuters
– Milyen célból jártak Algériában, ahova a civil lakosság elleni vérengzések óta külföldi szinte be sem teszi a lábát?
– Egy amerikai és kanadai szakértőkből álló héttagú delegációval jártam Algériában, ahol az algériai parlament képviselőivel arról tárgyaltunk, hogy milyen lehetőségek vannak a demokrácia fejlesztésére.
– Mennyire érzékelhető a mindennapi életben a terrorizmus miatti fenyegetettség?
– Rendkívüli mértékben. Algériában, amikor valaki belép az országba, olyan, mintha repülőre szállna fel. Minden sarkon rendőrök állnak. A szállodákat csak rendőrkordonokon keresztül lehet megközelíteni. Külföldiek, európaiak valóban alig-alig vannak az országban. Nincs turizmus, és külföldieknek abszolút nem tanácsos sétálni a városban. Négy nap alatt egy 200 méteres sétát tehettünk a tengerparton, a parlament épületével szemben, mert ott nagyon sok rendőr meg katona volt.
– Kik és milyen céllal vonultak most az utcára?
– Ma kora reggel, amikor elindultam Algírból, már lehetett látni a város szélén gyülekező tüntetőket, akik fekete és algériai zászlókkal gyülekeztek. A demonstráció egy két hónapos tüntetéssorozat nagy állomása volt. Két hónappal ezelőtt a berberek lakta Kabyle tartományban kezdődtek a zavargások, miután egy tinédzser meghalt. Az eset óriási felháborodást váltott ki, mert a rendőrök először azt állították, hogy nem is egy tüntető tinédzserről van szó, hanem egy csempészt fogtak el, és az halt meg a rendőrségen. Azután kiderült, nem csempész volt az illető, hanem tüntető. Ezt követően a rendőrök azt mondták, hogy valamelyiküknek leesett a pisztolya és véletlenül sült el, és az találta el a fiút. Az orvosok ezzel szemben megállapították, hogy közvetlen közelről fejbe lőtték. Minden hazugságra néhány nap alatt fény derült, és ez elementáris indulatot váltott ki az emberekből. A tüntetés során a nemzeti önrendelkezésért és emberi jogokért vonultak utcára az emberek, közel félmillióan. A tüntetés érdekessége, hogy egyszerre két irányban is tiltakoznak: nemcsak az elnök és a kormányzat politikája ellen, hanem a kormánnyal élesen szemben álló iszlám terroristák ellen is. A berberek ellenzik az iszlám terjeszkedését és az arabizációt Algériában. Követeléseikhez nagyon sok nem berber származású algériai is csatlakozott.
– Hogyan jutott Algéria a mai válságos helyzetbe?
– Algéria egy rendkívül tragikus sorsú ország. Több mint egymillió ember halt meg a franciák elleni felszabadító háborúban 1962 előtt, de az ország utána sem lett soha igazi demokrácia. Egypárti szocialista rendszer jött létre a felszabadulás után, amely Kelet-Európához hasonlóan a 80-as évek végére teljes csődöt mondott. Az 1988-89-ben elkezdődött demokratizálás nyomán 1991-ben szabad választást tartottak, amelynek első fordulóját az Iszlám Felszabadítási Szervezet nev? párt nyerte meg óriási többséggel. Ekkor avatkozott be a hadsereg, amely betiltotta az iszlám pártot, és katonai diktatúrát vezetett be. A választások leállítása rettenetes megtorlást váltott ki az iszlám terroristák részéről. Tíz év alatt, 1991 és 2001 között több mint százezer ember halt meg. A terroristák elsősorban külföldieket, orvosokat, mérnököket, újságírókat öltek meg, majd később, amikor már a fővárosból kiszorították őket, a falvakban gyerekeket, csecsemőket, nőket mészároltak le. Igaz, sokan azt mondják, hogy ezekben a támadásokban néha a hadsereg is részt vett, csakhogy fenntartsa a rendkívüli állapotot.
– A diktatúra csak katonai eszközöket használ, vagy más módon is uralja a társadalmat?
– 1991 óta a hadsereg dönt el mindent. Amikor 1999-ben elnökválasztást tartottak Algériában a jelenlegi elnök mellett, meglepetésre elindult még további hat elnökjelölt is. Az utolsó pillanatban azonban a hét jelölt közül hat visszalépett. A szavazás napján már csak a hadsereg által támogatott Bouteflika volt az egyetlen jelölt, akire szavazni lehetett. A katonaság harcol az iszlám terroristák ellen, ugyanakkor rendkívül radikálisan korlátozza a szabadságjogokat. Bár az írott sajtónak viszonylag nagy szabadsága van, az elektronikus média teljesen kormányfüggő. A kormánytól eltérő politikai nézetek nem tudnak megjelenni a televízióban, mivel csak az elnököt, illetve a kormánypártokat kérdezik. A berberek tulajdonképpen ez ellen a helyzet ellen tiltakoztak. Nagy a harag az állami televízió tudósítóival szemben. Találkoztam egy riporterrel, aki elmondta, hogy az egyik tüntetésről úgy kellett elmenekülnie. Utóbb azonban kiderült – mert a tüntetőket képviselő pártokkal is találkoztam –, hogy azért kellett eltűnniük, mert úgy közvetített a televízió, mint annak idején 93-ban a Pálfy G. féle híradó: mutatott ugyan valamit a tüntetésből, de mindig a negatív oldalt, és soha nem tette világossá, hogy kinek mi az álláspontja. Különösen tragikus eleme a konfliktusnak, hogy a mai tüntetésen két újságíró is meghalt, akiket a tüntetők egyik teherautója gázolt el. A tíz év alatt több mint 76 újságírót öltek meg. Bár a sajtó megpróbál objektíven tájékoztatni, ezt nehezíti, hogy épp a napokban fogadták el a büntető törvénykönyv módosítását, amely bünteti a kormány kritizálását. A nyomdák gyakorlatilag állami kézben vannak, és a gépeket a hadsereg emberei bármikor leállíthatják.
– Milyen eredménnyel járhat a mostani forradalom?
– Valószínű, hogy nem forradalomról, hanem csak egy felkelésről van szó. Algériában nagy távolságok vannak, és a terrorizmus miatt az emberek kevésbé mozdulnak ki, kevésbé mobilisak. Az, hogy a tüntetők közel félmillió embert tudtak mozgósítani az elnök lemondását és az iszlám terrorizmus megfékezését szorgalmazva, azt mutatja, hogy a társadalom nagyon széles körét érinti az elégedetlenség. Ahogy a tüntetők kétfrontos harcra kényszerülnek, a konfliktus többi szereplője is kétfrontos harcot folytat, hisz a hadseregnek ezentúl egyszerre kell a berberek ellen és az iszlám terrorizmus ellen fellépni. Ugyanakkor az elnök az utóbbi időben – mivel érzékelte, hogy nem tudja kezelni a konfliktust – próbált valamit lazítani a megszorító intézkedéseken. Önmagában az a tény, hogy a tüntetőket beengedték Algírba, és a hadsereg nem akadályozta meg, hogy vidékről felvonuljanak, arra utal, hogy a kormány nem akart durva erőszakot alkalmazni. Kérdés, hogy a már két hónapja folyó, meg-megújuló tüntetések meddig lesznek tarthatók, és mikor lép át a konfliktus egy olyan mértéket, ami már kezelhetetlenné válik. Kérdés az is, hogy a hadsereg esetleg feláldozza-e az elnököt és belemegy-e egy új elnökválasztásba. Attól tartok, hogy a hadsereg túl nagy kiváltságokkal rendelkezik ahhoz, hogy ebbe belemenjen. Úgy tűnik, hogy ez a harmincmilliós sokat szenvedett nép az arab világ két malomköve közé szorul. Az egyik malomkő vagy sorscsapás az arab világon az iszlám terrorizmus, a másik pedig a diktatúrára való hajlandóság. Most ezek a tüntetők e két malomkő között, a hadsereg, a diktatúra és az iszlám terrorizmus között próbálnak megteremteni egy szabad világot. Algéria az egyik legfejlettebb ország a térségben, viszonylag sok olajtartalékkal és egy rendkívül barátságos és nyitott néppel, ezért talán több esélyük van arra, hogy sikerül.
2001. 06. 16. (V/24)
