Tizenegy ember halt meg egy strasbourgi koncerten, amikor a vihar egy fát döntött a sátrukra. Váratlan csapások Fotó: Reuters
A természeti katasztrófák számának növekedésével minden eddiginél fontosabb szerepet kapnak a jól megtervezett nemzetközi segélyprogramok – áll a Katasztrófa Világjelentésben, amely a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének éves kiadványa. Az ez évi jelentés a katasztrófák utáni helyreállítás kérdésére koncentrál – az élelmiszer – és vízforrások, az otthonok és a gazdasági élet helyreállítására, melynek folyamán különös hangsúllyal hívja fel a figyelmet az életkörülmények helyreállítására és a járványok megelőzésére.
A szervezet definíciója szerint katasztrófának nevezhető minden olyan eset, amelyben legalább tíz halálos áldozat van, száz ember érintett és szükségállapotot kell kihirdetni. Az évente elkészített jelentés minden alkalommal áttekinti az előző év nagyobb katasztrófáit valamint elemzi a humanitárius és kormányzati segélyprogramok hatékonyságát.
Az elmúlt évben 752 természeti katasztrófáról érkezett jelentés, szemben az 1999-es 609-cel és az 1998-as 481-gyel. Az elmúlt évtizedben évente átlagosan 75 ezer ember életét követelték a természeti katasztrófák, míg 2000-ben mindössze húszezren haltak meg ilyen okokból. Az érintettek – kárt szenvedettek – száma azonban 256 millió volt, amely mintegy 40 millióval meghaladta a tízéves átlagot. A Nemzetközi Vöröskereszt ázsiai regionális irodájának vezetője, Peter Walker szerint a természeti katasztrófák számának nagymérték? növekedése a földművelési szokások változásában és a növekvő urbanizációban keresendő. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva Walker egyben a klímaváltozás bizonyítékának is nevezte a jelenséget.
A Vöröskereszt Katasztrófa Világjelentése, melyet 1993 óta rendszeresen ad ki a nemzetközi szervezet, az elmúlt év kapcsán elsősorban a katasztrófák utáni helyreállítás lehetőségeit és nehézségeit vizsgálja. Az eredmény biztatónak semmiképpen sem nevezhető – áll az előszóban. A kiadvány feltérképezi, hogyan söprik el a fejlődés eredményeit a visszatérő környezeti katasztrófák, mint például az ázsiai áradások, az Afrika egyes területeit visszatérően sújtó szárazság, vagy a latin-amerikai viharok. Az életmentő munkák és a hoszszabb távú fejlődés között tátongó hatalmas szakadék nehéz helyzetben hagyja a katasztrófáktól sújtottakat. Az érintett közösségek igényeivel nem egyeztetett technikai megoldások nagyon sokszor nem szolgálják a tényleges helyreállítást.
Gyakori, hogy a katasztrófákat túlélő lakosság – mint Vietnámban az árvizek, vagy Venezuelában a földcsuszamlás után – ugyanazon a helyen építi újjá otthonait, szó szerint rekonstruálva az újabb katasztrófa kockázatát is, amely éppen olyan sérülékennyé teszi életüket, mint annak előtte. Ezeknek az embereknek nem állnak rendelkezésére a megfelelő források, hogy másként tegyenek, a hosszú távú fejlesztési megoldások pedig nem segítenek rajtuk, hiszen a katasztrófa után tovább kell élniük, otthont kell teremteniük. "Az, hogy a segélyként kapott pénzt mielőbb el kell költeni, a lehető legrövidebb időn belül, általában súlyosabban esik a latba, mint a racionális meggondolás" - véli a jelentés.
2001. 07. 14. (V/28)
