hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amerika bekeményít
A tálibok bombákká alakulnak

2001. 12. 02.
Elesett az első amerikai katona Afganisztánban: a harminckét éves Johnny Michael Spann a mazari Sarifban kitört börtönlázadás során vesztette életét. A múlt hét sikeres katonai akcióinak köszönhetően Afganisztánban már csak a déli területeken fekvő Kandahár városa maradt tálib kézen. "Azt mondtam korábban: az egyik célunk, hogy kifüstöljük, megfutamítsuk és az igazságszolgáltatás elé állítsuk őket. Kifüstöltük őket. Megfutamodtak. Most pedig felelősségre vonjuk őket. Annak idején azt is mondtam, hogy célunk elérése érdekében bármilyen eszközt igénybe fogunk venni – és pontosan ez az, amit tenni szándékozunk" – nyilatkozta az eredmények kapcsán hétfőn George W. Bush amerikai elnök, aki a jelek szerint máris azon töri a fejét, ki legyen a terrorizmus ellen meghirdetett háború következő célpontja. 



Északi tankok Kunduz városa mellett. Győzelem közben Fotó: Reuters

"Aki terroristát támogat, az maga is terrorista. Aki a terroristáknak pénzt ad, az szintén terrorista. Aki terroristát fogad be, az is terrorista. Ennél egyértelm?bben nem tudom kifejezni magam a világ országai előtt. Aki tömegpusztító fegyvereket gyárt, hogy azokkal terrorizálja a nemzeteket, annak felelnie kell tettéért… Az Egyesült Államok ellenséges rezsimnek tekint minden olyan országot, amely terroristacsoportokat támogat vagy menedéket nyújt nekik" – mondta Bush elnök még szeptember 20-án a Kongresszus előtt elhangzott emlékezetes beszédében. Most hétfői nyilatkozatában ugyanezt a gondolatmenetet fűzve tovább, elszántnak és magabiztosnak tűnt a háború folytatását illetően, s bejelentette: Afganisztán csak a kezdet. Beismerte, hogy Oszama bin Laden elfogása valóban elhúzódhat, ám kétséget sem hagyott afelől, hogy "így vagy úgy, de elkapjuk". Az elnök szerint a terrorizmus elleni háború veszélyes szakaszba lépett, és az amerikai népnek fel kell készülnie arra, hogy ez még több áldozattal, még több katona elvesztésével jár majd. 

"Szaddám gonosz. Tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, éppen ezért újra meg kell nyitnia országa kapuit az ellenőrzések előtt" – utalt az elnök arra, ki kerülhet hamarosan a terrorizmus ellen küzdő fegyverek célkeresztjébe. Bush szerint az iraki diktátor valóságos veszélyt jelent az emberiségre, hiszen korábban is bevetett már vegyi fegyvereket, és több ízben bebizonyosodott, hogy hajlandó terrorcselekmények végrehajtására.

Szaddám 1997 óta nem engedi be az ENSZ-ellenőröket, akik azt vizsgálnák, hogy Irak betartja-e az Öböl-háború befejeztével aláírt megállapodás feltételeit, és nem gyárt-e tömegpusztító fegyvereket. Műholdas felvételek és más információk viszont alátámasztják, hogy Irak tovább folytatja a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek előállítását. 

Colin Powell külügyminiszter szerint az amerikai elnök és a nemzetközi közösség kezében számos eszköz van, amivel rákényszeríthetik Szaddámra a döntést. Bush megerősítette, hogy a kormánykörökben is csak "kényszerítő diplomáciaként" ismert módszerrel a közeljövőben felszólítják Szaddám Huszeint az ENSZ-ellenőrök beengedésére. Arra válaszolva, hogy mi történik, ha az iraki vezető nemet mond, Bush csak azt felelte: "Majd meglátja". 

Irakon kívül az országa területén "bizonyos csoportoknak" menedéket adó Szíria, valamint az al-Kaida kiképző táborokat rejtő Szomália, illetve az al-Kaida csoportokat befogadó Jemen és Szudán is számíthat amerikai vadászrepülők látogatására a jövőben, annak ellenére, hogy ezen országok kormányai a szeptemberi támadást követően igyekeztek – legalábbis a látszat kedvéért – támogatásukról biztosítani az amerikai felet. A további célpontok közé bekerült a nukleáris fegyverekkel kísérletezgető Észak-Korea is, akivel Amerika jelenleg is tárgyalásokat folytat a fegyverellenőrök beengedéséről. Felmerült a Fülöp-szigetek illetve Indonézia neve is, ahol a helyi kormányokkal együttműködve kerülne sor a terrorizmus elleni harcra. 


Az utolsó felvonás

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!