E kettős taktika közben Arafat stratégiai célja, az egységes palesztin állam megteremtése "a folyótól a tengerig" változatlan maradt. Ebben a keretben Izrael Államnak és lakosainak már nem maradna hely. Arafat "stockholmi programja" értelmében a végső megoldás az európai származású zsidóság elűzése, megsemmisítése. A maradék keleti zsidóságnak a "nagy háború" után megmaradó része vallási kisebbségként, "dhimmi" státusban, másodrend? palesztin polgárként élne tovább. A terror így nem pusztán taktika a "területszerző béke" mellett, hanem maga a cél. E cél elérésére vásárolta Jasszer Arafat és a Palesztin Hatóság a robbanóanyagokat, a vállról indítható rakétákat, a nagyobb hatótávolságú katyusákat és az aknavető gránátokat Iránból.
Omar Akawi, a múlt héten elfogott palesztin teherhajó, a Karin–A kapitánya megerősítette, hogy a fegyverrakomány célállomása Jasszer Arafat és a Palesztin Hatóság volt. Az asdodi börtönben az izraeli televíziónak és a Fox Newsnak adott interjújában a palesztin hajóskapitány továbbá elmondta: 1976 óta tagja a Jasszer Arafat vezette Fatah szervezetének, és azért vállalta ezt a kockázatos hadműveletet, hogy "segítsen a palesztinoknak megvédeni magukat". "Katona vagyok. Csak parancsot teljesítettem" – jelentette ki Omar, aki a robbanóanyagból, géppisztolyokból, aknákból, vállról indítható rakétákból és nagyobb hatótávolságú katyusákból álló közel 50 tonnányi hadianyag-szállítmányt az iráni partok menti szigetről vette fel a Perzsa-öbölben, hogy útját a Jasszer Arafat uralta Gázában fejezze be.
Akawit és tizenkét tengerészét múlt csütörtökön vette őrizetbe az izraeli 13-as számú tengeri kommandó a Vörös-tengeren. A hajót a Noé bárkájáról elnevezett művelet keretében egy puskalövés nélkül foglalta el az egység. A legénység egy részét álmában bilincselték meg a kommandósok. Az izraeli sajtó elismerésképpen "második Entebbének" nevezte az akciót, amelyben az izraeli hadsereg szinte minden fegyverneme részt vett.
A hajó kapitánya a Palesztin Szállítási Minisztériumnak dolgozott, és az utasításokat közvetlenül a Palesztin Hatóságtól kapta. A Hatóság ugyan elismerte, hogy Akawi a tengerészeti egység tisztje, de "határozottan hangsúlyozta, hogy a fegyverrakományhoz nincs semmi köze". Természetesen minden okuk megvan arra, hogy a bűnrészességüket tagadják, hiszen az oslói megállapodás csak kézifegyvereket engedélyez a palesztin rendőrségnek a terror elleni küzdelem céljára. A Karin–A-n talált fegyverek java nem tartozik ebbe a kategóriába: támadó fegyverekről van szó, amelyek, ha célba jutottak volna, hihetetlen mér-tékben megnövelték volna a palesztin terrort.
Gázából a dél-izraeli városokat, Asdodot, Askelont és Beér Sevát, Tulkaremből Netanját, Kalkilyából Kfar Szavát lőhették volna. A robbanóanyagokkal igen súlyos veszteséget okozhattak volna az izraeli polgári lakosságban. Aki e hadianyagot megrendelte – s nem lehet kétséges, hogy a Nobel-békedíjas Jasszer Arafatról van szó –, még az eddigieknél is súlyosabb tömeggyilkosságokra készült.
A fegyvercsempészést a Palesztin Hatóság embere, Adel Awadalah felügyelte. Omar a közvetlen utasításokat is tőle kapta. Izraeli információk szerint Awadalah felelős az illegális fegyvercsempészésért. A fegyvereket az Iránhoz tartozó Qeys-szigeten rakodták be. A terv szerint a hajó a szuezi csatornán át jutott volna el Gázába, a tengeren három kisebb hajóra rakták volna át, majd légmentesen, konténerekbe csomagolva búvárok juttatták volna az izraeli parti őrség éberségét kijátszva a szárazföldre. A palesztin tengerészeti rendőrségtől Adel Mughrabi és Fathi Razem helyettes parancsnok irányította az akciót. Az ügy finanszírozását Fuad Shubaki intézte. A huszonkét éves teherhajót 400 ezer dollárért Libanonban vásárolták, ezen felül a fegyverekre a Palesztin Hatóság százmillió dollárt (28 milliárd forintot) költött. Miközben a palesztin lakosság jelentős része nélkülöz, és a munkanélküliség egyes helyeken a 78 százalékot is eléri, Arafat úgy dönt, támadó fegyvereket vásárol, hogy rakétákkal lövethesse az izraeli városokat, és regionális háborúba sodorja a térséget.
Az eilati kikötőbe bevontatott teherhajó rakományából vasárnap délután sajtótájékoztatóval egybekötött kiállítást rendeztek, melyen az Izraelbe akkreditált diplomáciai testületek és újságírók szép számmal képviseltették magukat. Ariel Saron miniszterelnök bejelentette, hogy a közeljövőben a kabinet újraértékeli a "terrorral teljesen megfertőződött Palesztin Hatósághoz" fűződő stratégiai viszonyát. "Arafat a magatartásával tette irrelevánssá és ellenséggé magát" – jelentette ki a kormányfő, majd így folytatta: "Nem véletlen, hogy Arafat, aki minden tekintetben ellenségként viselkedik Izraellel szemben, a világterrorizmus központjával, Iránnal lépett összeköttetésbe. Aki ilyenfajta pusztító fegyvereket készít elő, annak egyedüli szándéka, hogy Izraelt elviselhetetlen helyzetbe kényszerítse."
Ariel Saron a csempészhajó teljes anyagát átadta az amerikai adminisztrációnak. Kansasból érkezett zsidó aktivisták előtt beszélve követelte, hogy az Egyesült Államok vegye fel a terrorszervezetek listájára Arafat mozgalmát, a Fatahot, a Tanzimot, a Fatah katonai milíciáját és Arafat elnöki testőrségét, a 17-es Egységet. A State Department egyik magas rangú tisztségviselője szerint a "bizonyítékok meggyőzőek" arról, hogy Arafat tudott a szállítmányról. A térségben tartózkodó Zinni tengernagy sem találta meggyőzőnek Arafat védekezését.
Bush – Dávid Ivri izraeli nagykövet beszámolója szerint – tartózkodik majd a nyilvános elítéléstől, részben, mert ezzel veszélyeztetve látja Zinni küldetését. Ez utóbbinak azonban semmi esélye nincs. A viszonylagos nyugalomnak nemsokára vége, Izrael pedig nem valószínű, hogy e fegyverszállítmány után újabb engedményekkel díjazná a palesztin vezetőt. Ugyanakkor az Egyesült Államok rossz példával szolgál az Európai Uniónak. Az európai vezetők, akik a terror elleni harcra szövetkeztek az Egyesült Államokkal, mindezidáig nem szólaltak meg.
Arafat azt állította, hogy a hajóról először Saul Mofaztól hallott, és történnek dolgok a Palesztin Hatóságban, amelyek "nincsenek a közvetlen ellenőrzése alatt, és egyébként is, valószínűleg a Hezbollah lehet a dolog mögött". Vizsgálóbizottságot állított fel, hogy az ügybe belekevert alárendeltjeit kihallgassák.
Arafat és diktatórikus rendszere ismeretében nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy semmi sem történhet Arafat tudomása nélkül. Különösen, ha hajó és 100 millió dollár érték? fegyver vásárlásáról van szó. A hatféle titkosszolgálat és a besúgók rendszere lehetetlenné tennék, hogy egy ilyen volumen? akciót a palesztin vezető tudta és belegyezése nélkül megkíséreljenek. A fegyvervásárlás ugyanakkor beleillik Arafat "kettős játszmájába": miközben a nyugati világ felé békevágyát hangoztatja, terrorháborút visel Izrael Állammal szemben. A fegyverek a terror fokozására, a Stockholmban meghirdetett etnikai tisztogatásra és az Izraelben folyó népirtás megvalósítására kellettek. Arafat tagadása semmit sem ér, hiszen nyilvánvaló, hogy a palesztin vezető gátlástalan hazudozó. Arra számított – tegyük hozzá, nem alaptalanul – hogy a tömegkommunikáció elhiszi, amit mond. A tömegkommunikáció most nem arról beszél, hogy Arafat fegyvereket csempészve háborúra, terrorra és gyilkosságokra spekulál, hanem arról, hogy Izraelnek "jól jött a hajó, mert nem akar békét a palesztinokkal, és szándékosan a Zinni-látogatásra időzítette a hajó elfogását", valamint hogy alapvető tényeket meghamisítva Arafatot rossz hírbe kívánja hozni.
E rémhírterjesztés alól a magyar média sem kivétel. Egy neves jogi szakértő a nemzetközi jog megsértését rója fel Izraelnek, mondván: Izrael Államnak nincs joga, hogy parti vizein kívül hajókat feltartóztasson. Egy másik szakértőtől pedig megtudhatjuk, hogy ebben a hajóügyben nincs semmi rendkívüli. Egy felszabadító szervezetnek ugyanis fegyverekre van szüksége, és ott szerzi be őket, ahol tudja. Az, hogy tárgyalások közben lőnek is, szintén nem példa nélkül álló. Ebben nem az az érdekes, hogy Arafat békét kötött Izraellel, és lemondott mindenféle terrorról és erőszakról. Az oslói egyezmények durva megsértésével a nemzetközi iszlám terrorizmus legfőbb exportőrétől, Irántól olyan fegyvereket vásárolt, amelyekkel a békepartner egy független állam polgári lakosságát gyilkolhatja, hiszen ez is teljesen természetes. Arafat szavahihetőségét ez ráadásul még csak nem is érinti. Ám ha e független állam fegyveres ereje felfedezi ezt a fegyverekkel megrakott hajót, az nem egyéb "rosszindulatú időzítésnél". A háborúra spekulálókat a béke embereinek, a béke embereit háborúra törekvőnek állítják be. De ez már az európai válság része.
Az álarc ismét lehullott – hallom az izraeli rádióban, s azon tűnődöm, hányszor kell ennek az álarcnak lehullania, hogy ne csak Izrael, de a világ szeme előtt is végleg leessen, és a palesztin vezetőt annak tekintsék, ami valójában.
2002. 01. 11. (VI/2)
