Bush elnök beszédet mond egy légibázison. Több pénzt és több feladatot ígér Fotó: Reuters
Ez azt is jelentené, hogy Izraelnek fel kellene számolnia a júdeai és szamariai zsidó telepeket, ki kellene ürítenie Jeruzsálem keleti felét, és az ily módon felszabadult területeken egy szuverén palesztin állam alakulna meg. Arafat maga akarja ellenőrizni az újonnan létrejött ország szárazföldi és vízi határait, és fenn kívánja tartani a közel-keleti háborúkban elmenekült palesztinok visszatérési jogát Izraelbe. E feltételeknek Ehud Barak Camp David-i ajánlata valóban nem felelt meg. Annál is kevésbé, mert Arafat a palesztin állam megalakítását a "fegyveres felszabadító háború" révén kívánja elérni, és nem az Izraellel kötendő stratégiai kompromiszszumok árán. Ennek keretében ugyanis fel kellene számolnia a palesztin terrorszervezetek (Hamasz, Iszlám Dzsihád, Tanzim stb.) infrastruktúráját, le kellene mondania a fegyveres erő tartásáról, határai őrizetéről, a palesztin menekültek visszatérési jogáról, és nem utolsósorban szavatolnia kellene Izrael létét és biztonságát. Végső stratégiai céljai azonban mindezzel ellentétesek.
Arafat meg akarja őrizni a palesztin "ellenállási népfront" egységét, hiszen hatalmát is csak ez által tarthatja meg. A palesztin miniállam megteremtése azonban még nem a végcél, csak átmenet annak megvalósítása felé, hogy Izrael helyén megteremtsék Palesztina egységes arab államát a Földközi-tenger és a Jordán folyó között. Arafat tehát nem akar végső békemegállapodást kötni Izraellel, hanem megpróbálja elérni, hogy megállapodás nélkül, egyoldalúan vonuljon ki. Ebben váratlan támogatásra lelt az izraeli "galambok", a "Békét Most!" mozgalom részéről, akik, látva a béketárgyalások felújításának ellehetetlenülését, most azt követelik, hogy Izrael egyoldalúan és békemegállapodás nélkül vonuljon vissza az 1967-es fegyverszüneti vonalakra.
Arafat azt gondolja, hogy Izrael nem meri visszafoglalni az oslói egyezmények keretében átadott területeket. Ezt ugyanis sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok nem támogatná. Izrael így arra kényszerül, hogy időről időre behatoljon a palesztin autonómia területére, és maga próbálja meg felszámolni a terror infrastruktúráját. Letartóztatásokat eszközölt, bombalaboratóriumokat, aknavetőgránátot gyártó üzemeket semmisített meg, elfogta a Karin-A csempészhajót, terroristákkal végzett, a terrort azonban nem tudta maradéktalanul felszámolni. Arafat pedig fittyet hány a rá nehezedő nyomásra, és fokozza a terrort. Úgy véli, hogy ez a megfelelő eszköz az egyoldalú csapatkivonás elérésére.
Ebben segítségére van Irán, amely egyre nagyobb mértékben avatkozik be a térségben. A Karin-A csempészhajón százmillió dollár értékben találtak Iránban vásárolt fegyvereket. Libanon déli részén gyülekeznek az Afganisztánból menekült tálib harcosok. A Hezbollah fegyverutánpótlása is folyamatos: a damaszkuszi repülőtéren rakodják át a fegyvereket a Bekaa völgyében és a déli zónában állomásozó terroristák számára. Irán nagy hatótávolságú rakétákat exportál Libanonba és lehetőség szerint az autonómia területére. Úgy tűnik, hogy az al-Kaida most Libanonban rendezkedik be. Egyes lapértesülések szerint Arafat ötezer dollárt ajánlott minden egyes harcosnak, aki a palesztin területeken akarja tovább folytatni az iszlám győzelméért vívandó "felszabadító harcot".
Arafat tehát immár hathatós iráni segítséggel fokozza a terrort, ami az amerikai vezetést egyre inkább irritálja. Felmerült annak lehetősége, hogy elfogadják az izraeli megközelítést, miszerint Jasszer Arafat nem mérvadó személy, akinek semmilyen szerepe nem lehet egy jövendő politikai rendezésben. Ám az Európai Unió most sem hagyta cserben Jasszer Arafatot. Bár sürgette, hogy lépjen fel a terror ellen, mégis kiállt mellette, és nem engedte, hogy az amerikai elnök megszakítson minden kapcsolatot a palesztin vezetéssel. Hasonlóképpen lépett fel Mubarak egyiptomi elnök és Abdullah jordán király is, akiket megijesztettek Arafat stratégiai tervei, valamint iráni és iraki kapcsolatai. A jordán biztonsági szolgálat jelezte, hogy igyekszik elejét venni az Irakból a Nyugati Partra beáramló iraki fegyverszállítmányoknak. Egy irredenta és imperialista palesztin állam megteremtése Arafat tervei alapján, Izrael jóváhagyása nélkül, alapvetően veszélyeztetné nemcsak a Hasemita Királyság biztonságát, de Egyiptom stabilitását is. Többek között ez az oka annak, hogy Abdullah találkozót kért az amerikai elnöktől, Mubarak pedig tanácskozásra hívta az izraeli honvédelmi minisztert, a Munkapárt nemrégiben megválasztott elnökét az egyiptomi Sarm el-Seik üdülőhelyre. Az egyiptomi elnök a helyzet lecsendesítésén fáradozik. Miközben Arafathoz elküldte a biztonsági szolgálat főnökét, hogy a terror elleni hathatósabb fellépés módozatait beszélje meg, Benjamin ben Eliézertől azt kérte, hogy Izrael szüntesse meg a palesztin települések zárlatát, vessen véget a megtorló-megelőző csapásoknak, és adja vissza Arafat mozgásszabadságát.
Maga Arafat is megijedt. Hiszen ha az Egyesült Államok megvonja tőle és rendszerétől a védelmet, egy napon elvesztheti hatalmát. Izrael ahelyett, hogy egyoldalúan kivonulna a területekről, inkább egyoldalúan bevonul. Ez pedig tervei teljes összeomlását jelentené. Békülékenyebb hangot ütött meg a New York Timesban, kijelentve, hogy a visszatérési jogot az izraeli aggodalmakat figyelembe véve kell alkalmazni, és nem helyesli a polgári személyek elleni terrorcselekményeket. A Saronnal tárgyaló palesztin személyiségek pedig azt kérték a miniszterelnöktől, hogy adjon tíz napot a Hatóság számára: ne válaszoljon a palesztin merényletekre, hanem engedje, hogy a Hatóság vegye elejét azoknak. Saron elutasította a palesztin kérést azzal, hogy annak egyetlen célja az Arafatról az utóbbi időben kialakított, egyértelműen negatív kép megváltoztatása.
Irán Izraellel szembeni ellenségessége egyértelműen kitűnik az ország mai és volt vezetőinek nyilatkozataiból. Khomeini győztes forradalma óta Izrael a gonosz megtestesülése, rákos daganat a Közel-Kelet testén, amelyet el kell távolítani. Az iráni vezetés orosz segítséggel tömegpusztító fegyverek előállításán dolgozik a Perzsa-öböl menti Busher-bázison. Izrael közel egy évtizede próbálja elérni diplomáciai eszközökkel ennek megakadályozását, minden siker nélkül. Katonai elemzők nem tartják kizártnak egy megelőző légicsapás lehetőségét. Ha az atomprogram befejeződik, Irán számára megteremtődik a lehetőség, hogy egy ballisztikus rakétára szerelt atomtöltettel végezzen Izraellel. Saul Mofáz vezérkari főnök szerint Izrael felkészülten várja a támadást, rakétaelhárító rendszere ugyanis bevetésre kész. Eközben Bush elnök bejelentette: az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy Irak, Irán és Észak-Korea
tömegpusztító fegyvereket gyártson.
A helyzet tehát pattanásig feszült. Bush egyelőre megkegyelmezett Arafatnak, ám a palesztin vezető szénája roszszul áll. Saron folytatja a terrort megelőző intézkedéseket, hiszen továbbra sem számíthat Arafat közreműködésére.
2002. 02. 08. (VI/6)
