Az Egyesült Államok kétségtelenül újabb konfrontációk előtt áll, és kibontakozófélben lévő új külpolitikájához támogatókat keres. Az amerikai elnök útja során kijelentette: úgy véli, a világ vezetői egyre inkább együtt éreznek azzal a döntésével, hogy az ellenséges rezsimeket terroristákként kezeli, ha azok Amerikát vagy saját szomszédjaikat nukleáris, biológiai vagy kémiai fegyverekkel fenyegetik. Tokióban elmondott beszédében Bush leszögezte: "Minden kérdést békés úton akarunk rendezni, akár Iránról, akár Irakról, akár Észak-Koreáról van szó. A koreai kérdés esetében az egyik oldalon olyan emberek állnak, akiket saját nemzetük halálra éheztet azért, hogy tömegpusztító fegyvereket gyárthasson. A másik oldalon pedig a szabadság áll. Számunkra, akik szeretjük a szabadságot, fontos, hogy együtt munkálkodjunk a nemzetekkel, és rávezessük őket arra, hogy a szabadságot válasszák. De azt
is kijelentettem korábban, hogy jobb, ha megértik: megvédem az érdekeinket, és megvédem az amerikai népet."
Az elnök azt is kifejtette, hogy Amerika és Japán közös jövőképet dédelget a csendes-óceáni régió sorsát illetően: mindkét nemzet egy békés Ázsiát kíván látni, ahol a "rakéták és tömegpusztító fegyverek elburjánzása nem fenyegeti az emberiséget, és a demilitarizált zónák és rakétabázisok nem választanak szét közös örökséggel és közös jövővel rendelkező népeket". Bush szerint a 21. század a csendes-óceáni térség százada lehet. Junicsiro Koizumi japán miniszterelnök elismerte, hogy a terrorizmus elleni harc hosszadalmas lesz, de országa támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat.
Az ázsiai út legkényesebb állomása kétségtelenül Szöul volt, hiszen az a tény, hogy Bush Észak-Koreát a "gonoszság tengelyébe" sorolta, Dél-Koreát is aggodalommal töltötte el. Az amerikai elnök azonban megerősítette: országa továbbra is erős szövetségesként áll Dél-Korea mellett, ugyanakkor készen áll arra is, hogy Észak-Koreával párbeszédet folytasson. Ezzel a "labda" tulajdonképpen a félsziget északi felére került, ám egyelőre kicsi az esélye annak, hogy a fenjani rezsim ennek hatására kezdeményező lépéseket tesz majd a tárgyalások beindítására. Dél-Korea elnöke mindenesetre az úgynevezett "napsugár-politikát" folytatja, amelynek keretében párbeszédet folytat északi szomszédjával, amit Amerika továbbra is elfogad.
Az elnök ellátogatott a világ legveszélyesebb határának tartott demilitarizált zónába is, amely a koreai félsziget északi és déli részét választja el egymástól. Itt az északi oldalon ugyan kevésbé fejlett haditechnika áll rendelkezésre, a hadsereg ugyanakkor több mint egymillió főt számlál, míg a zóna déli oldalán egy 660 ezres dél-koreai hadsereg és 37 ezer főnyi amerikai haderő állomásozik. Mint azt az egyik amerikai hadnagy Bushnak kifejtette: itt mindennap, a nap huszonnégy órájában a legmagasabb fokú készültség van érvényben. A térség valóban kritikus pont Amerika számára, ha ugyanis Észak-Korea úgy dönt, hogy lerohanja déli szomszédját, az szövetségesi viszonya miatt az USA-t is automatikusan háborúba sodorja.
Bush koreai beszédében reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a két ország népe hamarosan valóban békében és emberi méltóságban tud majd egymás mellett élni, és megerősítette: Amerikában mindkét Korea erős barátra talál majd. A két ország egyesítéséből egyébként a világ harmadik legnagyobb gazdasága jönne létre az Egyesült Államok és Japán után.
Bár Bush ezúttal nem ismételte meg a sokakat aggodalommal eltöltő "gonoszság tengelye" kifejezést, mégis utalt rá: "Néhányan bizonyára olvasták a rezsim természetével kapcsolatosan elhangzott erős kifejezést. Hadd magyarázzam el, miért mondtam azt, amit mondtam: mert szeretem a szabadságot. És tudom, milyen fontos szerepet játszik a szabadság az emberek életében. Aggasztanak az olyan rezsimek, ahol tolerálják az éheztetést. És aggodalommal töltenek el a zárt és átláthatatlan kormányzati rendszerek."
2002. 02. 22. (VI/8)
