Nagyon várták az eredményeket Bukarestben, de csendben várták. Négy éve a román lapok vadul latolgattak, a román politikusok sűrűn nyilatkoztak a magyarországi választásokról. Most mindenki óvatosabb volt: az őszi NATO-csúcson Romániának a tagság reményében jó viszonyt kell mutatnia a NATO-tag Magyarországgal, akárki lesz is hatalmon. A baloldali győzelem hírére nagy szikla legördülését lehetett hallani Bukarest felől: a kormányzó szociáldemokraták úgy vélik, Medgyessyvel és csapatával könnyebben szót értenek, hiszen hasonló az ideológia, a magyar testvérpárt segít bejutni a Szocialista Internacionáléba. A nacionalistának, olykor irredentának bélyegzett eddigi budapesti vezetés helyett most olyan csapattal kell folytatni az egyezkedéseket, amely román remények szerint nemcsak hogy nem arrogáns, gőgös, mint bukaresti szemmel nézve Orbán és társasága volt, hanem a stíluson túl is alkalmasabb a kompromisszumokra.
A román kormányerőt nyilván 1996-os emlékei teszik optimistává, amikor ugyanez a két párt kormányzott a két országban, és a románoknak sikerült olyan alapszerződésre rábírniuk a magyar felet, amelyből több fontos kisebbségi garancia került ki.
Bukarest érezhetően azt reméli, hogy az új magyar kormánytól is sikerülhet különösebb ellenszolgáltatások nélkül megkapnia a szükséges nemzetközi támogatást. E remények realitását csökkenti, hogy akkor Magyarország volt kényszerhelyzetben: a NATO-meghívás érdekében mindenképpen rendezett szomszédi viszonyokat kellett teremtenie.
A jelek szerint az új magyar vezetéshez fűzött remények próbakövének Nastase pártelnök-kormányfő és csapata a státustörvény és a megállapodás kérdését szánja. Miután Budapesten a kormányfők aláírták a státustörvény életbeléptetését lehetővé tévő egyetértési dokumentumot, az MSZP ezt támadva, a magyar munkavállalók védelmezőjeként erősödött kormányváltásra esélyessé. A román fél viszont az új magyar kormánytól nem a megállapodás, hanem a megállapodás alapján a státustörvény felülvizsgálatát követeli. Az Orbán–Nastase egyezség szövegében valóban annak a státustörvénynek a felülvizsgálata szerepel, amit az MSZP is megszavazott. Román részről azonban van egy súlyos csúsztatás is: a megállapodás tartalmaz ugyan féléves határidőt, de ez a törvény felülvizsgálatának és szükséges módosításának csak kezdeményezését írja elő hat hónap elteltével. A román kormányfő és a külügyi államtitkár viszont úgy idézi a megállapodást, mintha fél év után már meg is kellene hogy történjen a státustörvény módosítása.
Hogy még nagyobb legyen a zavar, az RMDSZ Fidesz-közeli Reform Tömörülésének elnöke nyilatkozatában arra hív fel, hogy az új magyar kormány ne változtasson az Orbán–Nastase-memorandumon, majd rögtön ezután azt állítja, hogy a szocialisták a törvény módosításával kampányoltak. Toró T. Tibor számára nyilván első megközelítésben az a dokumentum a fontosabb, amelyet maga Orbán Viktor írt alá, pedig az igazi veszély a magyarokra nézve nem a megállapodás, hanem a törvény felülvizsgálata: a megállapodásban csak a törvény egyik lényeges passzusát sikerült a románokra is kiterjeszteni, ha viszont magát a törvényt sikerülne Bukarest szándékai szerint megtisztítani az "etnikai alapú diszkrimináció"-tól, az annyira kiürítené a törvényt, hogy felesleges lenne a memorandum. A román ellenzéki pártok sem véletlenül ragaszkodnak magának a törvénynek a revíziójához: ha Nastase netán taktikai okokból mégsem akar nekimenni az új magyar kormánynak, majd ők kavarnak vihart, hogy konfliktusba hajszolják a két kabinetet.
Tisztázni kell tehát, miről kell a két félnek hamarosan tárgyalnia: törvényről vagy memorandumról, változtatásról vagy annak kezdeményezéséről. Az új magyar vezetésnek pedig komolyan kell vennie, hogy a határon túli magyarok is komolyan veszik a státustörvényt; ha a kormány hozzányúl vagy engedi a románokat hozzányúlni, valóban szembefordul a Kárpát-medence magyar közösségeivel, és egyben keserves belpolitikai vitákat zúdít magára. Ha viszont Magyarország az 1996-hoz képest megváltozott viszonyok szerint, egy stabil nemzetközi pozíciói tudatában lép fel, akkor a saját helyzetét erősíti, egyben sok romániai magyart győz meg arról, hogy alaptalan a szocialisták visszatérését kísérő félelem és csalódottság, ami Erdélyben valóban sokfelé érzékelhető. A román kormánynak pedig néhány hónappal a prágai NATO-csúcs előtt nem lesz érdeke, hogy túlságosan megnövelje a feszültséget, ha a magyar testvérkormány a vártnál keményebb tárgyalópartnernek bizonyul.
2002. 05. 03. (VI/18)
