Ariel Saron izraeli miniszterelnök a washingtoni Capitoliumban. Visszajáró vendég Fotó: Reuters
Feisal látogatása egyben Mubarak egyiptomi elnöknek is szól, és az egyiptomi–szaúdi hatalmi versengés újabb fejezetét is képezi. Abdallah szaúdi koronaherceg béketervét márciusban egyhangúlag elfogadta a bejrúti arab csúcs. Válaszul Mubarak is előterjesztette a maga béketervét, amely azonban alapjaiban nem, csak részleteiben különbözött a szaúdi elképzeléstől. Közös vonásuk az a szándék, hogy a közeljövőben megrendezendő nemzetközi vagy regionális konferencia határozzon egy palesztin állam megalakításáról az Izrael által 1967-ben elfoglalt területeken. Álláspontjuk szerint a jelenlegi válságból kivezető út a politikai horizont megteremtése, enélkül a felek nem lesznek képesek az erőszak beszüntetésére. Mindketten állást foglaltak a Jasszer Arafat és az általa vezetett Palesztin Hatóság mellett, és arra igyekeztek rávenni az amerikai elnököt, hogy konkrét menetrendet állapítson meg a tárgyalások számára.
Saron álláspontja alapjaiban tér el az arab vezetőkétől. Nem hajlandó a politikai tárgyalások megkezdésére, ameddig a Palesztin Hatóság és terrorszervezetei be nem szüntetik az uszítást és a gyilkos erőszakot. Kikiáltani a palesztin államot az országban uralkodó véres terror ellenére súlyos hiba és öngól lenne a terrorizmus ellen vívott harcban. Azt jelentené, hogy a terror meghozza a gyümölcsét. Saron már korábban képtelenségként utasította el ezt az elképzelést, mondván: "Ez olyan lenne, mintha a szekeret kötnénk a lovak elé, és nem fordítva." Saron egyértelműen kifejezésre juttatta Bush előtt, hogy a terror és a politikai tárgyalások nem mennek együtt. Kifejezte Izrael békevágyát, ám jelezte, hogy a Palesztin Hatóság és Jasszer Arafat egyelőre nem megfelelő partner a politikai rendezésben. A látogatás ideje alatti, folytatódó gyilkos merényletek is jelzik, hogy Arafat nem változtatta meg eredeti irányvonalát, és az erőszak és uszítás politikája mellett tör lándzsát. Természetesen – az amerikai kívánalmaknak megfelelően – mostanában elítéli a merényleteket, mondván, hogy azok "nem szolgálják megfelelően a palesztin ügyet". A gyakorlatban azonban az oslói megállapodások alatt kidolgozott terrorapparátus továbbra is működik. A herzliai öngyilkos merénylet is világos példa erre. Saron szerint a politikai tárgyalások megkezdésének másik előfeltétele mélyreható demokratikus reformok megvalósítása a Palesztin Hatóságon belül. A demokratikus reformok mellett az a cél, hogy a Palesztin Hatóság átlátható és elszámoltatható legyen. A terror felszámolása és a sikeres reformok együttes feltételei annak, hogy a horizonton megjelenhessen egy megbízható partner, akivel Izrael megtárgyalhatja a politikai rendezés kereteit.
Az amerikai elnök megértéssel fogadta Saron elképzeléseit a válság rendezéséről, és egyetértett abban, hogy a palesztin oldalon jelenleg nincs megfelelő partner a békés megoldásra. Jasszer Arafat személye csak érintőlegesen került szóba, Bush a palesztin intézmények reformjára helyezte a hangsúlyt. Bush egyébként – személy szerint – igen kiábrándult Arafatból, és többek között neki tulajdonítja, hogy a közel-keleti válság mélypontra jutott. Saron közölte az elnökkel, hogy Arafat "érinthetetlensége közel sem magától értetődő", és ezúttal nem ismételte meg azt a mondatot előtte, hogy "Izraelnek nem áll szándékában Arafatot személyében támadni." (Bush nem reagált Saron megjegyzésére.) Növekszik ugyanakkor azoknak az izraeli minisztereknek a száma és a tábora, akik Arafatnak a térségből való száműzését követelik. A kormányfő ehhez nem kérte Bush jóváhagyását, és nem is tárgyalt vele erről. Abban azonban megállapodtak, hogy nyomon követik a reformokat, és a valóságos eredmények alapján ítélik meg őket.
Bush állítólag visszakozott egy konkrét idő- és menetrend bejelentésétől. A reform eredményeitől teszi ugyanis függővé a további lépéseket. Abban szintén egyetértett a megbeszéléseken, hogy a terror és az uszítás beszüntetése előfeltétele a megbeszélések elindulásának. Saron viszont abban engedett, hogy a reformok és a politikai megbeszélések egyidejűleg is folytatódhatnak. Természetesen a zárómérleget csak Bush beszédét követően lehet megvonni, annál is inkább, mivel a külügyminiszter, Colin Powell álláspontja közelebb áll az arab elképzelésekhez, mint Bushé. Ugyanakkor Feisal herceg, szaúdi külügyminiszter is érkezik pénteken, hogy kiragadja Saron szájából az utolsó szót. Saron kabinetfőnöke, Dov Veisgels és védelmi tanácsadója, Moshe Kaplinski tábornok Washingtonban marad, hogy a Saron és Bush között kialakult egyetértés a lényegi kérdésekben megmaradhasson. Powell egyébként azt állítja az El-Chajjat cím? londoni arab nyelv? újságnak adott interjújában, hogy "Bush átmeneti lépésként fontolgatja egy »ideiglenes« palesztin állam megalakításának támogatását, mert nem mondott le végső céljáról, a palesztin állam megalakításáról." Powell szerint a nemzetközi konferencia négy témában: a biztonsági, politikai, gazdasági és emberi problémákban fog tanácskozni. Ezzel együtt még nem eldöntött, hogy ki venne részt ezen a konferencián. "Együtt kell dolgoznunk a vezetőkkel, köztük Jasszer Arafattal" – jelentette ki Powell az arab lapnak adott interjújában.
Bush Feisal távozását követően alakítja ki álláspontját. Saron látogatásának eredményeivel egyelőre elégedett. A bizonytalanságot jelzi ugyanakkor Saron kijelentése, mely szerint, ha Bush kötelező menetrendet kényszerítene Izraelre, lemond hivataláról, és kiírja az általános választásokat. Ez pedig jó fél évre levenné a napirendről a politikai megbeszéléseket. Bush nyilatkozata megtételénél bizonyára ezt is figyelembe veszi majd.
2002. 06. 14. (VI/24)
