Tíz percig sem tart a pusztítás Fotó: Reuters
Láttuk, hogy még legalább egy óra, mire hozzánk is beüt, úgyhogy ki is kapcsoltuk a tévét. Azon elmélkedtünk inkább, hogy miért nincsenek óvóhelyek, hiszen errefelé köztudottan gyakoriak a halálos természeti katasztrófák. Azt sem értjük igazán, miért szeretik annyira a két hét alatt felépülő "papírházakat" vagy a kerekeken guruló, boltban megvásárolható kész házakat, úgynevezett mobile home-okat az amúgy rendkívül gyakorlatias amerikaiak.
Aztán hirtelen megszólalnak a szirénák. Háborús filmekre emlékeztető hangulat van ilyenkor, mert a rettegett halálosztó akárhova lecsaphat az égből, színre, nemre, korra vagy gazdagságra való tekintet nélkül. (Hogy a trauma ilyenkor ne legyen túl nagy, egész évben, minden szerda reggel városszerte megszólaltatják egy percre a szirénákat, így a fülünk hozzászokik a sikító-süvöltő riadószóhoz.)
Újra bekapcsoljuk a meteorológiai jelentést, és meglepődve látjuk, hogy nem gyengült, hanem erősödött a vihar. Mint később megtudtam, a két legerősebb, tőlünk szerencsére távol lévő tornádóban óránként 240 kilométeres sebesség? széllökések pusztítottak. Nekünk szerencsénkre félig téglából van a házunk, és felettünk is van egy szint, úgyhogy kisebb eséllyel bontja le egy forgószél. Ha nagyobb vihart jeleztek volna előre, bementünk volna a munkahelyemre, az egyetemre. A vasbeton azért vasbeton.
Kipillantok az ablakon, és mint egy nagy vízesés, függönyként az égből lógva, szalad felénk a vihar. Villámlik és mennydörög. Általában szeretem nézni a vihart. Leny?göző az erő, amely ilyenkor elszabadul, és alázatban tartja az embert, arra emlékeztetve, hogy van nála nagyobb. Mégis, ilyenkor mindenkinek azt javasolják, hogy a ház közepére menjen, távol az ablakoktól, nehogy a vákuum kiszippantsa, vagy a repülő üvegszilánkok és egyebek sérülést okozzanak. Emiatt azt is javasolják, hogy vastag takarókkal burkoljuk be magunkat.
Mindössze tíz percig tart az egész. A kisfiunk fel sem ébred, csak a kislányunk bújik oda hozzánk. Megúsztuk. Hála Istennek. A tévében bemondták, hogy a rendőrök a mi utcánkban is láttak egy tölcsért
A kollégám inkább moziba ment, mert az mégis jobban meg van építve, de szerencsétlenségére a film közepén kétszer is megszakították az előadást, és a mozi közepébe tessékelték a tömeget, mondván, ott a legbiztonságosabb. Amint a nagy veszély elmúlt, folytatódhatott a show.
A szomorú végeredmény: csak Alabamában tizenkét halálos áldozat és ötven sérült. Négy másik érintett államban, Louisianától Pennsylvaniáig huszonhárman haltak meg és százötvenen szenvedtek sérüléseket, nem is beszélve az anyagi kárról, lerombolt otthonokról, iskolákról és postákról.
2002. 11. 15. (VI/46)
